AZ ÉLET VIZE - SZADEK HEDAJÁT ELBESZÉLÉSE 2. RÉSZ

"Virágos kertek és gyümölcsösök borították a tájat mindenfelé, ameddig a szem ellátott. A zöldellő határ szinte duzzadt az élettől. Jókedvű emberek mutatkoztak itt is, ott is. Dolgozgattak a földeken, énekeltek, örvendeztek. Az állatok nem féltek tőlük. A szarvas békésen legelészett közelükben, a nyúl kezükből eszegette a füvet. A fákon madarak énekeltek. A gyümölcsfák lombjai szinte egymásba fonódtak, olyan sűrűn sorakoztak egymás mellett."

SZADEK HEDAJÁT

AZ ÉLET VIZE
 

Második rész

Hüszejnt most sorsára hagyjuk, és megnézzük, mi történt a kis Ahmeddel. Nos hát, kedveseim, elmondom néktek. Ahmed hátrakötözött kezekkel, eszméletlenül feküdt a gödör fenekén. Reggel felé, amikor a kőtábla alól gyenge fény szűrődött be, hirtelen érezte, hogy valaki megragadja a karját és megrázza. Kinyitotta a szemét s látta, hogy egy óriás termetű, nagy bajuszú dervis áll előtte.
– Hát te honnan csöppentél ide? – kérdezte a dervis.
Ahmed sorra elmondott mindent, ami vele történt. Elmesélte, hogyan eresztette őket útra az apjuk, hogy megélhetést keressenek, s hogyan bántak el vele idősebb testvérei.
A dervis elengedte Ahmedet, ennivalót tett eléje. Amikor jóllakott, Ahmed így szólt a dervishez:
– Most pedig elmegyek és megkeresem testvéreimet, hátha segítségükre lehetek valamiben.
– Annak még aligha jött el az ideje – válaszolta a dervis. – Jobb hát, ha nem kecsegteted magad hiábavaló reményekkel. De ha jót akarsz, menj el az Örök Tavasz országába, keresd meg az élet vizét s gyógyítsd meg vele a betegeket.
– Melyik út vezet oda?
– Majd megmutatom. Az élet vize a Káf hegységen túl található.
A barlang egyik zugából furulyát húzott elő s Ahmednek adta.
– Fogadd ezt emlékül – mondta.
Ahmed elvette a furulyát és az inge alá rejtette. Aztán kijöttek a barlangból, s a dervis az útkereszteződéshez vezette Ahmedet. Göröngyös, nehezen járható, meredek utat mutatott neki.
Ahmed elköszönt és elindult. Ment, mendegélt, s közben furulyázott. A madarak és az állatok köréje gyülekeztek. Végül, úgy délfelé, egy öreg platánfához ért.
– Na, itt szundítok egyet s aztán megyek tovább – gondolta magában.
Tüstént elnyomta az álom. Kis idő múlva azonban éktelen lárma riasztotta fel. Körülnézett, s látta, hogy egy óriás sárkány kúszik fel a fára és egyenesen egy madárfészek felé tart.
Amikor a sárkány a fészek közelébe ért, a madárfiókák kétségbeesve jajveszékeltek. Ahmed mindjárt tudta, hogy a sárkány fel akarja falni a kicsinyeket. Azonnal talpra ugrott, felkapott egy követ és a sárkány fejéhez vágta. A sárkány leesett a földre és azon nyomban megdöglött.
Ez a sárkány minden évben ellátogatott ide. Amikor Szimurgh kicsinyei már szállingósak voltak, irgalmatlanul felfalta valahányat. Most is ezért jött, de Ahmed végzett vele.
Miután megölte a sárkányt, Ahmed újból elnyúlt a földön s álomba merült.
Nemsokára megjelent Szimurgh a hegyek fölött, ennivalót hozott kicsinyeinek. Amikor észrevette, hogy a fa alatt ember alszik, visszafordult a hegyek felé. Szárnyaira vett egy hatalmas kőlapot, s hozta, hozta, hogy rádobja az alvó ember fejére. A madár ugyanis ezt gondolta:
