Ugrás a tartalomra

 

A metálos slammer

INTERJÚ


Angyal Gyulával, az Astoria Slam Poetry vezetőjével beszélgettünk a műfaj jelenéről és jövéjéről, bécsi győzelméről, a magyar és a külföldi slam hasonlóságairól és különbségeiről, valamint Marilyn Manson jótékony hatásáról.

 

 

 

A metálos slammer

 

Mindenki máshogy definiálja a slam poetryt. Te hogyan határoznád meg ezt a műfajt?

Úgy magyarítottam ezt a kifejezést, hogy villámköltészet. Ezek ugyanis relatíve rövid versek, 2-3 percesek. Emellett nagyon fontos a könnyen érthetőség és az, hogy odavágjanak. Az utóbbinak a világosabbá tételére használhatnám Kukorelly Endrének azt a kifejezését: „telibe találni a létezést”. A slam poetrynek ez nagyon fontos célja, és az is, hogy megfogja a hallgatóságot. Régebben, a 80-as években úgy indították el az Egyesült Államokban ezt a mozgalmat, mint poetry slam, tehát „költészeti odacsapás”. Ezek határozottan versenyek voltak, ahol pontszámokat osztottak. Természetesen ez rendkívül szubjektív volt. Ezzel szemben a magyar slam poetry gyakran nélkülözi a versenyt. Úgy mondanám, hogy a poetry slam a verseny neve, a slam poetry kifejezést viszont inkább ezzel a fajta jellegzetes, szlenges előadói költészettel kapcsolatban említjük.

 

Angyal Gyula a Trafóban

 

Bécsben viszont egy versenyen voltál 2012-ben, amelyet megnyertél… 

Így van, azaz sikerült megszereznem Magyarország első külföldi slamgyőzelmét. 2012 nyarán Bécsben napi versenyekkel majdnem egy hónapig tartott a rendezvény. Ide úgy kerültem, hogy a szervező, Jimi Lend, eredeti nevén Johann Wolfgang Lampl meghívott. Vele még 2009-ben Berlinben találkoztam az európai slamversenyen, és azóta figyelemmel kísérte a pályafutásomat, majd szerette volna színesíteni a mezőnyt velem, mint magyar versenyzővel.

Bécsben kétfordulós volt a megmérettetés, ahová a berlini tapasztalatok alapján úgy érkeztem, hogy a nyelvi különbségek ellenére is tudja értékelni a zsűri a hallottakat. Ebből is látszik, hogy a slam poetry azért is sikeres, mert feltételez egyfajta felületességet, és ami átjön, az alapján alkotunk véleményt. De szerettem volna elkerülni azt, hogy kizárólag magyarul tolok valamit, és németül vagy angolul pár szóban ismertetem. Ezért vittem német verseket, amelyeket kifejezetten erre az alkalomra írtam, illetve néhány korábbi szöveget lefordítottam. Az első fordulóban egy német nyelvű ars poeticát adtam elő (K.U.K. – Keß Und Klar, azaz „vagány és világos”), míg a másodikban magyarul a Sharon Stonert, amely rockos ihletésű, pszichedelikus vers egy képzelt múzsáról, aki szex után sodor nekem egy jointot. Érdekesség, hogy a verset a Room Of The Mad Robots stoner rockbanda zenéje ihlette, akik előtt felléptem még májusban a The Stoner Show-n. Ez a vers, a német fordítással együtt, annyira tetszett a zsűrinek, hogy a legmagasabb pontszámot kaptam. Ezt egy csodának éltem meg, mert rengeteg „nehézsúlyú” slammer volt ott.

Ez azt jelenti, hogy nem az értelem, a jelentés számít, hanem főként a ritmus, a hangulat? Még akkor is, ha semmit nem értenek a nyelvi akadályok miatt?

