Ugrás a tartalomra

 

Vihar a sarokban

KritX


Kisvárosi korrupció? Nem kívánt terhesség? A várandós lét viszontagságai és a nehezen kivitelezhető szex? Természetföldrajzi körkép? Az Édent jelentő otthon ismételt felfedezése? – Vajon mi állhat Miklya Anna Eső című regényének középpontjában?

 

 

 

Vihar a sarokban

 

Ha három regény után lehet ilyet mondani, akkor az Eső tipikus Miklya Anna-műnek tekinthető. Az egyes szám első személyben elbeszélt történet során a fiatal írónő első két regényéből (Eloldozás, 2010, A hivatásos, 2011) már ismerős főhőssel találkozunk: a csinos, okos, ám érzelmileg visszamaradott fiatal nővel, akinek kapcsolata(i) általában csak a szexről szólnak. Ebben az esetben viszont némi önéletrajzi ihletés is kétségkívül felfedezhető, hiszen a mű egy ifjú, ambiciózus nő története, aki váratlanul teherbe esik, majd Pestről vidékre megy megszülni gyermekét. Sorolnám még a hősnő, Csillag Diána és az írónő története közti hasonlóságokat, de sajnos a cselekmény ezen a ponton abba is marad, leszámítva néhány családi vitát, illetve négy romos épület meglátogatását (hiszen a főszereplő statikus, aki anyja kérésére hazalátogat D.-be, hogy felmérje néhány műemlék, a majorok állapotát).

A fülszövegben megígért izgalmakból így nem sokkal találkozunk: „a műemlékek ügye” nem is olyan „kibogozhatatlan”, a békés kisváros életét irányító „rejtett anyagi és hatalmi érdekek” pedig kimerülnek egy sikkasztó polgármesterben, aki már a történet legelején lelepleződik. A feszültség fokozása kedvéért fel-felbukkan néhány kósza kísértet is, akik a cselekményhez ugyan semmit nem adnak hozzá, de az írónő nem titkolt szándéka szerint mágikus-realista hátteret biztosítanak a mindennapi történetnek. Ezt a hatást hivatott fokozni Márquez Macondójához hasonlóan D.-ben is állandóan csepergő vagy éppen zuhogó eső: „Mióta kitört az a kimondhatatlan nevű vulkán Izlandon, szinte folyamatosan esik. Amikor nem esik, alacsonyan szálló hamuszürke és mély-bíbor felhők borítják D. egét, egészen a látóhatárig. Valami új átok sújtja a falut, sóhajt anyám. Pedig nem is ismerjük ezeket a dühöngő skandináv isteneket.”

A kisváros természetközeli, zárt rendszerbe foglalt, gyakran misztikus világa érzékletes leírások során bontakozik ki: „D.-ben mindennek rendje és szabályai voltak. D.-ben élni olyan volt, mintha a képnek csak egy kis részletét látnád, de pontosan ki tudnád következtetni, mi látható az egész festményen. Nyolc és fél évesen például tudtam, hogy a hosszú ideje betegeskedő Magdus néni a második szomszédban meghalt, mert nem szedte le a virágokat a ház előtti ágyásokból, hogy szombat este a békéscsabai piacra vigye őket eladni.”

Ez a környezet pedig táptalajként szolgál a nem túl szimpatikus főhős (csekélyke) jellemfejlődéséhez. Így a regény sokkal inkább a pszichológiai folyamatokra és az emberi kapcsolatokra fókuszál, mintsem az eseményekre. Figyelemmel kísérhetjük például azt, hogy hogyan jut el Diána a magzat elfogadásához, milyen visszás érzelmek kötik anyjához vagy éppen a születendő gyermekének apjához, illetve milyen múltbéli eseményekben gyökereznek a családi ellentétek. A legszembetűnőbb változás a hősnő babájához való hozzáállásában figyelhető meg. A könyv elején a terhesség puszta nyűg, és főként a testiség szintjén van jelen. Az internetről adaptált információknak köszönhetően így pontosan tudjuk, hogy melyik trimeszterben mi zajlik az ekkor még inkább pesti lány szervezetében. A terhességhez kapcsolódó szükségletekről is bőven olvashatunk a regényben, ami segít átérezhetővé tenni az állapotos lány állandóan jelenlévő problémáit: olyan sokszor esik szó evésről és alvásról, hogy végül az olvasó is lépten-nyomon megéhezik vagy elálmosodik. A vidéki környezetben viszont a lány érzelmei is kezdenek felszínre törni. Ennek köszönhetően a történet végére Diána már nem érzi magát „egy lélegző és meleg inkubátornak, […] aminek mindenki csak a funkciójára kíváncsi.” Rájön, „hogy talán nem olyan nagy baj megszülni ezt a gyermeket. Gyerek szülni úgy általában igen, ezt a konkrét gyermeket nem.”

