„Az ember legősibb tevékenysége a történetmesélés” – Mario Vargas Llosa Kolozsvárott

Három napra Kolozsvárra látogatott Mario Vargas Llosa, a perui származású, Nobel-díjas író. Május 20-án, hétfőn a Babeş-Bolyai Tudományegyetem díszdoktorává avatták, előző nap megtekintette a Román Nemzeti Színházban az Ezeregyéjszaka általa írt színpadi adaptációjának előadását.

„Az ember legősibb tevékenysége a történetmesélés”

Mario Vargas Llosa Kolozsvárott

Amikor először olvastam kolozsvári látogatásának híréről, nem jött, hogy elhiggyem: az egyik kedvenc írómat láthatom élőben, sőt, dedikáltathatok vele. Mindig is azokat a prózaírókat kedveltem, akik a történetmesélés által vezetnek rá valamire, a nyelv mágikus erejével kalauzolnak el egy másik világba, ahol kedvünkre utazhatunk az időben, belebújhatunk az író szereplőinek bőrébe – az irodalom, az olvasás varázsa ebben rejlik.

Mario Vargas Llosa történetei különleges világokba vezetnek bennünket, jelentős dolgokra, társadalmi összefüggésekre, hatalom és egyén viszonyára, a férfi és nő sajátos kapcsolatára mutatnak rá. Az író Kolozsváron is megerősítette azt, amit több interjúban elmondott: a történetmesélés nagyon fontos számára. A fikcióra minden embernek szüksége van, hogy az élete ne legyen sivár és középszerű.  A képzelet segítségével sokfajta élményt meg tudunk élni, más világokat teremthetünk magunknak, szabadok lehetünk. 

Az író vasárnap érkezett a Kincses Városba, ahol egyébként első ízben jár, viszont Romániában többször volt már, ahogy Magyarországon is; mindkét nyelvre több kötetét lefordították. Látogatásának első hivatalos állomása a Román Nemzeti Színház volt, ahol saját színpadi adaptációját, az Ezeregyéjszakát nézte meg. Az író egyébként 2008-ban színészként is bemutatkozott, saját darabjában Sahrijár király szerepében debütált. A színművet unokatestvére, Luis Llosa rendezte.

Kezdés előtt egy órával érkeztem, arra számítva, hogy nem lesz könnyű lencsevégre kapni az írót, román fotósok és televíziós riporterek hadával kell megküzdenem, akik egy jó fénykép vagy felvétel érdekében bármire képesek. Ha nem vigyáz az ember, szó szerint eltapossák.  Megnyugodva gyújtottam rá egy cigarettára, amikor láttam, én vagyok az első. Meglepő volt viszont, hogy csupán két kisebb plakát jelezte az író tiszteletére szervezett három napos rendezvényt és ennek részét, a színházi előadást.

Fél óra múlva lassan megérkeztek a kamerákkal, óriási fotógépekkel az agresszíven érvényesülni akaró kollégák. Ilyenkor nem jó nőnek lenni. Alacsony nőnek meg pláné nem. Lázas várakozás, toporgás vette kezdetét az épület előtt. Azon töprengtem, milyen irányból közelíti meg a színházat, hova álljak, hogy jobban lássak, előnyösebb képeket készítsek róla. És mi van akkor, ha a művészbejárón megy be, elkerülve a nyilvánosságot. . .

Kezdés előtt negyedórával jól látható helyen, a Hunyadi-tér egyik ösvényen feltűnik Llosa, felesége és Corin Braga, a Bölcsészkar dékánjának kísértében. Néhányan odarohannak hozzá dedikáltatni. Sikerül lefotóznom különösebb kellemetlenségek nélkül. A színház bejáratánál viszont már vérre menő tolongás van egy-egy rövid kérdés, fotó erejéig.

Egyéni beszélgetésre, mint ahogy azt már korábban levélben leszögezte, sajnos nincs lehetőség, de amolyan rövid, rögtönzött sajtótájékoztatóra, néhány kérdésre nyitott. Megnyerő, állandóan mosolyog, kíváncsian várja, milyen előadást rendeztek a darabjából. Aztán dedikálás következik – mindenki szeretne, keveseknek sikerül. Végül elfoglalja helyét feleségével a díszpáholyban. Még mindig mosolyog.  A legtöbb író és művészember mélabús, kedvetlen, életunt. A Nobel-díjas Mario Vargas Llosa azon kevesek közé tartozik, akik tele vannak életkedvvel, vidámsággal, tudnak örülni a jelenvaló dolgoknak, így a kolozsvári látogatásnak is.

Az Ezeregyéjszaka előadása igazi meglepetés. Modern színházi csemege. Ilyet kortárs színpadon nem igazán láttunk eddig. Andreea Iacob, a rendező filmes és színházi elemeket házasít össze. A színpadon díszletként egy kamerát és egy kivetítő vásznat látunk. Mintha moziban ülnénk, a vásznon is látjuk a két szereplő, Ramona Dumitrean és Matei Rotaru színpadi játékát és a palotát, hajót, valamint az udvart, a mesék színterét. Néha zenei betétek teszik érzékletessé a történeteteket.