Pontosítanék: egy slamversenyen a közönségből választott zsűri minimális kritikai érzékkel és hajlandósággal bír, legyen a világ bármely részén a rendezvény. Sok külföldi slammerrel társalogtam már erről, és a tapasztalataink egybevágnak: az alkalmi zsűritagok sokszor nem verstani értéket, nem előadói színvonalat látnak el megfelelő ponttal, hanem minimális kapaszkodót keresve „lájkolnak.” Például egy magas szövegalkotói képességű, de esetleg közepes vagy fura külsejű szerző, fejből és nagy átéléssel előad. Ha a versében olyasmit bírál, amit az illető zsűritag szeret, akkor valószínűleg hiába az irodalmilag értékes költemény és a profi előadásmód, a zsűritag egyszerűen lepontozza. Míg egy szimpatikus külsejű, de gyenge szókincsű, egyszótagos ragrímekkel operáló, de a zsűritag szívéhez közel álló témát pozitívan megfogalmazó személy valószínűleg magas pontszámot kap. A nyelvi távolság nem sokat jelent, a zsűri sokszor a külsőbe, a ritmusba, az arcjátékba, a mozgásba „kapaszkodik” és aszerint pontoz. Persze mindenre van pozitív ellenpélda is, egy lelkiismeretes személy hajlamos megfelelő ponttal díjazni a jó vers plusz jó produkció összhangot, míg szerény ponttal tudatja a szerény képességű fellépővel a színvonalát. Általánosan azt mondhatom, hogy az kap jó pontokat, aki a zsűrit elszórakoztatja.

Szerinted Magyarországon mit szólnának például egy ismeretlen nyelven slammelő előadóhoz?

Már volt erre többször is példa. Bob Holman és Samantha Thornhill jártak már Magyarországon (Budapest, Veszprém, Pécs) és további vendégfellépők is voltak más alkalmakon. Igaz, Bob és Samantha nem versenyzőként voltak jelen, hanem előadóként és ismeretterjesztőként. Veronika Lewandowska zenés-verses produkciót adott elő csapatával. De olyan is volt, hogy pár külföldi slammer többnyelvű versenyen lépett fel, ahol kivetítették szövegeik magyar fordítását. Akárcsak Bobnak és Samanthának. Viszont amikor nincs vetítés, akkor esetleg egy magyar segítő felolvassa a magyar verziót. Vagy ha nincs fordítás, akkor a közönség hallgatja az idegen nyelv ritmusát, hangzását.

Máshogy gondolkodnak Ausztriában a slamről?

A slam náluk (és szinte mindenhol a világban) határozottan csak a versenyt jelenti, és nem keverik össze az open readinggel, a szabad felolvasással. 2012. október 19-én volt az osztrák országos slambajnokság elődöntője, ahol szintén jelen voltam, és itt a legfontosabb tapasztalatom azt volt, hogy a köznyelvi verselés a meghatározó. A győztes Team Mylf nevű formáció („Mothers You’ld Like to Flow With”, tagjai Yasmin Hafedh és Mieze Medusa) például úgy verselt, mintha egy bevásárlásnál a pénztárosok lennének, és adogatnák tovább az árukat. Előadásukban sok hangeffektet is használtak, például a kassza gépi csipogását imitálták. Az egésznek egy élvezetes atmoszférát teremtettek. Ők nyerték később a 2012-es országos bajnokság csapatversenyét is. Egyébként a verseny reklámfilmjében úgy hangzik el a slam definíciója, mint költészeti verseny, aminek egyetlen célja a közönség lelkesítése. Az állam pedig komolyan támogatja a műfajt, pénzügyileg és médiával is.

Te az imázsodhoz kapcsolódó metálos vonallal nyűgözöd le a közönséget?

Nem mondanám, hogy a metállal lenyűgözöm a közönséget, mivel vannak, akiknek ez a műfaj irritáló, akár az említése is. Viszont olykor előadok olyan verseket, amiket metáldalok ihlettek, vagy pedig a szövegben utalok rájuk. Sőt, ez engem jellegzetes karakterré tesz. Régen azt a becenevet kaptam, hogy a „metálos költő”, és ezt megtartottam, hiszen ez a zenei irányzat hozzátartozik az identitásomhoz. A kemény zenével való együttélés egy olyan szenvedélyt, ihletfolyamot és kitartást kölcsönöz, ami továbblendít mindenen.

