Tóth Árpád
Van egy tüdőbeteg költőnk, akinél pontosan leválasztható a dekadens, epedő, asszonynélküli, és a nietzschei, pezsgő, életszerető (profánul: szexuálisan rendben lévő) alkotói szakasz. Ő Tóth Árpád. Az aradi születésű költő kapcsán válik láthatóvá, milyen szerencsés hatással lehet a költők, írók anyagi helyzetére, ha lapok vetekednek a jó anyagokért. Az Est-lapok Mikes Lajosa lényegesen többet utal, mint a Nyugat sóher Babitsa, még sóherebb Móricz Zsigmondja. Mikes igényt tart arra, hogy náluk is jelenjenek meg olyan jó versek és novellák, mint az Osvát szerkesztette Nyugatban (aki évfordulós Nyugatos irodalmárként szintén az áprilisiak közé tartozna, ha volna helyünk). A kor irodalmi szerkesztőinek vetélkedése igen kedvezően hatott a mindig üres irodalmi bukszákra.
Nem mondhatni, minden ellenére nem mondhatni, hogy sikerköltő. A sikerköltők érzik a sikert. Bár költő dolgában fogalmam nincs, miképpen működik ez, sikerköltő nem költ, mert eltölti a siker érzete azokat a pórusokat, réseket, ahol a költészet terem. A sikerköltő pislog, hogy miért nem megy neki úgy a költészet, mint sikertelen kötő korában.
De minden tetejébe olyan napot választ halála napjául, amelyet teljes terjedelmében, széltében-hosszában elfoglal a Nagy Októberi (fiatalok kedvéért: Nagy Októberi Forradalom, a lenini), a nagy lefedésében itt nem találhatott milliméternyi rést se, hogy rá is jusson az ünnepi szólamok fényéből.
Tóth Árpád, Arad, 1886. április 14. – Budapest, Vár, 1928. november 7., költő, műfordító.