– Ez lesz az, aki minden évben eljön és elhordja kicsinyeimet. Bizonyára ezért jött ma is. No, de most visszatérítem őseihez.
Szimurgh a fészek közelébe ért s már célzott is, hogy a kő pontosan Ahmed fejére essen. A kicsinyek megértették anyjuk szándékát. Nagy lármát csaptak, szárnyaikkal integettek:
– Drága anyácska! – kiáltoztak. – Ne bántsd! Ha ő nincs, valamennyiünket felfalt volna a sárkány.
Szimurgh átrepült Ahmed felett s a kő célját tévesztve zuhant a földre.
A madár ezután visszafordult, enni adott fiókáinak, s szárnyát kiterítve árnyékot vetett Ahmed fejére, hogy nyugodtan alhasson. Már jóval elmúlt dél, amikor Ahmed felébredt álmaiból. Szimurgh ekkor így szólt hozzá:
– No, te derék ifjú! Kérj tőlem bármit, megadom neked. Mondd, merre visz utad?
– El szeretnék jutni az Örök Tavasz országába.
– Az bizony nagyon távol van. Mit keresnél te ott?
– Meg akarom találni az élet vizét, hogy meggyógyítsam a testvéreimet.
– Ah! Ez bizony komoly vállalkozás. Előbb tépj ki egy tollat a szárnyamból s tartsd mindig megadnál. Ha valaha is úgy fordul sorsod, hogy segítségre lenne szükséged, menj fel valamilyen ürüggyel a háztetőre, s gyújtsd meg a tollamat. Tüstént ott termek és megszabadítalak. Most pedig ülj fel a szárnyamra.
Szimurgh leszállt a földre. Ahmed kitépett egy tollat a szárnyából és elrejtette. Aztán felkapaszkodott Szimurgh szárnyaira s a madár a levegőbe emelkedett.
Amikor Szimurgh Ahmedet a földre tette, a nap már letűnt a Káf hegység ormai mögött. Lent a völgyben büszke kapuival hatalmas város feküdt. Ahmed búcsút vett Szimurghtól és tovább folytatta útját.
Virágos kertek és gyümölcsösök borították a tájat mindenfelé, ameddig a szem ellátott. A zöldellő határ szinte duzzadt az élettől. Jókedvű emberek mutatkoztak itt is, ott is. Dolgozgattak a földeken, énekeltek, örvendeztek. Az állatok nem féltek tőlük. A szarvas békésen legelészett közelükben, a nyúl kezükből eszegette a füvet. A fákon madarak énekeltek. A gyümölcsfák lombjai szinte egymásba fonódtak, olyan sűrűn sorakoztak egymás mellett.
Ahmed szakított és megevett néhány húsos, jó zamatú gyümölcsöt. Aztán egy frissen feltörő forráshoz ment. Egy marék vízzel leöblítette arcát, s látása oly éles lett, hogy fárszángnyi távolságból is észrevette, miként játszik a szellő a falevelek között. Utána megivott egy marék vizet a hallása annyira megélénkült, hogy a bogarak tüsszentését is meghallotta. Ahmed szinte megrészegült az élettől, boldogsága tetőpontra hágott, előhúzta furulyáját és nótára kezdett. Egyszer csak azt vette észre, hogy a hegy oldalán legelésző juhok köréje gyűlnek. Volt velük egy pásztorlányka is, aki olyan szép volt, mint a felkelő nap sugara, amely így beszél a holdhoz: „Te nem jöttél, hát én jöttem hozzád.” – Fürtjeiben szalag virult, s fogai olyanok voltak, akár az igazgyöngyök. Ahogy sétált a bárányok nyomában, Ahmed az első látásra egész szívével szerelmes lett belé. De ha száz szíve lett volna, mind a száz lángra lobbant volna a lány iránt.
– Miféle ország ez? – kérdezte tőle.