Az olvasáshoz nem árt egy esernyő (Forrás: http://beeskneesdaily.com)

 

A regényből nyilván nem hiányozhat a szerelmi szál sem (legalábbis valami hasonló). Ez, persze, nem a klasszikus, angol lányregényekből megszokott egymásra találás története, hiszen a főhős egy ízig-vérig modern, mi több, fővárosi nő, az a fajta, akit a Szex és New York nézői-olvasói már valószínűleg jól ismernek. A képlet eddig egyszerű is lenne, csakhogy közbejön egy nem várt terhesség, amely akarva-akaratlanul némi kötődést eredményez a leendő gyermek apjával. Modern főhősnőről lévén szó, a szexualitás is fontos, talán a legfontosabb részét képezi Diána és fiúja, Gergő kapcsolatának, egyáltalán a lány életének. A regényből így nem hiányozhatnak a naturalisztikus, némiképp provokatív, bár kissé suta szexjelenetek sem, amelyeknek köszönhetően megjelenik az önmagát, illetve barátját kielégíteni próbáló terhes nő, aki az aktus közben bűntudattal gondol a pocakjában alvó jövevényre.

Diána jellemének és emberi kapcsolatainak alakulása lazán egymáshoz kapcsolt, rövid jelenetekből, illetve a cselekményhez hozzácsatolt családi történetekből bontakozik ki. Ezek főként a nem éppen idilli, de mindenképpen szeretetteljes anya-lánya viszonyt hivatottak feltárni (ami természetesen különleges jelentőséggel bír a gyermekáldást váró nő életében), de magyarázatul szolgálnak többek között arra is, hogy miért nem képes „normális” kapcsolatot kialakítani a főhősnő a férfiakkal, illetve hogy mi áll a rengeteg kitörni készülő családi konfliktus hátterében. Kulcsfontosságú például, hogy az egyébként is nőcentrikus családból hogyan tűnik el lassanként Diána nem túl hűséges apja: hiányára csak a kihagyott és gondosan lefagyasztott vasárnapi ebédek emlékeztetnek, a dédi halála után pedig már ezek sem.

A könyv vegyes hangulatú, rövid (nem több, mint egy-két oldalas) fejezetek egymásutánja, amelyek között a kohéziót ismétlődő motívumok próbálják (inkább kevesebb, mint több sikerrel) megteremteni. Emellett az állandóan zuhogó eső, illetve az anya megszemélyesített kertje (amely Diána szerint féltékeny rá) segítenek érzékeltetni a vidék misztikumát is. Egyes ismétlődő elemek pedig egyenesen az érzelmi állapotok indikátoraivá (mint például a gyümölcsös, amely addig csábítgatja a hősnőt, amíg ő el nem kötelezi magát D. mellett), illetve szimbólumokká növik ki magukat. Így lesz Diána „csöppnyi, barackszínű”, „meleg és barátságos” szobájából az anyaméh jelképe. Többségük pedig akarva-akaratlanul is felidézi a Biblia világát, így feldereng a sorok mögött Noé és az özönvíz, illetve az (újra meglelt) Édenkert is.

Ezeknek a kulturális utalásoknak, illetve a klasszikus magyar vidéki, illetve mágikus-realista helyszínnek köszönhetően a mű valamelyest túlmutat az angolszász prózában bőven megtalálható „terhes-irodalmon”. (Gondolhatunk itt olyan szerzőkre, mint Jennifer Weiner vagy Marian Keyes). Ennek ellenére a regény, az amerikai szinglisorozatokhoz hasonlóan, elsősorban így is a női olvasóközönséget célozza meg. A mű nemcsak témájában, megfogalmazásmódjában is erőteljesen feminin, hiszen érzékletes leírások jelzik, hogyan élesednek a terhességnek köszönhetően a narrátor érzékei, például a látása: „Bámulom a platánfa nedvességtől összetapadó leveleit, karamellszínű szélüket, a nyári friss hajtásokat, a fa koronájában összebújó aprócska, bolyhos vesszőket.” Sajnos, ezek a leírások, mint ahogy a cselekmény egy része is, hajlamosak a klisé felé hajlani. Emellett a szöveg néhol nyelvileg sem kifogástalan, így találkozhatunk olyan mondatokkal, mint „Én nagyon nehezen bírom el magam”, illetve „Csak állok a kádban, csorgatom magamra, és örülök, hogy a bőrömön lepergő vízcseppeken kívül nem kell másra gondolnom”. Ezt kompenzálandó, megjelennek a túlbonyolított szerkezetek is: „Minden egyes alkalommal, amikor megnedvesítem a számat, reménykedve felém fordítja a fejét, hátha mondok valamit, amivel boldoggá teszem, akármit, ami, mint egy éles kard vagy nyílvessző, nagy csörömpöléssel keresztülszúrja és összetöri a kettőnk között kikristályosodott jeges csöndréteget, ezt az áttetsző lapokból ragasztott zúzmarás ablaktáblát.”

A fentihez hasonló mondatszörnyetegek, akárcsak a cselekmény, illetve a kohézió hiánya, arra mutatnak rá, hogy a mű maradhatott volna még a munkaasztalon, hiszen az Eső alapgondolata, jól felvázolt karakterei, az alig sejtetett románcok és intrikák katartikusabb irodalmi élményt ígérnek, mint amelyet valójában a rövidke regény elolvasása nyújt.

 

Miklya Anna: Eső. Jelenkor, 2012.

Legkedvezőbb internetes ár: 2295 forint

Balogh Réka

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.