A darab legszebb része Sahrijár király és Seherezáde szerelmi jelenete. Szeretkezést csupán a kezek érzéki játékával bemutatni nagyon egyedi megoldás. Le a kalappal a rendező előtt. Sejtelmes, szép, megható, és sokkal inkább visszaadja a lényeget, mintha lemeztelenítené az emberi testet a rendezés, ahogyan azzal gyakran, talán túl gyakran is találkozunk a kortárs előadásokban.

Az utolsó replikát az írótól halljuk, Seherezáde fölszalad  hozzá a páholyba,  és vele mondatja el a mese végét.  Aztán színpadra hívják, pedig nem szeretné, szabadkozik is egy kicsit. Köszönetet mond a rendezésnek, a színészeknek, a darab fordítójának és a közönségnek is. A világhírű írót hosszú vastapssal ünneplik, a színházból kifele jövet is alig tud szabadulni a rajongóitól.

Látogatásának másnapján Llosát a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) díszdoktorává avatták. Az ünnepségen egyetemi tanárok, a polgármester, egyházi méltóságok és közéleti személyiségek vettek részt, illetve az erkélyen néhány kíváncsi diák, és természetesen a sajtó.
Elsőként Ion Aurel Pop rektor köszöntő szavait hallgathattuk meg, aki szerint a latin-amerikai és a román történelem valamennyire hasonló, hiszen földrajzilag mindkét terület az európai latinság perifériáján helyezkedik el. A Nobel-díjas művei nagy hatással voltak Európa és a világ irodalmára, az ő munkássága hatott leginkább a kortárs irodalomra tájainkon is. Az író sokat foglalkozott a középkori Tirant lo Blanc alakjával, akit többek között Hunyadi János személye ihletett – fűzte hozzá a rektor, és hangsúlyozta, milyen nagy megtiszteltetés az egyetem és a város számára az Llosa látogatása.

Ezt követően Corin Braga, a Bölcsészkar dékánja mondta el méltató beszédét, amelyben kitért az író életpályájára, fontosabb regényeire, az irodalmi elismerések sorára, így a 2010-ben kapott Nobel-díjra is. „Mario Vargas Llosa többszólamú alkotása állandó védőbeszéd a fikció fontossága mellett az emberi lét meghatározásában. A valóság az elképzelttel keveredik, az élet pedig a képzelőerő által teljesedik be” – hangsúlyozta a dékán.

A laudáció után Ioan-Aurel Pop és Ioan Chirilă, az egyetem szenátusának elnöke átadták az írónak díszdoktori oklevelet.

Mario Vargas Llosa az irodalom mesterségének ajánlotta a díszdoktori címet. Spanyol nyelven intézte szavait az egybegyűltekhez. Akárcsak írásaiban, a szabad beszédben is frenetikus mesélőnek bizonyult. Hangsúlyozta a literatúra és a történetmesélés fontosságát, amely az író szerint a legősibb mesterség. Időutazásra invitált bennünket, abba a történelem előtti korba kalauzolt, amikor még nem létezett írásbeliség, de a mese már akkor fontos szerepet játszott az ősközösség életében.  A barlanglakó ember állandó bizonytalanságban élt, veszélyekkel kellett megküzdenie, vadállatok, természeti csapások leselkedtek rá, amelyek könnyen elpusztíthatták. Egy asszony tartotta össze ezeket az embereket, aki a tűz körül mesélt nekik. Llosa szerint a fikció nélkül nem tudtunk volna kilépni a barlangi létből és levetkőzni állati mivoltunkat. A mesélés a kultúra kezdetleges formája, a fejlődés első lépcsőfoka. A történeteket a fantázia alkotja meg, de az életet, a mindennapok szenvedéseit jelenítik meg, segítenek az embereknek abban, hogy ne érezzék magukat boldogtalannak és  szabadabban éljenek.

„Az embert legősibb tevékenysége, a történetmesélés képessége különbözteti meg az állattól. Az író feladata, hogy a kitalált dolgokat, a »kis hazugságokat« igaznak, hitelesnek tüntesse fel alkotásaiban.  Az irodalomnak egyszerre kell szórakoztatnia és motiválnia a fejlődésre. A literatúra a valóság hiányosságainak felismerése, kritikai gondolkodásra nevel, rámutat a hibáinkra.  Nem szabad hagynunk, hogy az irodalom eltűnjön, kiszoruljon az iskolákból és az egyetemekről, tovább kell vinnünk a mesemondók ősi mesterségét, ugyanakkor figyelnünk kell arra is, hogy ne váljon a manipulálás eszközévé”.

A fikció által álmodhatunk egy szebb világot, hiszen a képzelet új világot épít. A tudományra, a technikai civilizáció vívmányaira is nagy szükség van, de az irodalomra, a nyelv gazdagságára hasonlóképp, hiszen a szabadág megélésének egyik módja. A diktatórikus államokban éppen ezért az alkotó embert veszélyesnek tartották, a totalitárius rendszerek legnagyobb ellensége az irodalom volt, és olykor demokráciákban is érzékelhető ez – figyelmeztetett az író, majd személyes vallomással zárta beszédét: „Az irodalomnak köszönhetem életem legmélyebb és legfontosabb pillanatait.” 

Mario Vargas Llosa kolozsvári tartózkodásának utolsó napján a Bölcsészkar vendége, ahol Gabriel Liiceanu filozófus, író fogja kérdezni valóság és fikció viszonyáról, illetve a román nyelvre lefordított könyveiről is szót ejtenek. E rendezvényről külön számolunk be.

Varga Melinda