Ugrás a tartalomra

 

Töltényhüvely szuvenírként

Jászberényi Sándor költő és újságíró az egyiptomi forradalom haditudósítójává vált. Élményeit a Budapest-Kairó – Egy haditudósító naplója című naplóregényében olvashatjuk.

Töltényhüvely szuvenírként

A napló rendkívül személyes dolog, önmagának írja az ember, őszintén, ferdítések nélkül. Általában dugdossa a fiók mélyén, vagy elrejti egy kódolt fájlban. Esetleg kettőt vezet, egyet a valós eseményekről, titkosan, a másikat a hozzátartozóinak, kiszínezve, gondosan az asztalon felejtve. Az Egy haditudósító naplója alcímű könyv tulajdonképpen két noteszből áll: egy feketéből és egy vörösből, melyeknek már a beszerzése és hányattatása is izgalmas. Gazdájukat Jászberényi Sándornak hívják. Gonzó újságíró, aki járt Csádban, Jemenben, Líbiában, Nigériában, rendszeresen tudósít a Gázai övezetből. Mellesleg költő, aki nem szeretne ágyban, párnák közt meghalni.

Jászberényi Alexandriában élt, ezért részese lett az egyiptomi forradalomnak, s mint íróember, feljegyzésekben örökítette meg az eseményeket. Később kiadója unszolására megírta a Budapest-Kairó című könyvet, feljegyzéseit kiegészítve a lapokban megjelent interjúival és saját fotóival. A képek szervesen illeszkednek a szöveghez, sokszor csupán egy-egy mindennapi élethelyzetet ábrázolnak, de ezzel az elkapott pillanattal a szerző kiválóan jellemzi az egyiptomi társadalmat. Többet mondanak el az illusztrációk, mint több oldalnyi száraz, statisztikai adat. A fotók másik része sokkol, nyersen bemutatja a forradalom és a háború kicsit sem idealisztikus, nyers, brutális oldalát: a vért, a megsemmisülést, a fájdalmat. Érdemes odafigyelnünk a képaláírásokra is: „A barátja a véres kezeit mutatja a kamerámba, hisztérikus állapotban.”

A naplóregény keretes szerkezetű. Az Előjáték a Janbóá utcából című bevezetőből megismerjük a könyv megírásának okait, és Jászberényi felvázolja nekünk a forradalom előtti Egyiptom társadalmi, vallási, politikai helyzetét. Emellett az egész könyvben megpróbálja definiálni a haditudósító feladatát és tevékenységét: „Egyetlen ember sem tud többet mesélni a forradalomról annál, mint ami vele történt, amit mások elmeséltek neki, vagy amit az interneten olvasott.”

Ezt a szubjektív történetmesélést erősíti az egyes szám első személyű szöveg, ahol nyilvánvaló, hogy a narrátor azonos a szerzővel. Jászberényi naplóját felfoghatjuk kézikönyvként is, amely kezdő gonzó újságíróknak ad tanácsot: „Forradalomba csak középkategóriás tükörreflexes géppel érdemes menni”. De fontos kellékek még: a laptop, a sajtóigazolvány, a védőszemüveg, a gázmaszk, a fájdalomcsillapító és a szuvenírként elhozott könnygáz-töltényhüvely.

A fekete notesz idővonallal indul, felsorolva a forradalom lényeges állomásait, amely segítséget nyújt az eseményekben kevésbé járatos olvasóknak a történések követésében.  A napló a műfajához tartozó szubjektivitáson és a forradalomhoz kapcsolódó idealisztikus elképzeléseken túl a legpraktikusabb kérdésekre is választ ad.  Például arra, hol tisztálkodtak a tüntetők. Megismerhetjük a hétköznapi emberek véleményét a forradalomról, saját helyzetükről, szerepükről. Olyan fontos apróságokról, amelyek a hírműsorokból rendszerint kimaradnak.

A könyv másik pozitívuma, hogy a kisemberek látásmódja mellett a nagyobb léptékű történelmi mozgatórugókat is megpróbálja feltérképezni, például a nemzetközi politika befolyását. Teszi mindezt úgy, hogy nem áraszt el megemészthetetlen és feldolgozhatatlan adathalmazokkal, átláthatatlan politikai elemzésekkel és grafikonokkal. Jászberényi megtalálja a határt, ameddig egy átlagos politikai, történelmi érdeklődésű olvasó türelme tart.

A személyes élmények és a nagypolitika bemutatása mellett az író több fontos morális kérdésről is töpreng naplójában, és a megtalált válaszokat megosztja olvasóival. Mi az újságíró szerepe egy háborúban? Meddig mehet el, beavatkozhat-e az eseményekbe, segíthet-e egy sebesültnek? Így hangzik az egyik válasz: „A magam részéről arra jutottam, hogy akkor avatkozom közbe, amikor már senki más nincs a környéken, hogy segítsen.” Az író kialakítja az eseményekhez való viszonyát is, amikor arra keresi a választ: milyen is a forradalom? „Kiszámíthatatlan, káoszhoz hasonló társadalmi állapotot hoz létre, amelyben minden és mindennek ellenkezője is megtörténhet.”

A keretes szerkezetet lezáró végjáték, az „Allahu Akbár!” című fejezet már a választásokat írja le, és előrevetíti a jövőt.

A Budapest-Kairó nyelvezete egyszerű, könnyen érthető, de sokszor lelhetünk benne lírai gondolatmenetekre: „Láthattam, hogyan folyik le a kelő nap fénye a város falain.” A szövegben olykor megtalálhatjuk a Jászberényire jellemző iróniát is: „Jó volt éjjelenként kiülni a balzsamos levegőre, hasist szívni és istentelen nyugati zenét hallgatni, miközben ropogtak az utcán a fegyverek és tűzijátékok szálltak az ég felé.”

A könyv legnagyobb erénye a hiteles tájékoztatás mellett: a kíméletlen őszinteség. Jászberényi bevallja az egész világnak, amit sokan önmaguknak sem mernek, hogy „hajnalra már senki sem gondolja magát bátornak, csak szeretne kijutni egészben, hogy aludhasson, fürödhessen, ihasson egy sört.” Talán akkor a töltényhüvely helyett tollat is foghat a kezébe.

Jászberényi Sándor: Budapest-Kairó – Egy haditudósító naplója Libri Kiadó, 2013.

A legkedvezőbb internetes ár: 2797 forint

Szőcs Henriette

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.