"A harc sokáig tartott, s oly hevessé vált, hogy patakokban ömlött a vér. A Ragyogó Hold és az Aranyhomok országának arany fegyverei nem bírtak az Örök Tavasz országa acél fegyvereivel. Seregeik szétszóródtak. S mert a víztárolókat lerombolták és a víz elfolyt, a katonák kénytelenek voltak az Örök Tavasz országában az élet vizét használni. Fülük és szemük megnyílott s ráébredtek életük nyomorúságos voltára. Rádöbbentek arra, hogy eddig egy maréknyi ostoba és gazdag vak és süket zsarnok szolgái voltak, s nem ismerhették meg a szabadság örömét."

 

 

 

SZADEK HEDAJÁT
 

AZ ÉLET VIZE

 

Harmadik, befejező rész

 

 

 

 

 

 

 

 

"Addig ment, mendegélt" - Szadek Hedaját

 

Addig ment, mendegélt, míg egyszer csak elérkezett az Aranyhomok országának határához. Néhány őrszemet talált páncélban, sisakban, aranyból készült íjakkal. Körben üldögéltek s ópiumot szívtak.

– Hé, idegen! – kiáltották már távolról – Ki vagy te és mi szél hozott erre?
Ahmed így válaszolt:
– Isten szolgája vagyok s aranykereskedő. Azért jöttem, hogy felvegyem nálatok az új hitet.
– Áldott legyen a tiszta tej, amely táplált – válaszolta az egyik őr. – Isten hozott nálunk.
Ahmed elérkezett az első városba, s látta, hogy minden ember vak, piszkos, beteg és nyomorult. A folyó partján üldögéltek, amelynek medre már mélyen besüllyedt, mert folyton hordták belőle az iszapot. Az embereket aranylánc fűzte házaikhoz. Nem is házak voltak ezek, hanem inkább istállószerű építmények. Lakóik feltört kézzel, könyökig sáros karral mosták az aranyat kora reggeltől késő estig a felügyelők korbácsai alatt, akik állandóan a nyomukban voltak.
A föld terméketlenné vált, a madarak más vidékre repültek, a fák kiszáradtak. Az emberek egyetlen öröme az ópium és a pálinka volt. Ahmed szívében szánalom ébredt, elővette furulyáját és rákezdett egy nótára, amit az Örök Tavasz országában tanult. A vakok csoportokba verődve Ahmed köré gyülekeztek, s aranyporral teli zacskókat dobáltak lábai elé, térdre vetették magukat és földig hajoltak. Ahmed ekkor így beszélt hozzájuk:
– Nekem nincs szükségem a ti aranyotokra. Engedjétek meg inkább, hogy megszabadítsalak benneteket a vakság átkától. Az Örök Tavasz országából jöttem hozzátok, s hoztam magammal az élet vizéből.
A tömegben erre nagy kavarodás támadt. Végül néhányan vállalkoztak a gyógyulásra. Ahmed elővette az üveget, megkente a betegek szemét az élet vizével, mire visszanyerték látásukat. Amikor szemükben újból kigyulladt a fény, egyszerre eléjük tárult nyomorúságos életük. Iszonyat fogta el őket, s fellázadtak zsarnokaik ellen. Széttépték láncaikat s hatalmas dúlásba kezdtek. Elégették Haszán domború betűkkel kartonra nyomtatott beszédeit.
A lázadás híre eljutott a fővárosba is. Haszán és a király kétségbeestek. Haszánnak eszébe jutott a figyelmeztetés, amit az ördögfiókától hallott a kút fenekén.
– Az élet vizétől azonban óvakodj…
