Szabolcska Költőcske Mihály
Fogalmam nincs, mennyit tudnánk Szabolcska Mihályról, egyáltalán létezne-e a neve, ha nincs Ady, nincs Karinthy, a két kortárs, akik térdüket csapkodva mulattak az életművön. Végtére is minden életművé gömbölyödik, az epigon, a dilettáns, a fűzfa klapanciái is életművé híznak az út végére. Félő, nem tudnánk szegény Szabolcskáról semmit. De ami itt következik, annyit érdemes tudni róla.
Ady tíz év alatt leírja, múlttá teszi a Petőfi nevével jelzett népies pacsirtaszót, szétszórja hívőkre és ellenségekre az országot (miként a politika manapság, csakhogy ez politika, a politikában vérre mennek a dolgok, elméletben ugyan létezik irodalmi polgárháború, ám az irodalmi polgárháború bokájáig nem ér a politika gerjesztette polgári polgárháborúnak, ha szabad így nevezni).
Szabolcska Mihály – persze – az Ady-ölő brancs egyik zászlóvivője. Ha tudja is, vége a dalnak, nem érti, és nem fogadja. Nem fogadhatja el. Hogyan is ne létezne a létező érvényes, rajongótáborral bíró költészet csak azért, mert becsámpázott a kortárs irodalomba egy borgőzös, dülledt szemű janicsár, aki értelem és dallam nélkül nyomja?!
Szegény Szabolcska így is hal meg. Nem tudja, merre hány méter. Rég belepi a por, szétrágja a szú, ha nincs a zseni Karinthy a zseniális paródiával, a zseni Ady, és nincs a zseni Móricz, aki a következőket írja 1930 telén a Nyugatba, közvetlenül Szabolcska halála után.
Móricz Zsigmond:
SZABOLCSKA MIHÁLY
Ő volt az első költő, akinek a neve úgy bontakozott ki szemeim előtt, hogy szájról-szájra szállt az ének. Nem is az ő éneke, csak a róla szólók. A nénik s a kisasszonyok egy Piroskáról beszéltek Debrecenben, hogy elveszi-e, vagy nem? Hogy hozzámegy-e, vagy nem? Szakítottak-e, vége a szerelemnek, vagy ellenkezőleg? Most, hogy parókhiát kapott, meg kell házasodnia. Meg, a verseit kiadták Pesten, az nagy szó. Pesten adták ki, ez mindent megmond... Párisban volt csak érdekes esete. Egy fazék töltött káposztát küldtek neki Debrecenből s a párisi rendőrség beidézte, hogy micsoda bombát kapott. Vasfazékban volt a káposzta, pléhfedővel, rácinezve. Ott kellett felbontani s rögtön hozzáfogott bicskával enni, hogy a rendőrségnek semmi kétsége ne legyen.
Én akkor, 1890-ben első gimnazista voltam Debrecenben s beiktatódott belém a hírnév kellemes, pásztortüzes lobogása, ahogy bejárja s eltölti a sziveket. Kérdeztem, ismerik-e? Nem, személyesen senki se ismerte s mégis úgy beszéltem róla, mintha családtag volna... Ez a hírnév, ez a népszerűség.
Érdekes, hogy utolsó debreceni évemben, 1899-ben ugyanilyenformán éreztem meg ismét egy új költő felszületését: Adyt.
Nagy különbség volt a két hírnév közt. Szabolcskát olyan meleg családi hangulat övezte körül, mint a kedves fiút, akit mindenki szeret, becéz és sajnál. Úgy, gyöngéden és féltve tartották a kézben, mint egy törékeny poharat. Senki se irígykedett rá s mindenki nevetett, örült, ha róla szólt. Ellenmondás nem volt.
Ellenben Ady. Az más volt. Súgva mondták, hogy - ez ő. S a szemekben és szavakban istenítés és irígykedés. A különszakadtak tisztelete és félelme volt. Végtelenül sértette és izgatta az embereket, diáktársakat, hogy ez a fiú a maga útjára indul, otthagyja a jogot és megy újságírónak Nagyváradra.
Versről egyik esetben sem volt szó.
Se Szabolcskának, se Adynak egyetlen sorát sem tudták és nem emlegették. Én magam sem ismertem akkor még egyiknek sem semmi versét. Mikor Szabolcska nevét hallottam, az utcán azt dalolták, hogy: «Földiekkel játszó égi tünemény...» És a Tihanyi Echót. Csokonai verseit, száz évvel elkésve. Biztos, hogy a Csokonai életében senki egy hangot nem tudott a dalaiból. Csak azt tudták, hogy a kollégiumból kicsapták, hogy Csurgón nem kapott állást, hogy a komáromi hajósgazda lányát nem adták hozzá. De hogy az utcán azt lehetett volna hallani, hogy:
Szabolcskát is csak öt-hat év mulva ismertem meg, a költőt, mikor már nekem is fájt a szivem az elvesztett paradicsomért. (Elvittek Debrecenből más iskolába.) Akkor különös varázslattal hatottak rám a Szabolcska versei.
Én is ugyanúgy fogadtam gyermeki szivembe, mint egy szép, tiszta lelket, aki megszépíti, amit szeretek: a magyar alföldet, a kis sáros, szürke falut, a kicsikis házak kicsikis eseménykéit.
Ez volt a hivatása: ráborítani a mindennel megelégedés gügyögését arra a világra, amely álmos együgyűségben tengette napjait. Gazdag volt, mert igénytelen, boldog, mert gondolattalan.
Már Budapesten más emberek írtak, Herczeg gyilkos, bár akaratlan gúnnyal széttépte az uniformist és a dzsentrit, Bródy akart, de nem mindig sikerült rohammal dobta a szemek elé a nyomort s Kiss József éles sípja szólt. És egész sereg fiatal író, költő: Makai, Heltai, Ignotus, Kóbor Tamás. Zürzavaros, de modern és kitünő koncert, mire megérkezett az egész új világ betetőzője: Ady.
Szabolcska Mihály lassan visszahullott a kis falujába s beleolvadt a magyar ködbe, amelynek mégis néhány opálos tűzvillanást adott...
Karinthy Frigyes:
Szabolcska Mihály
Egyszerűség
Nem hivalgó, cifra páva
Nem modern az én szivem.
Egyszerűség lakik benne
Mosolyogva szeliden.
Egyszerű, de tiszta nóták
Amiket én dalolok -
Mert a szívem súgja őket,
Nem is olyan nagy dolog.
Úgy csicsereg az én szívem
Egyszerűen, szabadon,
Mint a pintyőke madárka
Fönt a lombos ágakon.
Ami a szívemen fekszik
Azt dalolom, semmi mást:
Legelő, kicsiny birkáktól
Tanultam a versirást.
Egyszerű és tiszta nóta,
Gólyafészek, háztető -
Nincsen benne semmi, ámde
Az legalább érthető.
A jó Isten egyszerűnek
Alkotta az eszemet,
Nincsen abban nagy modernség
Csak szelídség, szeretet.
Kicsi kunyhó, szerető szív,
Messze égbolt, tiszta, kék -
Fulladjon meg Ady Endre
Lehetőleg máma még.
A mi falunkból...
A mi falunkból jött az üzenet
Áll még a gólya eszterág felett,
Nő még a fű a zöld domboldalon
És bent az udvaron.
Kertünkben még virul a sok virág
És még rügyeznek tavasszal a fák
És egyre folyik a mezőn a munka
A mi falunkba.
A mi falunkba ákácfák alatt
Fehérremeszelt házak állanak
És estefelé, ha a nap lehull,
Bealkonyul.
A mi falunkba nyáron nő a zab
És éjszaka van, ha nem süt a nap;
Forgácsot vág ki fábul a gyalu,
Csodálatos, csodálatos a falu.
Hit, remény, szeretet
Karácsonyi mellékletre féláron)
Szivünk felett, az éjszakából
Csupán a hit mécse világol.
Tartson hát össze titeket,
A hit, remény s a szeretet.
Legyen a szíved egyszerű,
Ború után jön a derű.
A nyár jön a tavasz után,
S viszont az ősz a nyár után.
Akárhogy van, s akármikép'
A vers csak akkor szép, ha szép:
Piros fedél, fehér tanya,
És ha nem szép, akkor csunya.
Mert a szívben érzés lakik,
Az Isten tudja, hányadik,
S az érzés tiszta dalt kiván
Bizony, szép, tiszta dalt kiván.
Kicsiny kunyhóban szeretet,
Szeressétek a gyermeket,
E szent karácsony ünnepén
Önöknek ezt kivánom én.
Mert bibor-bársony vendégség-
Nél jobb egy napi egészség
Opasno je van se nagnuti
Kéretik nem dohányozni.
Szabolcska Mihály (Tiszakürt, 1861. szeptember 30. – Budapest, 1930. október 31.) református lelkész, költő.
Debrecenben teológiát végzett, majd 1890-től két éven át Genfben és Párizsban tanult. 1891-ben tűnt fel a Fővárosi Lapokban négy versével. 1892-től marosfelfalusi, 1899 és 1928 között temesvári református lelkész volt. 1922 és 1924 között az Országos Magyar Párt egyik alelnöki tisztségét is viselte. 1899-ben a Kisfaludy Társaság tagja lett. 1928-tól Budapesten élt, mint az Magyar Tudományos Akadémia tisztviselője és a Kisfaludy Társaság titkára. Verseit több nyelvre lefordították. Petőfi-epigonnak tartották.
Művei
Költemények (Debrecen, 1891)
Hangulatok (Budapest, 1894)
A mai napról (Szászrégen, 1894)
Újabb versek (Budapest, 1898)
Szabad órák (Budapest, 1901)
Áhítat, szeretet (versek, Budapest, 1902)
Csendes dalok (Budapest, 1904)
A magam ösvényén (Budapest, 1907)
Dalok hazulról (Budapest, 1911)
Szivem szerint (versek 1912-1915, Signer és Wolfner kiadása, Budapest, 1916)
Eszmények, álmok (versek, Temesvár, 1921)
Összes költeményeiből (1921)
Isten közelében (Tahitótfalu, 1928)
Őseim nyomán (versek, Budapest, 1928)
