Hegedűs Gabriella - „Zene? Az enyém?” pályázat 2. helyezett, próza

Hegedűs Gabriella - „Zene? Az enyém?” pályázat 2. helyezett, próza

Hegedűs Gabriella

Egy utcazenész utolsó napja

Máskor sem gondoltam át pontos jelzőket, sem párbeszédeket. Most sem teszem. Majd várnak, ha kell. Vajon jobban megjegyeztek mindent, amit csak mondtam, mint én? Énekelhettem a hat hónap alatt bármi fontosat úgy, hogy nem is emlékszem már rá? Nem hinném, hogy verbális extázisba estem volna, hogy egy szövegblokk csak úgy kiesett volna a fejemből. Vagy mégis? Ha kiesett, nyilván most sem tudnám visszaidézni. Enyje, túl sokat töröm a fejem, a végén még éneklés közben is gondolkodni fogok.

Koncentrálj az utcára, igen, koncentrálj! Ott az a troli például. Amelyik Vértóba megy. Vértóba... Teló csörög, hallót hörög, a 9-es Vértóba száll... a kalapomon meg egy pók lóg?! Na, ilyet se láttam még. Gyere, kispajtás, mássz át az ülésre, úgy! Milyen pökhendin jár!

Ó, Frank – intene oda üzlettársának –, a barbecue party isteni volt: a söröm pisilangyos  lett, a szalonna odaégett – és most nevetne a nyolclábúakból egybegyűlt terem – de kérlek, hívj meg újra! – a hatásszünetben kortyolna egyet a pulpitusra állított vízből. – Nos – kezdené –, örülök, hogy eljöttek. Nem kis részük van abban, hogy a Nyolckar Kft.  és a Háló Szövetség között létrejöhetett az az együttműködés, mellyel új utat nyithatunk az otthonteremtésben, nem csak itt nálunk, Kaliforniában, hanem az államok egész területén – elégedetten bólogatnának, miközben Mr Eight egyik karjával megvakarna egy másikat. – A konzorciumnak köszönhetően immár nincs szükség új hálók építésére. Légyrengés  vagy emberi behatás esetén a tulajdonosok kérésére a nyolckaros és szövetségi hálók javításra kerülnek, és ha kell, akár az egyesítésükre is sor kerülhet! – elégedett bólintások nyugtáznák a kijelentést, a kalapos pókladyk férjeikre mosolyognának. – Szeretném Charles, neked megköszönni elsősorban, és neked is Frank. Továbbá kötelességem bejelenteni, hogy mérnökeink az utolsó simításokat is elvégezték az egyesített háló prototípusán, így már nem kell sokat várnunk arra, hogy az udvaron mi is tanúi lehessünk a csoda megszületésének! – az összes fej az ablak felé fordulna. – De még előtte – intene finoman türelemre Mr Eight –, hadd osszam meg egy régi,  fiatalkori emlékemet Önökkel. Legelső hálómat, melyet már  szülői felügyelet nélkül készítettem el, még szülőhazámban, Magyarországon szőttem. A rögzítés remek volt, a sarok falai pontosan kilencven fokban álltak; tudják, semmilyen kitüremkedés, tökéletes, mérnöki munka. A háló, így ötven év távlatából is úgy emlékszem, jól sikerült, mégis, másnapra valami átszakította. Arra gondoltam, kár lenne veszni hagyni a helyet és a drága nyersanyagot, és inkább megpróbálom kijavítani a hibát. Tevékenységem már akkor sem nézték jó szemmel az erkélyi keresztesek - ugye, maguk is láttak már olcsó keresztes munkát? Hát én is, így nem is törődtem velük. Valami újat akartam, és éreztem, megvan hozzá az erőm. Hetekig tervezgettem, számoltam, míg nem egy nap úgy tűnt, sikerült megjavítanom a hálót – általános hóó! a teremben. – Amikor azonban kész lettem, hirtelen minden megváltozott. Először az utak olvadtak meg. A buszok az aszfaltot a járda szélére fröcskölték ki. Azután láttam, ahogyan az álló emberek  pirossá, a járók zölddé változtak  – feszült csönd –, a boltok névtáblái eltűntek, hogy helyettük mindegyik előtt a tulajok kiabálják az üzletek nevét. Kész zűrzavar volt, én mondom! A házakból  a keresztesek szaladtak, kapkodták mind a nyolc sárga lábukat kifelé, hogy vinné el őket az ördög, csak úgy húzták maguk után a hálóikat! Persze ez mind azelőtt történt, mielőtt a deportálások elkezdődtek volna. Akkor még a lakásokban is több keresztes volt, mint kaszás – megállt, pici szünetet tartott. – Nem tudtam, hová is mehetnék, így a hálómnál maradtam.  Imádkozni kezdtem, hogy legalább vele ne történjék semmi rossz. De amint felnéztem, észrevettem, hogy kihagytam egy szálat. Igen, most már bevallhatom Önöknek:  az első próbálkozásom, mellyel utat kívántam nyitni a hálójavításban, kudarccal végződött. És sajnos nem volt más választásom, le kellett bontanom. Le kellett bontanom, hogy aztán negyven év múlva büszkén, Önök előtt állva mondhassam ki: sikerült! Újat alkottam! De ne elégedjünk meg ennyivel! Együtt még többre lehetünk képesek, ha Önök is akarják. Otthonainkért, jövőnkért  – most az egyik pókporontyra tekintene – és gyermekeinkért! Jöjjenek, kérem, építsünk új hazát! – a vendégek hatalmas tapsban törnének ki, majd mindenki az udvarra indulna, hogy leleplezzék az óriás hálócsodát. A vörös lepel azonban nem hullana le. Mindenki távozna, miután az épület ablakai elkezdenánek pislogni, a tetőcserepek meg növekedni, olyan hosszúra, hogy az udvaron terült volna szét hullámos végük.”

De ezt majd valamikor később adom elő. És az már próza lesz. Egy élő regény, mondhatni. Most viszont az énekre kéne inkább koncentrálnom. Hiszen ez az én széphistóriám utolsó napja. Végülis, nagyjából tudom már, mi lesz a cselekmény: Hindrabug hazatalál – ez fix. Hogy milyen hosszan tudom csorgatni a szószt, az már más kérdés. Kár, hogy fogalmam sincs, hányan jönnek el. Hogy jön-e bárki is. Őrá viszont mindenképp számítok. Írtam is neki, legyen olyan kedves, és tisztelje meg a históriám utolsó napját jelenlétével. Ha belegondolok, Ő az egyetlen, aki eddig az összes részt hallotta. Az öregek, a hegedűs, gyakran eljöttek ugyan, havonta többször is, de nem értem, mi élvezetük volt az egészben, ha a teljes történetet, részről részre nem követték. Vagy ennyire élvezték azt, ha találgatniuk kellett, mi is történt előzőleg?

A lantom megvan, a kalapom a fejemen. Talán most valamivel több aprót szedek majd össze. Egynémelyiket azért bírom. Úgy megy végig a Kárászon, mint egy szerencsétlen ló, amelyiknek a fejére szemellenzőt raktak. Egyébként nem is az apró az, ami számít. Csak hogy megáll, hogy előveszi, hogy beledobja. Hogy a soron következő szavakat már neki fonhatom.

Na, most már mindjárt ott vagyok. Nem kell izgulni, nem kell. Hmm, ez meg mi? Valaki már áll ott. Az én helyemen. Ő az, igen, Ő! Lanttal a kezében? És énekel? Hé, ez az én történetem, álljon meg a menet, ezt nekem kell befejeznem! Elég legyen, nem hallod?! Elég!