Magyar-e, aki szegény?
György Péter Szegeden a kettészakadt társadalomról és az ennek nyomán használhatatlan nemzet- és nemzeti kultúrafogalomról beszélt.
„Ebből az országból az elmúlt hónapokban százezer számra menekült el a maguk nemzedéke” – többek között ezzel a mondattal vezette fel György Péter A kettészakadt Magyarország – Önmagunk revíziója című előadását a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) nagyelőadójában 2013. február 14-én 80-90 egyetemista és kb. 15-20 oktató előtt. A menekülésre és az Auditorium Maximum elfoglalására azonban nem volt szükség, hiszen az SZTE bölcsészkarának dékánja kezdettől fogva együttműködik a kormány intézkedései ellen tüntető hallgatókkal. Így valósulhatott meg a Közéleti akadémia című előadássorozat, amely „szakszerű szempontok alapján történő” tájékozódást ígér „a politikai kultúra, a gazdasági és jogi környezet, illetve a társadalmi problémák kérdéseiben”. A kurzus nem mellesleg a tanrendből is választható, hivatalos, kollokviummal járó előadásként.
György Péter médiakutató, egyetemi tanár nem is fukarkodott a problémafelvetésekkel, hiszen előadása az elmúlt húsz év „gyűlöletkultúráját” elemezte. AZ ELTE oktatója önkritikus vallomással kezdte gondolatfutamát, amikor Fodor Gábor egykori, SZDSZ-es tanácsadójaként önmaga felelősségét is megemlítette az elmúlt húsz évben történtekkel kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy megszólalása ebből adódóan sem keltheti a politikai semlegesség látszatát.
„Ebben az országban 3 millió ember, köztük sok százezer gyermek nyomorban él” – hangzott a következő tételmondat, amely szokatlannak tűnhetett a bölcsészkar nagyelőadójában. A folytatás azonban eloszlatta a hatáskeltés minden látszatát, hiszen György Péter szerint a kormányzatok akkor fordulnak erőteljesen a múlt felé, amikor „nincs képességük a jelen problémáinak megoldására”. A múlt kultuszának erősítését jól példázza a számtalan újratemetés (ilyen volt Kossuth Lajosé és II. Rákóczi Ferencé, a rendszerváltáskor Nagy Imréé, legutóbb pedig Nyirő Józsefé). Mindez a haza folytonos újradefiniálását követeli meg („hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak”), amelyet bizonyos politikai csoportok időről időre megpróbálnak saját szájuk íze szerint alakítani. Az ilyen csúsztatások pedig a nemzet fogalmát kérdőjelezik meg, amely leginkább 7 millió társadalmon belülire és 3 millió társadalmon kívülire oszlik György Péter meglátása szerint. Az utóbbiakról pedig az elit egyszerűen nem hajlandó tudomást venni, és a szegénység mellett társul hozzájuk a „nem magyar” megbélyegzés is. „Magyarországon nem magyarok a szegények, a cigányok, a mozgássérültek, az értelmi fogyatékosok, az öregek, az árvák, a szociális otthonok lakói” – ismételte el kétszer az előadó a nemzetfogalomból kirekesztettnek vélt csoportokat. Ez pedig egy „olyan biopolitika, ahogy a Harmadik Birodalomban láttuk”, hangzott az egyik provokatív megállapítás.
A fentiekből adódóan György Péter ódzkodik nemzetről beszélni magyar vonatkozásban, hiszen otthonról csak a jólét fényében érdemes beszélni. Ez viszont nehezen található meg ott, ahol még a „halál előtti egyenlőtlenség” is komoly probléma, tudniillik az, hogy a II. kerület és Nógrád megye egyes részei között 20 év is lehet a várható élettartam közötti különbség.
A nemzeti kultúra megközelítése a fentiek ismeretében még problematikusabb volt, hiszen a kommunikációs eszközökhöz való hozzáférés szintén nagyon sokakat kizár, hogy részesedjenek a kultúra termékeiből. Ennek megértését nehezíti a történelmi emlékezet folyamatosan hamisítása, amelyre György Péter eklatáns példája a magyar országgyűlés által fogadott Kurultaj volt.
Az egyetemi oktató szerint a demokratikus kultúra a tradicionális nacionalizmussal szemben olyan, amelynek minimálisak a „belépési küszöbei”. Példaként Steven Spielberg Ryan közlegény megmentése című filmjét említette, amelynek végén több millió amerikai elérzékenyülve tanulta meg a haza és a második világháborús náci ellenség fogalmát. Ebben az esetben tehát a demokratizálás azt jelenti, hogy a „populáris kultúra hősei nem elválaszthatók a nemzeti kultúrától”. Azaz a filmbeli hős nyugodt szívvel lehet nemzeti hérosz is – és ebben az esetben nem kell félni attól, hogy a hazaszeretet érzésének megtapasztalásából bárki kiszorulna.
Megtudhattuk, hogy a magyarok a jelenleg használhatatlan nemzetfogalmon kívül kiszolgáltatott helyzetben vannak egynyelvűségük és a migrációs tapasztalatok hiánya miatt. Az egynyelvűség korlátozza a fantáziát, és képtelenné tesz minket a nézőpontváltásra, gátat szab annak, hogy az ide érkező jövőbeni bevándorló munkások lehetővé tegyék a nyugdíjrendszer fenntartását. Az elfogadáshoz, a szolidaritáshoz, tehát a változáshoz ki kell vennünk a kizárólagosságot az alapelveink közül – tanácsolta György Péter. Elköszönés előtt azonban még megjegyezte: „A tudáskészlet, amit átadunk Önöknek, teljesen alkalmatlan a jövőre”. A rövid hatásszünet után kiderült, hogy az előadó szerint nagy valószínűséggel a következő generációra nem vár más, mint éhséglázadás és polgárháború. Ez körülbelül száz évvel vetheti vissza az ország fejlődését.
A Közéleti akadémia előadássorozatának első állomása mégis bizakodásra adott okot, hiszen éppen az említett tudáskészletnek az átformálása került terítékre. A vészjósló helyzetjelentés merész következtetéseivel azt sugallta: a szegedi egyetem mindent megtesz, hogy ne következzen be a katasztrófa.
