A feleségek felesége (Szendrey Júlia)
Igen, az a Szendrey Júlia, Petőfi Sándor felesége. A lexikonok szerint költő, író, de ezen a jogán aligha ülhetne a Parnasszuson annak ellenére, hogy ő fordítja, és ő adja ki elsőként magyarul az Andersen-meséket, valamiért nemigen olvasunk Szendrey Júliát. Pedig talán kellene. Van valami különleges ebben a nadrágviselő, rövidre vágott hajú, hisztérikus, erdődi nőben.
A következő szózatot 1849-ben intézi az országhoz a Nemzet Asszonya (nem sokkal később a Nemzet Özvegye, két éven belül pedig Arany János tettleges hozzájárulásával: Szép Özvegy. Arany A honvéd özvegye címmel megénekli az asszonyt, ki eldobta az özvegyi fátyolt, fölvevé a bánatos mezt, azokhoz lőn hasonló, akiknek szép özvegy a neve.)
"Hazám hölgyei! Testvéreim! Rövid idő múlva vagy egy szabad haza boldog gyermekei, vagy egy meggyilkolt hon szerencsétlen árvái leszünk."
A kiáltvány az asszonyokhoz szól, parancs szinte, hogy minden küldje csatába szeretteit. Rúgja ki az ágyból a kedvest, zavarja a háborúba. A szöveg patetikus, minél inkább távolodunk 1848-tól annál patetikusabbá válik, ez belefér. Az nem fér, hogy egy huszonegy éves, addig többnyire kézimunkával bíbelődő kislány ugyan mely egekből vindikálja a jogot, hogy Testvéri Szózattal álljon elő.
Miután elveszíti Petőfijét megmarad ugyan Petőfiné tragikai szerepkörében, ám közben új férfit választ, aki eltartja. Izgalmas alaphelyzet.
Arany valóban kőkemény, személyes sértésnek veszi, hogy Júlia hűtlen a költő-barát emlékéhez. A következőket mondja: "Mint a virághoz, mely kitárta / Kelyhét, a méhek és lepék / Gyülvén hozzája szép imádók, / Kinyílott szívét meglepék;"
És: "Élj boldogul... ez könnyü annak, / Ki, mint te, oly hamar feled - / Még egy rövid szó gyermekemről, / Azután, hölgy, Isten veled: / Légy anyja és nem mostohája, / Nehogy eljöjjek egy napon, / És elvezessem kézen fogva / Őt is oda, hol én lakom...!"
Petőfivel Nagykárolyban, a megyebálon találkoznak először 1846. Kisasszony napján. Meglátni és megszeretni: "Ez időtől számítom életemet, a világ lételét, azelőtt nem voltam én, nem volt a világ, semmi sem volt; akkor lett a nagy semmiségben a világok milliója és szívemben a szerelem. Mindezt Juliskámnak egy pillantása teremté - fogalmaz egy Petőfi-levél. "Én csak mióta te szeretsz, kívánnék tündökölni, vágynék a legjelesebb lenni a világon, vágynék istennő lenni, csak hogy te mondhatnád az embereknek: e hölgy, kit csudáltok, kit ti imádtok, e hölgy enyém! Én bírom e hölgy örök szerelmét." Szendrey Júlia leánykori naplójából.
Az apa nem adja. Bolond volna komédiáshoz adni. Petőfi nem adja vissza. Bolond volna visszaadni, az nem a világ rendje, hogy az apáé marad a leány. Az öreg Szendrey kitagadja, nem kap hozományt, kelengyét, semmit. Petőfit nem érdekli. Nagy a szerelem.
Két év jut a nagy szerelemre. Nem sok, mondjuk, nem valami sok, de van, akinek kettő se jut.
Júlia huszonkét éves Petőfi eltűnésekor.
Nincs mit tenni. Vagy Pest, és a magányos szép özvegy (a férfiak, mint tudjuk, kiszagolják), vagy az öreg Szendrey "aki mindent előre látott, és megjósolt."
Horváth Árpád felajánlja a karját, és két héttel a gyászév letelte előtt házasságot kötnek. Pesten marad, elhozza fiát. Horváthtal rosszul járt. Később előkerülő naplójából derül ki, hogy Júliában Horváth nem látott mást "mint csak buja állati szenvedélye köteles megosztóját".Mert szerinte az asszonynak nincs más kötelessége, mint a "férj kéjvágyát kielégíteni". Na igen. Nem könnyű úgy szexelni, hogy el se bírjuk viselni a másik képesfelét, nem ez a szakmánk. A perctől gyűlöletet, sőt utálatot érez, miután kiderül, hogy pornográf könyveket és képeket rejteget a könyvtárszobában, "azokkal kéjeleg", s Júliának is mutogatni akarja, hogy felkeltse benne a vágyat: "életemnek ama legszerencsétlenebb szakában, midőn szavai után ítélve benne megmentőmre véltem találni, s nem másra, csak "egy kéjenc állatra találtam".
Júlia nem tudja még, hogy minden férfi szatír a fehér lovag álorcájában.
Későn, halála előtt egy évvel hagyja ott férjét. "Júliának ez időben jelentős irodalmi sikerei voltak: verseit, novelláit, meséit minden lap szívesen közölte. 1858-ban Andersen-fordításával kiemelkedő sikert aratott. Részt vett a társadalmi életben, s mint később írták róla: ünnepelt nőként halt volna meg, ha halála előtt egy évvel nem költözik el férjétől."
1868. szeptember 6-án hal meg.
Élt 39 évet.
Elhagyja apját, a gyerekkort, csatába küldi az embert, aki meghal ott.
Pesten - özvegyként - csokornyi férfi legyeskedik körülötte, köztük Liechtenstein herceg és altábornagy.
Kit elhajt, kit nem hajt el, nem tudjuk, de betegen, halála előtt lelép otthonról, s betegen, halála előtt férjhez készül egy Tóth József nevű házitanítóhoz.
Valamit biztosan nagyon tud. De legalább száz évvel megelőzi korát. Ilyet - büntetlenül - aligha követhet el magyar nő a félfeudális században.