Többször hivatkoztam Marilyn Manson-ra, mint kiváló szövegíróra és előadóra. Főleg a külsőségek, az előadásmód tetszik, ahogy Manson irányítja a közönséget. Teljesen kézben tartja a műsort. Egy jó slammernek is képesnek kell lennie erre.

A villámköltészet és a metál kapcsolata nekem mindkét területen különleges eredményeket hozott. A Music TV-ben volt egy sorozat, ahol fél évig minden héten leadták egy rock témájú verselésemet, amit előzőleg profi stáb rögzített különböző helyszíneken. A 2011-es Rockmaraton fesztiválra is ennek köszönhetően kaptam meghívást, hogy szervezzek oda slam-et. Óriási élmény volt az az egy hét! Rockzenekarok hívtak meg, hogy a koncertjük előtt verseljek. Hány mai költő kap ilyen megkeresést? A különböző újságokba (Metro/Metropol, Hammer World, Vasárnapi Újság stb.) pedig rendszeresen küldtem írásokat, olvasói leveleket, hogy megismertessem az embereket bizonyos bandák érdemeivel. December óta az underview.hu rockportál egyik zsurnalisztája lettem, kritikákat írok albumokról. Áprilistól pedig a Rockinform magazin is közzéteszi kritikáimat, interjúimat. Megtalálható lesz az újságárusoknál.

 

Az eltökélt slammer fektében is nyomja (nem csak az ágyat)

 

Végig arról beszéltél, hogy verseket írsz, és azokat „elslammeled”. Hogyan tekintesz a slam és az írott kötészet viszonyára?

Mindenki számára ismert, hogy a nyomtatás előtt is volt már költészet. Régen sokan zenei alapra dolgoztak, fejben faragták, és így őrizték meg a szöveget. A slam nyomatékosabbá teszi a költészetnek azt az áramlatát, amely nem feltétlenül alanyi. Azaz Váci Mihály Még nem elég című verse kiváló slam-szöveg, míg Kassák Lajos A ló meghal, a madarak kirepülnek című verse inkább olvasásra való. Olvastam a www.irodalmijelen.hu-n a Payer Imrével készített interjúdat, és Imre azt válaszolta egyik kérdésedre, hogy „ma a népköltő globalista.” Ez számomra azt jelenti hogy képesnek kell lenni nagyobb tömeget megszólítani a verssel. Imre egyébként óriási karakter, szerzőként és előadóként is.

Az elvont költészet olyan, mint egykor az arisztokrata hölgyek budoárja. Szépen ki van alakítva, de csak kevesen léphetnek be oda. A villámköltészet pedig, mint egy színház, kitárja az ajtókat, és mindenkit harsányan magához szólít. Utat épít a mondanivalóhoz, és érzelmi reakcióra sarkall.

Azért ma már az írott költészethez mindenki hozzáférhet. A webkettes világ nem nyitotta ki magától is a kapukat?

A világháló a hozzáférést könnyítette meg a számítógép előtt ülőknek. Azoknak, akiknek nem vonzó elmenni a helyi könyvtárba, böngészni a versesköteteket vagy az irodalmi folyóiratok aktuális lapszámait. A „slam poetry” itthoni sikere már azzal borítékolható, hogy angol szóösszetétel, és pár évtizede ezen a nyelven bármit „bekajol” a magyar. Ehhez járul a könnyen érthető szöveg és a szándékos hatásvadászat a káromkodással, beleéléssel. Ettől függetlenül bátorítom a slam kedvelőit hagyományos irodalmi estek látogatására és ilyen folyóiratok olvasására.

Mit szólsz, ha azt mondják rád, hogy költő? És mit szólsz ahhoz, ha sok irodalmár azt mondja, nem vagy költő, mert nem publikálsz irodalmi lapokban?

Összesítve az egyik versemből („Mi cool? Áss a jóba!”) idéznék: „…és hogy ki művész? A kérdésre a válasz itt lett: nem hivatal dönt erről, hanem az ihlet!”