Rögtön parancsot adtak, hogy fogják össze mindazokat, akiknek megnyílt a szeme, főleg pedig azt a hitetlen pogányt, aki az Örök Tavasz országából merészkedett ide, hogy az embereket letérítse az igaz élet útjáról. A bűnösök testébe tűzzenek lobogó fáklyákat, így kísérjék körbe a városon, hadd szolgáljanak elrettentő például.
Az utcákon és a piactereken hírnökök hirdették:
– Minden törvényes szülött, akit tiszta tej táplált, öt aranyat kap, ha Ahmedet elfogja és az őrségnek átadja.
Ahmedet történetesen egy süket rabszolgakereskedő kerítette kézre a Ragyogó Hold országából. Ahmed fiatalságát látva szíve megesett s nem adta át az őrségnek. Ezt kapzsiságból is tette, mert azt gondolta magában, hogy talál majd olyan vevőt, aki öt aranynál többet is megad érte. Így aztán hallgatott, s másnap Ahmedet a többi szolgákkal és szolgalányokkal, fekete férfiakkal és fekete nőkkel együtt a rabszolgapiacra szállította. Egy másik kereskedő a Ragyogó Hold országából megkedvelte az izmos testű Ahmedet, s húsz aranyat adott érte. Másnap karavánjával útnak indította a Ragyogó Hold országába.
Útközben Ahmed látta, hogy a Ragyogó Hold országa felől felmálházott tevék pálinkásüvegeket, ópiumos ládákat s aranyláncokat szállítanak. Az Aranyhomok országából viszont aranyport vittek a Ragyogó Hold országába.
Végül elérkezetek a Ragyogó Hold országának földjére. Amikor beértek az első városba, Ahmed rögtön látta, hogy az emberek itt is szegények és szerencsétlenek. A város csöndes, az emberek a süketség és a némaság áldozatai. A megnyomorított lakosság nehéz munkájából sunyi képű országnagyok, semmirekellő udvari emberek gazdagodtak.
Ópium-mákültetvény borította a tájat mindenfelé, s a pálinkafőző üzemek kéményeiből éjjel-nappal szállott a füst. Nem volt ebben az országban sem egy könyv, sem egy újság, nem ismerték sem a dalt, sem a szabadságot. A madarak más vidékre költöztek. Süketnéma emberek fetrengtek szerteszét, sínylődtek hóhéraik korbácsütéseitől és rúgásaitól.
Ahmednek elszorult a szíve. Elővette furulyáját és szomorú nótába kezdett. A körülötte állók értelmetlenül bámultak rá. Végül egy sovány, döglőfélben levő teve közelebb jött és hallgatta a nótát.
Ahmed nagyon megsajnálta ezeket az embereket. Néhányat megkínált az élet vizéből. Fülük azonnal megnyílt, nyelvük megeredt, fejük zsibongott. Az aranyrakományt a folyóba vetették, s még azon az éjszakán leromboltak néhány pálinkafőzőt, letaposták a mákültetvényeket.
Amikor a zűrzavar híre eljutott a fővárosba, a szurtos Hüszejnt elöntötte a méreg. Parancsot adott, hogy Ahmedet kerítsék kézre. Őrszemek és rendőrök száguldoztak az utcán. Ahmedet csakhamar elfogták, s megkötözve, láncra fűzve elővezették. Az ítélet szerint égő fáklyákat kell majd testébe tűzdelni, s így kell végighajszolni a város utcáin és terein, hadd szolgáljon elrettentő például.
A kis Ahmed szomorúan üldögélt a tömlöc egyik zugában és sorsán merengett. Hirtelen kinyílt az ajtó s kezében faggyúgyertyával a börtönőr lépett be. Ennivalót hozott a fogolynak. Ahmednek akkor eszébe jutott, hogy Szimurgh tolla még mindig megvan. Így szólt hát a börtönőrhöz:
– Urambátyám! Tudom, hogy ma kivégeznek engem. Engedd hát meg, hogy fölmenjek a tetőre s ott imádkozzak és bűnbánatot tartsak.
Hiába beszélt azonban, mert a börtönőr süket volt. Mikor végre sikerült megértetnie véle, hogy miről van szó, előrement, felvezette Ahmedet a tetőre. Ahmed pedig elővette Szimurgh tollát s a faggyúgyertya lángjánál elégette. Egyszer csak megdördült az ég, megremegett a föld, a ködből és a füstből hatalmas madár bukkant elő. Szárnyaira vette Ahmedet és elröpült véle a Káf hegység irányába.
A Ragyogó Hold országának lakói kővé meredtek a csodálkozástól. A futárok azonnal útra keltek, hogy megvigyék a hírt a fővárosba. Hüszejnt erre úgy elöntötte a méreg, hogy ha kardot döftek volna belé, vére se csurrant volna. Most már látta, hogy minden baj az Örök Tavasz országából ered. Ez az ország azonfelül, hogy visszautasította az aranykereskedelmet, arra törekszik, hogy megnehezítse szomszédai életét. S ami mindennél súlyosabb, meg akarja gyógyítani az alattvalók szemét és fülét.
Eszébe jutott, mit mondott a három varjú: „Ha uralkodni akar, óvakodnia kell az élet vizétől.” S most íme az Örök Tavasz országából az alattvalók részére becsempészik az élet vízét. Ezért tehát zászlót bontott az Örök Tavasz országa ellen, s titokban véd- és dacszövetségre lépett az Aranyhomok országával. Arany lándzsákat, buzogányokat, kardokat és íjakat készítettek, s hadgyakorlatokat tartottak.
A púpos Haszán pedig az Aranyhomok országában lázító beszédeket mondott az Örök Tavasz országa ellen, híveit harcra buzdította s meghirdette a szent háborút. A szurtos Hüszejn azon a napon bosszús volt, mint egy kígyóméreggel töltött tégely. Vérszínű ruhát öltött, s a háborút e szavakkal jelentette be:
– Mi mindig az emberiség békéjét és nyugalmát akartuk. Az Örök Tavasz országa azonban egy idő óta minduntalan beleüti az orrát a mi ügyeinkbe s alattvalóinkat letéríti a helyes útról. A múlt évben az Örök Tavasz országának határán egy mérőnyi vizet dobtak át földünkre. Azelőtt pedig egy felhődarab lopakodott fölénk a Kuh hegység ormai mögül, s az élet vizét permetezte országunkra. Néhány alattvalónknak kinyílott tőle a szeme és a füle, s nyelvük nagyon elszabadult. De megkapták méltó jutalmukat. Mert nem az egér várja a fogót, hanem a fogó az egeret. – Ebben az évben Ahmedet szabadították ránk, s most ő mindennek az oka. Az Örök Tavasz országa mindig a pénz ellensége volt. Külsőleg baráti szívvel van irántunk, de titokban békétlenséget szít, s az a szándéka, hogy alattvalóink látását és hallását visszaadja. Így akarja felborítani a világ rendjét és békéjét. Mi, s a velünk régi barátságban élő Aranyhomok országa kénytelenek vagyunk az álnokság és ellenségeskedés csíráját, az arany ellenségeit megsemmisíteni. Éljen a vakság és a süketség, amely híveinknek utat nyit a paradicsom és az örök élet, nekünk pedig az öröm és a vidámság felé. Szent kötelességünk elpusztítani mindenkit, aki ellensége az aranynak.
Hüvelykujja begyével bélyeget nyomott a parancs alá.
A parancs megjelenése és a háború bejelentése után a Ragyogó Hold és az Aranyhomok országa éjszaka rátörtek az Örök Tavasz országára. A vak és süket katonák megkezdték az ország elözönlését.
A két ország arról is gondoskodott, hogy katonáik ne ihassanak az élet vizéből, s ne mosakodhassanak benne. Attól féltek, hogy visszanyerik látásukat és hallásukat. Elrendelték tehát, hogy minden városban, amelyet a sereg elfoglalt, legelőször víztárolót kell építeni s abban az aranymosás után visszamaradt poshadt vizet kell tárolni. A hadsereg csak ebből a vízből ihat. Minden katona köteles egy mérőnyi vizet magánál hordani, s úgy vigyázni rá, mint az életére. Akinél nincs víz, az az élet vize használatának gyanúja alá kerül s azonnali halálbüntetés vár rá.
Az Örök Tavasz országa mit sem sejtett a nagy készülődésről. A követek egész az utolsó napig egyébről sem fecsegtek, mint a barátságról és a bajtársiasságról. Nagy sietve sereget gyűjtöttek s felvonultak az ellenség elé. A süket és a vak katonák úgy lepték el az Örök Tavasz országának városait, mint a sáskák. Gyilkoltak, fosztogattak, raboltak, a házakat lerombolták. A lakosságnak erőszakkal aranyat adtak, pálinkát itattak velük s ópiumszívásra kényszerítették őket. A foglyokat rabszolgákként elhurcolták.
Ahmed vállára vette íját, nyílvesszőket szedett elő és hadba indult. Egyik alkalommal kikémlelte az ellenség állásait, ahol a vak és a süket katonák párosával őrködtek. A süket látott a vak helyett, a vak hallott a süket helyett. Ahmed célba vette a katonák vizes tömlőit és keresztüllőtte. Aztán néhány pásztortársával együtt lyukat vágott a víztároló falán, bár az őrök a víztároló mellett, s az őrtoronyban vigyáztak. A hadsereg számára tárolt víz az utolsó cseppig elfolyt.
A harc sokáig tartott, s oly hevessé vált, hogy patakokban ömlött a vér. A Ragyogó Hold és az Aranyhomok országának arany fegyverei nem bírtak az Örök Tavasz országa acél fegyvereivel. Seregeik szétszóródtak. S mert a víztárolókat lerombolták és a víz elfolyt, a katonák kénytelenek voltak az Örök Tavasz országában az élet vizét használni. Fülük és szemük megnyílott s ráébredtek életük nyomorúságos voltára. Rádöbbentek arra, hogy eddig egy maréknyi ostoba és gazdag vak és süket zsarnok szolgái voltak, s nem ismerhették meg a szabadság örömét. Széttépték láncaikat, megölték vezéreiket, s jó barátságot kötöttek az Örök Tavasz országának lakóival. Aztán visszatértek hazájukba s leszámoltak a púpos Haszánnal, a szurtos Hüszejnnel, s mindazokkal, akiknek megnyomorított életüket köszönhették. Megszabadultak az arany igájától, s nem voltak többé kapzsi zsarnokok rabszolgái.
Ahmed pedig feleségével és gyermekével együtt visszatért édesapjához. Apja a sok sírástól már megvakult. Ahmed megkente szemét az élet vizével, s az apa visszakapta látását. Ezután együtt maradtak s boldogságban és örömben telt életük.
Ahogy ők elérték céljukat, úgy jussatok el ti is oda, ahová vágyatok visz.
A mesének itt a vége, a varjú nem tért a fészkére.

