„Napsütötte hold-május van,
semmi értelme a fénynek.
Jobb lenne, ha fel se tűnne,
ha nem neked fénylik, véged."

– Apóh Zsófia versei

 

 

 

 

Séta

Levittem a kutyát sétálni,
és pisilt, úgyhogy sikerélmény.
Mikor visszaértünk, az orrára
Sok lényegtelen szag volt ragadva.

Én utánaugrottam egy hullócsillagnak,
de visszarántott a póráz.

 

Május

Napsütötte hold-május van,
semmi értelme a fénynek.
Jobb lenne, ha fel se tűnne,
ha nem neked fénylik, véged.

Napsütötte hold-május van,
semmi értelme a fénynek,
minden csupa kín és ótvar,
hova mehetnél, csak most vagy.

Ugorhatnál csillagokba,
végülis most megtehetnéd,
minden nyitva, ha szeretnéd,

semmi értelme a fénynek,
a sötét is értelmetlen,
mégis jobb, ha – átgondolva –
napsütötte hold-május van.

 

Fürdőszobai vadászat

A gótikus szarvas agancsáról
hulló ezüst levelek lebegnek a víz
felszínén a fürdőkádban, ahol
fekszem, most benyithatsz, nem látsz
meg meztelenül. Már beterítik a levelek
a fürdőszobapadlót is, a falból
még szól a gregorián. Ha a szarvast
levadásznánk, elkezdődne valami, talán
Újabb végtelen évek, a középkor utolsó szakasza.
Ha életben hagynánk, ki tudja, mi lenne,
maradna ugyanígy a körtánc az erdőben,
tükörre tapadt levelek mögül mosolyognánk
össze, csobogna a víz, gyűrűkben
táncolna minden levél.

Mindketten tudjuk, hogy a szarvas
nem fog életben maradni, az egyetlen
feladatunk, hogy újra és újra leterítsük,
mikor eljön az évszázad ősze, és az agancsai
megkopaszodnak, felénk nyújtja nyakát.
És mikor megöljük, újjászületik.
A rothadó avaron szeretnék télszagú
reneszánszban a holddal összemosolyogni.

 

Farkasok, hold

Gyűlnek már a farkasok?
Hogy együtt vonyíthassanak?
Abba az arcba, amit
nem értenek meg?
Gyűlnek már?
Hogy körbeüljenek és
Dühös farkat csóváljanak?

Gyűlnek azért, hogy gyűljenek?
Gyűlnek azért, hogy gyűlöljenek
Vadul, elszántan valamit?

 

Átviszem az értelmeket

Átviszem az értelmeket
a túlsó partra, jó helyre
viszem át az értelmeket

visszatérő motívum az
Isten, veszítjük és meg is
találjuk, mert visszatérő

gyári rózsa vágódeszkán
maga a gyár be fog zárni,
rózsák füstjét reklamálják

a rózsagyárváros-lakók,
ők a napot hiányolják,
Isten őket hiányolja

nem látja őket a naptól,
és lám, Isten megint itt van,
visszatérő motívum volt

 

A fiúkhoz

Kötelességem harcba menni,
páncélomon tükröződik
a keserűség, hogy ölni kell.

Úgy szeretném, ha okosak,
szépek és jók lennétek!

Százéves háborút vívnék, és
franciául káromkodnék
értetek, pedig nem is tudok.

Megküzdenék az aktuális
rossz ellen, csak miattatok,
hogy jó legyen nektek, és mi lesz

ha a Napot is kettévágja
egy nagy érzelem irántatok?

 

Megéreztem

Én úgy rajzolok templomot,
hogy megszólal a harang.
Minden egyes pillanatban
szépnek látom magam.

Láttam naplót végigérni,
láttam vihart elkezdődni.

Lehet, hogy azért lett vége,
merthogy én is ránéztem,
lehet, hogy azért kezdődött,
mert én megéreztem.

G.R. emlékére

Amíg tart ez a nap
Még nem esküszöm meg arra,
hogy ez így jól van.
Ördögöt láttam
ördögi vigyorral
harangozni a csillagokban.
Vége van, de tovább tart,
fényévekre lesz igazán vége.
Egy fényévet kiszakítanék
a többi közül,
és ostorként használva
tennék igazságot.

 

Csak ég

Annyira tudtam,
hogy a végére
el is hittem, hogy
nem vagy igazi.

Hogy igazi vagy,
nem igazából.
Megtaláltam az
árcédulát egy

karácsonyfánkon.
Ekkor vertem be
a fejemet is
az égbe, mert hát

nem hittem el, hogy
ott van, pedig még
mondtad is nekem:

- Vigyázz, bevered a fejed!
- Mibe? Csak ég van fölöttem?
- Ha csak az van, akkor abba.

 

De

Van olyan, hogy nem akarok
semmit sem, csak inni, inni,
és aztán a konyhában várni meg,
amíg majd megint inni kell.
Sok van, ami csak nekem nem,
de
még több, ami csak nekem de.

Már nem

Ugyanaz a napsugár olvadt az arcunkra:
lesültünk. Én pár nap múlva levakartam;
már nem akartam olyan lenni, mint te.

 

Kicsi élet

Majd együtt öregszünk, jó lesz?
Kicsi Élet!

Néni leszek, el se hiszem még,
Te elhiszed?
Minden reggel felkötöm majd,
kicsi Élet,
a barna mintás fejkendőm,
gyakorlottan.
Minden reggel kiteszem majd,
kicsi Élet,
az ablakomba a kandúrt,
„egerésszen!“,
minden nap arcomra szökik,
kicsi Élet,
egy újabb ránc, mit csináljak?
Hát így akkor
megkérhetsz, hogy szépítsem meg,
kicsi Élet,
utolsó öreg napjaid.

Apóh Zsófia, ELTE Radnóti Miklós Gyakorlógimnáziuma, Budapest (Arany oklevél)