Ha azt mondják rám, hogy költő vagyok, az számomra egységélmény. Tudomásul vétele az eredményeimnek, képességeimnek. Az autószerelő, ha autószerelőnek mondják, tudomásul veszi, mert azt csinálta rengetegszer, avatott kézzel műveli, ráérez a teendőkre. Én képességileg nem vagyok szerelő, nem vagyok programozó. Költő vagyok. Ebben az 1 szóban robajlik 20 év ihletélményem, elalvás előtt agyamban kattogó rímpárok, kezemet szorongató emberek, az aláírások és az interjúk, amiket adtam olyanoknak, akik értékeltek. Egy tetovált, testépítő barátom levele, amiben megírta, hogy miközben olvasta A gyönyörű özvegy versemet, zokogott. Felszabadult emberek, akik elmondták, hogy a rasszizmusellenes Fehér nigger vagyok versem azt a felháborodást fejezte ki nekik, amit ők is éreznek, hogy a magyar ember kiszolgáltatott a saját hazájában.

Pilinszky pár sora: „forró szárnyú, emelkedő zuhanás, visszaröpülés a fókusz lángoló közös fészkébe” – én ezt érzem mindig, amikor rám tör az ihlet és írok. Hosszú percekig süvítő villámcsapás. Forgó világfa. Néma ősnaprobbanás, örök összeroskadás egy láthatatlan fekete lyukba. Vak lovaglás egy végtelen áramfolyón. Kozmosz, káosz, katarzis. Tórusz és térkapu. Van egy másik világ, párhuzamosan ezzel, és amikor ihletetten írok, vagy előadok, magamról semmi tudattal, olyankor valami épül odaát. Ha rosszat tennék, az a valami odaát elkezdene  omlani. Éppen ezért nem lehetek romlott. A költő szó nemcsak tevékenységet, hanem emberi minőséget is jelöl. Lelki alkímiát. Arannyá kell válni. Éppen ezért számos alkuba, helyezkedésbe nem bocsátkozom, sőt elítélem. Láttam sok olyan nyomtatott verset is, amiben nem láttam ihletet, hanem csak tintát a papíron.

Fura tőlem, de sok éve szívemben őrzöm egy apáca mondatait, akivel TV-interjú készült: „Az én életem egy belső egyetem. Mindig egy újabb vizsgát teszek és készülök a szigorlatra.”

Egyébként nyomtatásban is jelentek meg verseim (Szigethy Kavalkád pár száma, meg Tűzpróba antológiák), de nem hiszem, hogy ezeket látták az engem bírálók. Versíróversenyeken jobbára döntős és dobogós helyezésekkel szerepeltem. Őszintén szólva nem zavar, ha egyesek nem tekintenek költőnek. Pár éve küldtem pár verset pár irodalmi lapnak,  jobbára semmi válasz. Én meg nem öntök energiát lyukas zsákba. Ha én meg tudok írni 30-40 soros verseket, akkor egy szerkesztő legyen képes megírni egy sort, legalább annyit, hogy „köszönjük, kedves Gyula, olvastuk a verseit, de nem a mi ízlésünk.”

Különben irodalmárok között ismert tény, hogy sokszor nem azért utasítanak el egy verset, mert a költő béna, hanem mert nem egyezik a mű a szerkesztő ízlésével. Viszont vannak elismert irodalmárok, akik értékelik az írásaimat, például Csapó Lajos, aki 5 éve meghívott az AMME-be (Alkotók, Művészek, Művészetpártolók Egyesülete), és ott költőként, íróként jegyzett tag vagyok. Szintén kedveli az írásaimat Szecsődy Péter és Payer Imre is. Emellett novelláim jó helyezéseket értek el versenyeken, szóval nem zavar a negatív vélemény. Akit rendszeresen sugárzott a Music TV, annak felesleges emiatt szomorkodnia. Szívesen elbeszélgetnék az ellentábor pár képviselőjével, jöjjenek el a fellépéseimre, vagy keressenek meg e-mailben:  angyalgyula79@gmail.com  De inkább azt remélem, hogy ezentúl figyelmesebben olvassák a verseimet.