Forrás: Szadek Hedaját, Az élet vize, Európa Könyvkiadó, Modern könyvtár, 1959

 

 

 

 

 

 

Szadek Hedaját - Az ember, aki sehol se kellett

Portrévázlat

 

Öngyilkos hajlamú, alkoholista, drogos. Nem mellesleg a világirodalom kiemelkedő figurája, a modern perzsa irodalom tán legjelentősebb alakja – de mindenképpen a legmodernebbek közül való. 1903-ban született Iránban, arisztokrata családból, magasan művelt, világpolgár és nyomorultul pusztult el mégis, fiatalon. Legjelentősebbnek tartott műve „The Blind Owl”, „A vak bagoly”. Beszédes mű, abból a szempontból is, hogy érzékletesen mutatja Hedayat halálhoz való viszonyát. Bár itt nem felesleges megemlíteni a „Marg”, vagyis „Halál” című írását sem, amit Rilke: Malte Laurids Brigge feljegyzései című művéhez írt. 1927-ben, annak halál-csodálatától ihletve, és ugyanabban az évben öngyilkosságot is kísérelt meg, a Marne-ba vetette magát, de megmentették.
Két angol fordítójának egyike, Iraj Bashiri azt a megjegyzést tette Hedayat hangulatával kapcsolatosan, hogy: „Több, mint tíz évet töltöttem a művek fordításával és elemzésével. Mintegy húsz éve már. Csodálatos, ahogy az idő gyógyit, ahogy a kor visz minket. Más esetben viszont maga az élet válik teherré – ezt mondja Hedayat. Mikor benne vagy, a világa sötét. Kísért egy darabig, de utána távozik. Magadra hagy végül, ha magára hagyod.”
Mindez reményteli kezdetek után alakul rosszul Teherán után Franciaországban tanul, elsőre négy évet tölt ott, ezalatt megírja első novelláit (Madlen, Élő a sirban, A francia hadifogoly és Hádzsi Murád). Íráskészsége fokozatosan javul, nyelve egyszerre lesz tudományos és irodalmi. Tanulmányozza, szenvedélyesen és mélységében a folklórt, elmélyed a buddhizmusban, zoroasztriánizmusban, hinduizmusban, foglalkozik régészettel, lingvisztikával, antropológiával, ősi iráni nyelvekkel. Nem idegen tőle a szatíra, erőteljes társadalomkritikájának eszközeként. Novellákon kívül esszéket ír, színdarabot, sőt bábjátékot. Sokoldalú tehát és tevékeny. A haladó írók közé tartozik. 1930-ban, ismét Iránban, irodalmi kört alakít, bírálja a monarchiát. Ekkortájt van karrierje csúcsán. ’36-ban Indiába utazik, itt fejezi be A vak bagolyt, itt is adja ki, hazájában erre csak 1941-ben kerülhet sor. Közben már jóideje idült alkohol- és drogproblémával küzd. 1946-ban részt vesz a történelmi jelentőségű első iráni írókongresszuson, melynek célja, hogy tudatosítsa és segítse a II. világháború után kibontakozó demokratikus életet, harcoljon az új irodalom kialakulásáért. A demokratikus mozgalmakat viszont elfojtják, szűkké válik számára a levegő. A ’40-es évektől már jelentőset nem alkot. Frusztrációja fokozódik, addig-addig, hogy művészi kritikáját műveiben sértő, már-már gyalázkodó váltja fel. Nem előnyös változás. 1950-ben elhagyja Iránt és Párizsba költözik, de ott már nem fogadják úgy, mint rég. Tulajdonképp egyik helyen sem kell. 1951. április 9-én elgázosítja magát, így találnak rá, mellette, pernyekupacként, a kéziratai. Egyes vélemények szerint megölték. De tény, hogy ebben az időben már sem nem képes, sem nem hajlandó olyan művet hozni létre, mint A vak bagoly, és ez vélhető irányadónak a kérdés eldöntésében. Foglalkoznak is vele, mint amolyan híres embereknél ez szokás, pedig mindegy: „Ivadékai vagyunk a halálnak és a halál szállít el minket az élet csalárd, kínzó látványosságaiból, a halál integet az élet mélyéről. Ha néhanap megakadnánk, rögtön halljuk ezt a hívását… a halál egész életünkben ránk szegezi az ujját.” .

Rónai-Balázs Zoltán

 

 

 

 

 

A hegedűművész - Szadek Hedaját akvarellje

 

Évszázadokon át a költészet volt az a terület, amelyen a perzsák a világirodalom kincsestárát örökértékű alkotásokkal gazdagították. A próza mindvégig másodlagos szerepet játszott s inkább a történetírás és a tudomány eszköze volt. A századforduló irodalmi megújulása, a klasszicizmus és a „modemség" összetűzése is elsősorban a költészet terén következett be. Az új széppróza kialakulása azonban késlekedett. A nyugati hatás a hazai talajon sok gyomot sarjasztott, a mondanivaló, a forma s a nyelv botladozva kereste egymást. A vegyes értékű írások között alig akadt egy-két figyelmet keltő alkotás.

Az új perzsa próza kialakulása a harmincas évek elején kezdődött meg, s megindulásában és kimagasló eredményeiben egyaránt Szadek Hedaját nevéhez fűződik.

Szadek Hedaját, a novellaírás kiváló perzsa mestere 1903. február 17-én született előkelő teheráni családból. Tanulmányait Teheránban kezdte, majd 1926-tól Franciaországban folytatta. Első alkalommal négy évet töltött francia földön. Itt írta meg első novelláit (Madlen, Elő a sírban, A francia hadifogoly és Hádzsi Murád.)

1930-ban visszatért Teheránba s még abban az évben kiadta első novelláskötetét (Élő a sírban).

Hazatérése után irodalmi kört alakított, a „Négyek társaságát", amelyben Bozorg Alavi, a (...) kiváló perzsa író, Mudzstaba Minovi, az ismert filológus és Maszud Farzád, a költő voltak munkatársai.

1936-ban Indiába utazott. Indiai látogatásához két jelentős esemény fűződik. Egyrészt itt fejezte be és adta ki a Vak bagoly (Buf-i kur) című elbeszélését, amelyet egyes nyugati irodalmárok az író főművének tartanak. Másrészt Indiában került közelebbi kapcsolatba a középperzsa nyelvvel s gondos tanulmányok eredményeként perzsára fordított néhány pehlevi nyelvű munkát.

A negyvenes évek elején a perzsa-szovjet társaságban dolgozott, s írásai jelentek meg a társaság hivatalos lapjában, a „Pajám-i nou"-ban. Rendszerésen írt a „Sochan" című haladó kritikai folyóiratban is.

1946-ban részt vett a történelmi jelentőségű első iráni írókongresszuson, ahol az elnökség tagjai közé választották. A kongresszus célja az volt, hogy tudatosítsa és segítse a második világháború után kibontakozó demokratikus életet, harcoljon az új irodalom kialakulásáért.

A második vüághaború után életre kelt demokratikus mozgalmak elfojtása után nehéz idők következtek. Az iráni nép kilátástalan helyzete mindjobban elkeserítette az írót. 1950. december 5-én elhagyta szülőföldjét és Párizsba utazott.

A francia főváros újabb csalódást okozott. Fiatal éveinek kedves környezete megváltozott. Mások voltak az emberek, más volt valahogy az egész világ. A franciák ezúttal nem fogadták szívélyesen: néhány hónap múlva már csak nagy nehézségek árán hosszabbították meg vízumát. Hányatott élete hamar elérkezett a tragikus véghez. 1951. Április 9-én gázzal megmérgezte magát. Holtteste mellett találták elégetett kéziratainak hamvait.

A tragédiában hajlamosak lennénk valami titokzatosat, megmagyarázhatatlant sejteni. Halála mögött azonban hiába keresünik hűtlenségével halálba kergető nárcisz-szemű kedvest, csalódásba fulladt öncélú törekvéseket. Távozása tudatos lemondás volt, egy számtalanszor újrakezdett harc csöndes feladása.

Szadek Hedaját küzdelmes élete során eljutott odáig, amikor már nem igényelte, sőt egyenesen megvetette a világot. Nem romantikus elvágyódásból, dekadens tehetetlenségből, hanem azért, mert úgy találta, hogy a világ, úgy ahogy van, nem alkalmas arra, hogy boldogok legyenek benne az érdemes emberek. Pedig hősei nem nagy célokért küzdenek, sorsuk nem is a tragikus hősök mártíri sorsa, akik fenségesek maradnak még pusztulásukban is. Novelláiban egyszerű, hétköznapi emberekről van szó, akik morzsányi létükben parányi célok után kapaszkodnak, de azt sem képesek elérni.

Szadek Hedaját látta az élet egyéb oldalait is. Ismerte a szemforgató álszentek álnok hadát, a kapzsi kereskedők öntelt világát, azt a világot, ahol a tiszta szív, a becsületes élet, a jó szándék semmit sem számít. Művészien boncolgatta és festegette az iráni társadalom visszásságait, de a jövő határozott színeit nem volt képes megtalálni. Sejtelme azonban volt róla, s ez látható Az élet vize című meséből is, amelyben szimbolikus eszközökkel mutatja be a társadalom egymással szemben álló erőit, s a végső győzelmet a becsületesség, vidámság és a tisztességes munka országának ítéli oda. Ez az egyetlen derűlátó munkája. A reménykedő hang azonban hamarosan elfullad, s visszatér a régi kétségbeesés, amelynek már 1936-ban hangott adott.

„Vannak keserűségek az életben, amelyek lepramódra eszik, emésztik a magányos lelket" - írja a Vak bagoly elején. Nem kétséges, hogy ezt a szűnni nem akaró s elemésztő fájdalmat az iráni nép aggasztó sorsa okozta. A kiváltságos osztályok azonban érzéketlenek az ilyen egyéni keservek iránt. Az élvezetek és a pénz hajhászása megvakítja, megsüketíti az embereket.

Szadek Hedaját irodalmi jelentőségének teljes felmérésére az összes művek kritikai kiadása és kimerítő kutatómunka hiányában nem lehet vállalkozni. Annyi azonban már most megállapítható, hogy olyan íróval van dolgunk, aki hazája határain messze túlnőtt.

Bodrogligeti András

Forrás: Szadek Hedájat: Az élet vize, Utószó, Európa Könyvkiadó, Modern könyvtár, 1959

(A szöveg természetesen őriz valamit az ötvenes évek végének kultúrploitikai szellemiségéből, de szerzője érzékenysége és az információk tárgyszerűsége okán a – vélhetően elkerülhetetlen – ideológiai engedményekkel együtt kihagyás és változtatás nélkül teljes terjedelmében közreadjuk. A szerk.)

 

Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából (részlet)

 

Elkezdett telefonálni. Az asztalkáira, amelyen a telefon állt, odakészített magának egy pohár bort, s lába mellett a parkettán foglalt helyet a gyógyhatású szikvíz. Térdére fektette noteszát - először természetesen Á.-t hívta fel a munkahelyén, néhány szóval őszintén bevallva, mit művelt, aztán sorra a barátait, ismerőseit. (Átvillant az, agyán, hogy egyszer már felhívta őket ma, de nem volt bizonyos benne.)
A telefonálásoknak kettős célja volt: az egyik, hogy elfoglalja magát valamivel, és ne gondoljon szüntelenül önmagára, hogy abban a percben éppen mit érez, hogy elhessentse a rémképeit; a másik, maga előtt is csak félig bevallott cél arra irányult: hozzanak neki bort. A görög szónokok ékesszólásával ecsetelte rosszullétét, olyan helyzeteket teremtve, hogy a felhívott ismerős vagy barát félig-meddig gyilkosnak érezhette magát, ha megtagadja a kérést. (Ismét átvillant rajta, mintha ma már felhívta volna ezeket az embereket, s ugyanezt kérte tőlük.)
De akár felhívta őket, akár nem: nyomatékosan hangsúlyozta, gyorsan jöjjenek azzal a borral, és az Isten szerelmére, semmiképp ne hétdecis palackot hozzanak, hanem literest. Lehetőleg termelői bort. De ha nem lenne rá pénzük: megteszi a legolcsóbb kadarka is. (Betéve fújta, mint a diák valamely megtanulandó verset, a borok fajtáját, minőségét, árát.)
És az ismerősök - főként egy-két iszákos barát – rendre megjelentek, kezükben a selyempapirosba csomagolt életmentő palackkal. Természetesen a felhívottak közül sokan nem tartózkodtak otthon, vagy érzéketlennek bizonyultak minden ékesszóló könyörgésre, olyan átlátszó ürügyekkel hozakodván elő, hogy gyermekeikért kell menniük az óvodába; dolgoznak; együtt vannak szerelmükkel stb.; amely kifogásokat a férfi megjegyzett magának, levonta a levonandó következtetéseket.

