Kányádi 80
10-én 80 éves Kányádi Sándor. Szégyen, nem szégyen, sokáig azt hittem, valamelyik Nyugat-nemzedék költője.
Olvastam is, hallottam is. Lehettem harminc, amikor harmadikos gyerekek szavalták kánonban. Gyönyörű volt. Gyönyörűnek találtam. Valamiért fehéren virágzó mandulafa jutott róla eszembe mindig, amit körülzümmögnek a méhek.
(Ma is. Most is.)
Később tanítónő barátnőm gyerekvers könyvtárából kiemeltem néhány kötetét. Azután olvastam egy összefoglalást valami VERS? NEM VERS? vita kapcsán. "Amikor mondják, rendszerint él, és akkor haldoklik inkább, amikor profik mondják rosszul. Amikor kisiskolások vagy amatőrök mondják, én mindig jónak találom. Ha jó a vers, azt nem lehet elrontani amatőr előadásban."
Ez volt a válasz. Egy fiatal-öreg költő bölcsessége.
A mai magyar költészet egyik legnagyobb alakja. A magyar irodalom közösségi elvű hagyományának folytatója. Az anyanyelv megtartó ereje, az erdélyi kisebbségi sors mint alaptémák határozzák meg költészetét, mely a közösségi létproblémákat egyetemes érvényességgel szólaltatja meg.
Nagygalambfalván (Hargita megye, Románia) született 1929. május 10-én.
Édesapja Kányádi Miklós gazdálkodó, édesanyja László Julianna, akit korán, 11 évesen (1940) vesztett el. Az elemi iskola 5 osztályát szülőfalujában végezte. A középiskolát a székelyudvarhelyi református kollégiumban (1941–1944), a Római Katolikus Főgimnáziumban (1944–1945) és a fémipari középiskolában (1946–1950) végezte. Ezt követően beiratkozott a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színházművészeti Főiskolára, de a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerzett magyar-irodalom szakos tanári diplomát 1954-ben, de soha nem dolgozott tanárként, életét az irodalomnak szentelte.
Költői tehetségét Páskándi Géza (1933–1995) fedezte fel. Ő közölte 1950-ben első versét a bukaresti Ifjúmunkás című lapban. 1951–1952-ben az Irodalmi Almanach segédszerkesztője, ezzel egyidőben néhány hónapig az Utunk, 1955–1960-ban a Dolgozó Nő munkatársa, 1960-tól 1990-ig pedig a Napsugár című gyermeklap szerkesztője.
Bécsben 1967-ben előadást tartott Líránkról Bécsben címmel. 1984-ben egy hosszabb, észak- és dél-amerikai előadó körúton vett részt. 1987-ben meghívták a rotterdami Nemzetközi Költőtalálkozóra, de mivel útlevelet nem kapott, ezért tiltakozásul kilépett a Román Írószövetségből. 1992-ben Izraelben erdélyi jiddis népköltészet-fordítását mutatta be.
Jelenleg a Confessio szerkesztőbizottság tagja, 1990-től az Antitotalitárius Demokratikus Fórum tiszteletbeli elnöke, 1997-től a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagja.
Verseskötetei:
Virágzik a cseresznyefa, (1955)
Sirálytánc, (1957)
Kicsi legény, nagy tarisznya, (1961)
Harmat a csillagon, (1964)
Fényes nap, nyári nap, (1964)
Három bárány, (1965)
Kikapcsolódás, (1966)
Függőleges lovak, (1968)
Fától fáig, (1970)
A bánatos királylány kútja, (1972)
Szürkület, (1979)
Farkasűző furulya, (1979)
Tavaszi tarisznya, (1982)
Madármarasztaló, (1986)
Küküllő kalendárium, (1988)
Sörény és koponya, (1989)
Valaki jár a fák hegyén (1997)
Csipkebokor az alkonyatban (műfordítások), (1999)
Felemás őszi versek, (2002)
Meséskötetei:
Fából vaskarika, (1969)
Kenyérmadár, (1980)
Meddig ér a rigófütty, (2005)
Díjai:
1968 – Utunk-díj
1971 – A Romániai Írószövetség Díja (Fától fáig)
1978 – A Romániai Írószövetség Díja (Szürkület)
1986 – Déry Tibor-díj
1989 – Az Év Könyve Díj (Sörény és koponya)
1989 – Az Év Hanglemeze (Vannak vidékek)
1990 – MSZOSZ-díj
1990 – A Castren Társaság díja
1993 – Kossuth-díj
1993 – Magyar Művészetért Díj
1994 – Herder-díj
1998 – Magyar Örökség-díj
2000 – a C.E.T. Millenniumi díja
2001 – Kölcsey Ferenc Millenniumi Díj
2002 – a Pro Renovanda Cultura Hungariae fődíja
2004 – Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal
2004 – Mecénás-díj
2005 – Hazám-díj
2008 – A Magyar Kultúra Követei Díj
2009 – Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje
