Ugrás a tartalomra

Mirtse Zsuzsa versei

 "újra és újra a régi sort, ki kért
meg erre, csak álmodik az ujjam -
üres szobák vagyunk, vonaltalan kéz,
de tavasszal esni fog, esni fog újra."
- Mirtse Zsuzsa versei.

 

 

Mirtse Zsuzsa versei

Már megint

 

reggel van, hűvös is, az ablaktáblát
hajtsd be, és kifutott megint a kávé,
nincs rossz kedvem, hagyjuk, oltsd el a lámpát,
a nappal túl fényes, és mindig másé,
és ez a sebhely is, itt, a hasadon
(ez is csak ablak, rád nyit és elköszön)
valahogy mindig megtalálom, ahogy
a rendet a világ dolgai mögött.

 

Tegnap még lakott itt valaki talán,
összebújtunk, mint a parketta-ujjak,
ha elindulsz, fizesd már be a számlát
ne dobolj az asztalon, kérlek, fújtad

 

újra és újra a régi sort, ki kért
meg erre, csak álmodik az ujjam -
üres szobák vagyunk, vonaltalan kéz,

 

de tavasszal esni fog, esni fog újra.

 

 

 

Kérdő jelek

 

Hát ilyen vagy, mondogattad, régen volt
este (a ruhák a földön  egymásba
tekerednek), már külön párnán a folt.

 

Nézd csak, nedves az éjszaka, beáznak
az ablakok, ez a  lakás jut télre,
gondoltad volna, mondogattuk, amikor
végre kilátszott a lábunk vége,

 

hogy ilyenek vagyunk, a paplan alól.

 

 

Befelé nyíló ajtók

 

A Fekete Macska kávéház előtt,
ahol először rám találtál,
járda volt és flaszter,
önmagába forduló körök
a sarokban mindig halk zongoraszó -
ha hozzám szólsz újra, kérdés nélkül ölök.

 

Azt is kellene tisztáznom magamban,
mondtam, hogy van-e itt még tiszta,
a függönyök mögött
füst, nehéz kárpit, mocskos falak.
A Fekete Macska kávéház előtt
a dolgok összefolynak a felszín alatt.

 

Valahogy mindig rejtőzködő voltam,
vagy csak szomorú, az ugyanaz,
a kávé elfogyott,
ettől rossz a kedvem, vagy mástól,
talán tőled, a bőröm érdes, ujjak,
keresgélő térdek, elhagylak, ha kéred.

 

 

 

Foszló lepedők

 

 

Az alagútban van, hogy te vársz
és van, hogy csak úgy várnak
(lehetne ennél rosszabb?)

 

ahová hívlak, ott sötét van,
nedves, omlékony világ
(körbefon, szorít rajtad.)

 

anyaöl, felfénylő táj, szeretők
éjszakája, de lehet bármi más is
(tudd, hogy te döntesz.)

 

moccanni sem tudsz,
én pedig magamban feloldalak
(vagy feloldozlak? mindegy.)

 

kiosztjuk a szerepeket,
jutalmazok, hiába, más büntet
(mosom száradó tested.)

 

gyolcsruhád leszek vagy lepedőd,
ha úgy tetszik, olaj és ecet
(ha megkérsz, eltemetlek.)

 

 

 

 

Mirtse Zsuzsáról:

Mirtse Zsuzsa legújabb verseskötete a Könyvhétre fog megjelenni „Idő és mérték - Szabálytalan versek” címmel. Ebből az új kötetből közlünk most verseket. A költő és írónő egyben a neves gyerekmagazin, a Süni szerkesztője, aki így vall magáról: „Írtam mindig mindenre, ami a kezem ügyébe került: kavicsra, papírra, ablaküvegre, ujjal, tintával, színes ceruzával; eleinte leginkább verseket, novellákat, majd az idők során rájöttem, hogy igazából mindegy is, hogy mi a műfaj – de írni muszáj. A cserebogárnál sem az a fontos, hogy miből lett, hanem, hogy repülni tudjon...”

Megjelent kötetek: Íróként: A kövek története (geológiai mesekönyv, társszerzőként Breuer Lászlóval, 1999), Égforgató csodagyűrű (Jankovics Marcell illusztrációival, Méry Ratio Kiadó, 2004) Lovagkór (Jankovics Marcell tusrajzaival, Méry Ratio Kiadó 2007), Kenguruk a Körúton - antológia (Irodalmi Jelen, novellagyűjtemény, társszerzőként, 2009)
Szerkesztőként: Ablak a természetre (A Fővárosi Állatkert 150 évét bemutató kötet, 2001), A megértés hídjai (Ökológiai olvasókönyv, 1999)
Kezedben egy élet (Ökológiai olvasókönyv, 2004), Nálatok nőnek-e még égigérő paszulyok? I-II. (Mesegyűjtemény, Föld Napja Alapítvány, 2009)
Publikációk: (Szigorúan ABC-rendben:) Árkád, Búvópatak, Cédrus, Irodalmi Jelen, Képmás, Kutyaszövetség, Süni ökológiai gyerekmagazin, Macskamánia, Magasles, Marie Claire, Napút, Társállat magazin, Természet magazin, Sine Morbo, Süni ökológiai gyerekmagazin, Vadon magazin, temészetvédelmi profilú lapok, napilapok kulturális rovata. Tárcák, glosszák, esszék, novellák, versikék - több száz megjelent írás, ha jól számolok... Meseíróként különféle magazinok gyermekrovataiban szórakoztatom a nagyérdeműt.
Szakmai életrajz
1999-től egy éven át együttműködés a Magyar Televízióval, ifjúsági műsorok szakértője és meseírójaként.
2000-ben: a Süni ökológiai gyermekmagazin elindítása (főszerkesztőként). 2000-től egy országos ifjúsági természetbarát társadalmi szervezet elnöke. 2001-től a Magyar Művelődési Társaság elnökségének tagja.
2004-ben megjelent az Égforgató csodagyűrű című mesekönyv, Jankovics Marcell illusztrációival, a Méry Ratio Kiadó gondozásában.
2005-ben a Párizsi Magyar Intézet bemutatja az Égforgató csodagyűrű című mesekönyvet, a mesekönyv merített papír művészkönyv-változatát (Vincze László papírmerítő mester alkotása), valamint az Intézet a mesekönyv illusztrációiból (akvarellek) kiállítást szervez.
2006: Alapító tagja az Óbor-kör Környezetvédelmi és Kulturális Egyesületnek.
2007-es könyvhét: megjelenik a Lovagkór című könyv, Jankovics Marcell tusrajzaival illusztrálva.
2010:  A Gyermekkönyvszerzők és Illusztrátorok Egyesületének tagja
Díjak, kitüntetések:
2000 MÚOSZ újságírói díj
2002 NKA alkotói ösztöndíj
2005 Magyar Köztársaság Ezüstkeresztje
2006 A Süni ökológiai gyermekmagazin a Prima Primissima Díj Prima fokozatát kapja
 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.