Marilyn Manson, az egyik példakép

Milyen jövőt jósolsz a slamnek Magyarországon?

Egyértelmű népszerűsödést és jogos kritikákat egyaránt. Biztos vagyok benne, hogy a slam poetry be fog épülni a magyar köztudatba évtizedeken belül. Pontosan látom a slam gyenge etikáját, és ez érthető visszatetszést szül. Mint ahogy azok is ellenszenvet kapnak, akik a hibákra rámutatnak (pl. én is kaptam). Az ismertebb, vagy „tűz közeli” slammerek még népszerűbbek lesznek és ritka, hogy segítik a kevésbé ismert slammereket, akár egy Facebook-megosztással, akár pár tanáccsal. Szaporodni fog a független slam-szervezések száma, akik nem törnek pozícióra. Abban reménykedem, hogy az egyetemeken, főiskolákon is kialakulnak kisebb-nagyobb kritikus tömegek, ami a motorja lesz a slamnek. Az oktatási csomópontok mindig kulturális anyaméhekké váltak.

Az irodalmi színtér előbb-utóbb elfogadja a villámköltészetet, bár nem mindenki fogja szeretni. De publikált költők is nagyobb számban fogják kipróbálni a nyilvános szereplést. Remélem, Payer Imre, Fenyves Marcell, Németh Péter Mikola, Simon Adri és Viola Szandra is fog verselni slam poetry-műsorokban. Mindegyikükre jellemző a kiváló költészet, egyértelmű exhibicionizmus és jellegzetes személyiség.

A saját szervezésemről, az Astoria Slam Poetryről is beszélnék. Budapesten és vidéken egyaránt egyre több fellépésünk lesz, és bízom benne, hogy az eddigi (és leendő) fellépőim idővel egyéni estekre, publikációkra is kapnak módot. Figyeljen mindenki Kotroczó Mátéra, Keresztes Noémire, Bozó Patrikra, Elekes Csabára, Mészáros Péterre stb.

Mokbel Ádám „Mokka”, aki 2010 őszén nálam volt először fellépő, a debreceni egyetemi haverjaival elindította  a cívis városban is a slamet. Sőt, most februárban várható a Slambeszélbe csapatuk albuma, ami az első olyan zenealbum lesz idehaza, ami slam-verseken alapul. Büszke vagyok Mokkára.

De más városokban is megindult a mozgolódás. Azt üzenném az ezután kezdő vidéki slamkluboknak, hogy ha kezdetben vagy később kevés a közönség, a verselő, akkor se álljanak le. Fogják fel úgy, mint pár ember előtti, kötelezettség nélküli versmondást. Emlékszem, régen a Kőlevesben volt olyan slam, amin összesen 3 versenyző és max. 8 néző volt. Viszont 2012-ben a szervezésemben Pesten a Királyné Slam-en már telt ház volt, pedig aznap csinált az Akkezdet Phiai is slamkoncertet a városban… Az idő mindent elrendez, a kitartók megkapják a jutalmukat.

Végül pár személyes reményt is megosztanék. Idén, 2013-ban 2 alkalommal szeretnék rendezni műsort 1-1 külföldi slammer vendégszereplésével. Jimi Lend Ausztriából és Peter Sragher Romániából érkezik. Mindketten kiváló költők és jó show-man-ek. Idén ismét megyek párszor külföldre fellépni, már csak a részleteket kell letárgyalnunk. Irodalmi versenyeken továbbra is indulni fogok, remélhetőleg jó eredményekkel. Talán pár publikáció is lesz, esetleg kiadótól megkeresés saját kötetre. Egyéni fellépések és slamszervezési hívások is vannak a tarsolyomban 2013-ra. Február 13-án a Zichy Teázóban a Kelemen Kör estjét színesítjük pár társammal. Péntek este pedig beszélgettem egy fesztiválszervezővel, aki úgy köszönt el tőlem, hogy szerinte szervezhetnék a fesztiváljára slam-et. Úgy legyen!

Angyal Gyula weboldala.

Kapcsolódó: az Irodalmi Jelen januári lapszámbemutató slam-estje

 

Boldog Zoltán

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.