– Ez az Örök Tavasz országa – válaszolta a lányka.
– Azért jöttem, hogy megkeressem az élet vizét. Hol találom meg a forrását?
A lányka nevetve válaszolt:
– Itt minden víz az élet vize. Ilyen forrás külön nincs.
Ahmed elgondolkozott egy kicsit, majd így szólt:
– Úgy érzem, mintha más ember lennék. Olyan itt minden, mint valami álomvilágban. Sosem hittem volna el, ha nem a saját szememmel látom.
– Honnan jöttél ide? – kérdezte a lány.
Ahmed töviről hegyire elmondott mindent, ami vele történt. Közölte azt is, hogy az élet vizéért jött, mert meg akarja gyógyítani bátyjait és édesapját.
A lányka megsajnálta a fiút és így szólt:
– Az élet vizének itt nincs külön forrása. A vakok és süketek országában azonban így nevezik a mi vizünket. De ha testvéreidben nem él a vágy a szabadság után, akkor hiába minden, az élet vize úgy semmit sem használ.
– Lehet, hogy tévedek – válaszolta Ahmed. – Nem mindent értek én abból, amit beszélsz. Mintha álomvilágban járnék. No de fáradt vagyok és elgyötört, be kell mennem a városba.
– Te jószívű ifjú vagy – szólt ekkor a lány. – Ha kedved tartja, gyere el hozzánk. A mi otthonunk legyen a te otthonod is.
Magával vitte Ahmedet és anyja elé vezette.
– Isten hozott – szólt az anya. – Légy a mi vendégünk s pihenj meg nálunk.
Ahmed minden nappal jobban szerette a pásztorlánykát.
Néhány napig a városban bolyongott, de sehogy sem volt ínyére a semmittevés. Végül is így szólt a pásztorlányka édesanyjához:
– Elhatároztam, hogy keresek valami munkát!
– Tudsz-e valami mesterséget?
– Nem tudok én semmit. De van két karom, s bármi munkát is ad nekem…
– Nem, nem! Csak olyan munkát, amihez kedved is van, s aminek hasznát veszed.
Ahmed elgondolkozott, majd így szólt:
– Szülővárosomban inas voltam a patikusnál s értek az orvosságokhoz.
– Nálunk a patikus éppen tanoncgyereket keres – válaszolta az anya. – Ha kedved tartja, állj munkába nála.
– Hogy tartja-e kedvem? Jobbat nem is kívánhatnék! – kiáltott Ahmed.
Az asszony így folytatta:
– S mert nem vagy holmi lusta legény, s ha kell, megfogod a dolog végét, továbbra is itt élhetsz közöttünk.
Ahmed nappal lejárt a patikába, este pedig visszatért a pásztorlánykához. Lassanként megtanult írni és olvasni, s már ki tudta szolgálni a patikus vevőit. Derekasan dolgozott. Megtanulta a kovács és az asztalos mesterséget is. Így tett eleget apja kérésének, aki azt kívánta gyermekeitől, hogy tanuljanak meg egy-egy szakmát. Aztán nagy lakodalmat csapva feleségül vette a pásztorlánykát, s szabadon és boldogan éltek új barátaik és ismerőseik körében.
Ahmednek egyetlen bánata volt csupán. Nem tudta, mi lehet apjával és a testvéreivel. Mindig érdeklődött felőlük, megkérdezett minden utazót, aki elvetődött az Örök Tavasz országába, hátha hall róluk valamit, de hiába. Egyszer azonban a patikus vak ügyfelei között talált egy embert, aki az Aranyhomok országából jött ide. Sikerült megtudni tőle egyet s mást.
