Verstörténés
Az Irodalmi Jelen ezen a címen indítja el új, olvasóinkat talán meglepő sorozatát. Nem is titkoljuk el: kifejezetten az a célunk, hogy ezzel a szokatlan versfolyammal meghökkentsük Önöket.
Verstörténés
A vers ma, úgy érezzük, kissé eltávolodott az élet lüktető, pulzáló mindennapjaitól (hogy a ’valóság’ szó értelmezése ne adjon okot szofisztikus polémiára: ezért ez a körmönfont megfogalmazás). Nem a kortárs líra ’értékességét’ akarjuk kétségbe vonni, azt vitatni sem áll a szándékunkban, mindössze arra kértünk föl magyar költőket, hogy vezessenek versnaplót; az általuk megélt külső-belső impulzusokról pedig ezeken az oldalakon számoljanak be minden héten. A különböző életkorú, a lírai hagyományba eltérő módon beágyazódó szerzők a közlés folyamatában – ebben egészen biztosak vagyunk – különlegesen izgalmas képet adnak majd közös jelenünkről. Sem terjedelmi, sem formai-műfaji korlátot nem állítottunk eléjük, sőt, kifejezetten kíváncsiak vagyunk az alkotásmódok változatosságára. A sorozatot egy évre tervezzük, természetesen az alább megnevezett költők folyamatos közreműködésével. Az eredmény, minden bizonnyal, számunkra is meglepetés lesz – a Tisztelt Olvasónak pedig remélhetőleg meg-megújuló várakozás és öröm.
A VERSTÖRTÉNÉS szerzői a hét napjainak sorrendjében: Zalán Tibor, Tőzsér Árpád, Tóth Erzsébet, Rónai-Balázs Zoltán, Jász Attila, Szőcs Géza – és augusztus közepétől Papp Tibor.
Kérjük, kommentálják, „írják tovább” a verseket! És juttassák el a sorozat minden oldalát lírát kedvelő, a költészettel együtt élő – vagy vele éppen most barátkozó közelállóikhoz!
(A ’verstörténés’ szót a 2003. decemberében váratlanul és fiatalon elhunyt Zalabai Zsigmondtól kölcsönöztük. Olyan kritikai elemzésgyűjteményt, amilyet az ezen a címen 1995-ben kiadott kötet magába foglalt, azóta sem kapott kézbe a magyar olvasó. Címválasztásunk tehát tisztelgés is egyben az Ipolyságban született író, szerkesztő, irodalomtörténész és tanár életműve előtt.)
Mányoki Endre