Lévai Eszter - Önzés

Lévai Eszter - Önzés

Lévai Eszter

Önzés

Zene pattog a falakról, és

ólmosan omlik le a padlóra,

olyan mintha nem is hangokról

hanem mulasztott pillantásokról szólna.

Lassan kezdi táncát - csak óvatosan

lüktet a tékozló gyermek, aki

a fal mellett is úgy lapul, mint

ki ismeretlen árnyat lelt meg.

Most, figyelem, itt a sarokból lesve.

Az elszáradt hibiszkuszt, valaki

némán megnyeste. Pát sztakkató

ütközik a cseréppel, s megadja magát, kérlel:

A zenét nem üldözhetitek el.

Furcsán zajlik a lejátszó szava, körbe-

körbe újra kezdi a múltat. Lejárt a zene.

Suttogó kánonja kiált. Nem mondhatok semmit,

a hangerőt leveszem, s a ritmus ismét

önmagába érkezett.