– Ugyan, ne káromold az istent – intette a vak. – Jobb, ha kettéharapod a nyelved! Akiről kérdezel, az nem a púpos Haszán, hanem Haszán, a próféta. Egy esztendeje, hogy eljött hozzánk az Aranyhomok országába s csodát művelt. Megmentett és megvigasztalt bennünket, akik tévelygők voltunk és a vakság átka alatt szenvedtünk. Megígérte, hogy mindnyájan a paradicsomba jutunk, s felemelt bennünket szégyenletes helyzetünkből. S most minden hívő teljes szívvel és lélekkel aranyat mos a próféta számára. Ő viszont prédikál nekünk és mutatja az utat.
Ne hidd, hogy gyógyulást keresek itt, vagy hogy az élet vizéért jöttem. Hoztam magammal elég vizet az Aranyhomok országából. Csak azért jöttem hozzátok, hogy szememet kicseréltessem más szemekre. – Így szólt, s az oldalán lógó vizestömlőre mutatott.
Ahmed mindjárt tudta, hogy hányadán áll a dolog, s hogy a dervis igazat beszél. Nem is faggatta tovább egy szóval sem. Később másoktól érdeklődött, s megtudta, hogy Hüszejn a Ragyogó Hold országában szipolyozza, fosztogatja és gyötri a népet. Az arany és más kincsek kapzsi vágya teljesen elvakította szerencsétlen testvéreit. Nyomorult sorsuk mély fájdalommal töltötte el Ahmed szívét.
– Elmegyek és segítek rajtuk – mondotta magában.
Azzal a patikus elé állt és így szólt:
– Kedves gazdám, már több mint egy éve dolgozom keze alatt. Itt ismertem meg igazán az élet és a szabadság értelmét. Írástudatlan voltam, s megtanultam írni és olvasni. Nem volt mesterségem, s itt megtanultam néhányat. Süket és vak voltam s itt megújult látásom és hallásom. Itt ízleltem meg a szabad élet levegőjét, itt ismertem meg a munka örömét. De szavam kötelez. Eleget kell tennem apám kívánságának. Ezért hát arra kérem, engedjen el engem.
A mester így válaszolt:
– Kár, hogy meg kell válnom tőled. Okos és ügyes gyerek voltál. Távozásod előtt kívánj hát valamit.
– A vakság és süketség orvosságából szeretnék – válaszolta Ahmed.
– Ó, hát ez igazán csekélység – mondta a patikus. – Hát nem tudod, hogy a mi vizünket az Aranyhomok és a Ragyogó Hold országában az élet vizének nevezik? Ez a víz gyógyítja a süketséget és a vakságot. Vigyél magaddal egy üveggel, s meggyógyíthatod véle testvéreidet és apádat. De vállalkozásod nagyon veszélyes. A vakok és a süketek ádáz ellenségei az Örök Tavasz országának, mert mi nem imádjuk sem az aranyat, sem az ezüstöt, s szabadon élünk. Az ottani urak és hatalmasságok azonban jól tudják, hogy hatalmukat éppen az emberek vakságának és süketségének köszönhetik.
– Ez mit sem változtat a szándékomon – válaszolta Ahmed. – Mennem kell, hogy megmentsem szeretteimet.
– Értelmes fiú vagy, s talán sikerrel jársz. Én mindenestre nem állok az utadba.
 Ezzel megcsókolta az ifjú arcát. Ahmed elköszönt mesterétől s hazament. Otthon megcsókolta feleségét, gyermekeit s elindult az Aranyhomok országa felé.

(Vége a második résznek)

A folytatásban: Hedaját: Az élet vize, elbeszélés, 3. rész; Rónai-Balázs Zoltán: Az ember, aki sehol se kellett, még önnön magában sem (esszé); Bodrogligeti András: Utószó az 1959-es Európa-kiadáshoz; Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából (regényrészlet); Sadegh Hedayat: The Man who killed his Temptations (képregény, részletek).
Linkek: A vak bagoly (novella); rövidfilmek in memoriam Hedayat (idegennyelvű); képgaléria.