 

 

 

 

 

 

 

Melis László a Hajnóczy-film film író-főhősének szerepében

De a könyörületes szívű ismerősöknek és barátoknak is legfeljebb annyi idejük volt, hogy átadják a borospalackot, aztán indultak halaszthatatlan teendőik után. A férfi körülbelül tisztában volt azzal, hogy ebben az országban, talán öt ember kivételével, senki soha nem csinál semmit, és nem is fog; az öt dolgozó közé viszont odasorolta önmagát, aki éppen megfeszített munka következtében került ilyen állapotba. Hiszen íróasztalán a bizonyíték: vajon nem igyekezett-e tüzetesen lejegyezni látomásait, rémképeit és a rákoscsabai telet, s az utána következő eseményeket?! Igen, a spirálfüzete lesz a bizonyíték a felesége előtt is, hogy munka közben tört reá a betegség. Elvégre az iszákosság az ő esetében munkaártalom : minden valamirevaló író részeges volt, és ha éppen nem írt, ivott, mint a gödény, csak kapásból, a példa s az önigazolás végett felemlítve néhány nevet: Vörösmarty, Ady, Krúdy, a morfinista Csáth Géza és a legkedvesebb magyar írója: Cholnoky László. Aztán Edgár Allan Poe, E. T. A. Hoffmann, Ambrose Bierce, Malcolm Lowry, Dylan Thomas, Faulkner, F. S. Fitzgerald, O'Neill, Jack London (A Sárga Sátán szerzője), Ken Kesey és A vak bagoly perzsa írója: Szadek Hedaját; mindkettő kábítószeres, és folytathatná a sort, folytathatná a szomorú névsort, de mi értelme volna...
Titkon, úgy remélte, ő nem hal meg alkoholmérgezésben, nem őrül meg, és nem lesz öngyilkos, talán ő az, aki a sors által kiszemeltetett, akinek az a küldetése, hogy éljen és írjon, és kizárólagos tulajdona: rémképei, látomásai előtt tanú legyen, hogy hűvös, kissé kopár, száraz hangon - megtartva tárgyától a három lépés távolságot - elbeszélje, leírja őket munkáiban.
Cigarettára gyújtott, és csak félig itta ki borral telt poharát. Most nem remegett a keze, bár verítékezni verítékezett, s szíve aritmiásan ütött. Kezében tollal spirálfüzete fölé hajolt.

(Hajnóczy Péter legendás könyve ezen részletének közlésével nem csupán a közismert hivatkozást kívánjuk pontosítani, hanem – és sokkal inkább – szeretnénk felhívni a figyelmet a két alkotó közötti létszemléleti összefüggésre is. A szerk.)

 

 

The Man Who Killed His Temptations (Szadek Hedaját)

Képregény (részletek)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: http://www.sadeghhedayatt.com/

 

Szadek Hedaját portréfilm (arab nyelvű)

Beszélgetés egy árnyékkel, rendezte Khosrow Sinai (francia nyelvű) 

 

Az oldalt az internet különböző oldalairól származó fényképekkel illusztráltuk.

Itt kívánjuk megjegyezni, hogy a név írásakor nem a francia vagy angol, hanem a magyar helyesírás normáit vettük figyelembe, miként tette azt a novella fordítója is 1959-ben.

 

Előzmények:

Az élet vize, 1. rész

Az élet vize, 2. rész

Kegyes zarándoklat