Erős nő, gyenge nő: George Sand
Barátom kérdezi a napokban, tévedek-e íróimmal kapcsolatban, és félek-e, amikor igen. Persze, tévedhetek, és persze, félek, válaszoltam jókedvűen. Elütök számot, nem tudok fejben kivonni, az összeadással egyre komolyabb a problémám. Azután nem nézem meg, mert a számokat nem nézem meg éppen amiatt, mert nem vagyunk barátságban. De ez nem elég, gyerekkorom óta keverem a júliust és a júniust. Azután tévedek, mert szelektív az emlékezetem. Bizonyos disznó információkat elkoptat a fej, mert szereti az alanyt, mások kiélesednek, mert nem.
Hogyne tévednék, egyedül Isten nem téved. Ha van.
Írónő, aki férfinevet, férfiruhát, magán többnyire férfitömegeket viselő lázadó feminista, akiről a múlt hónapban Musset révén ejtettünk szót.
Erős darab. Mintapéldány az irodalom fénykörében mozgó, a külsőségekre sokat adó irodalmi tyúkudvar számára. Ady fiatal felesége (Csinszka) lelki szemei előtt Sand mami példája lebeg, amikor irodalmi halhatatlanságra vágyik, amikor válogatni kíván vállalkozó kedvű irodalmi férfiak közt.
Sanddal kapcsolatban szolidan fogalmaz az irodalomtörténet, amikor az mondja, életében férfiaké a főszerep. Számtalan férfié. Ez azt jelenti, senki nem számolta meg, mert aki elszánta magát, reményt vesztve félbehagyta, és menekült a tömegből. Az ember nem is gondolná, képeit látva. Az utókorra maradt hiányos lista a bizonyítható szeretők közül a következő neveket közli: Balzac, Berlioz, Delacroix, mind a két Dumas (apa és fiú), Flaubert, Heine, Liszt Ferenc (magyarnak is kell lennie a névsorban, hehe), Mérimée, Saint-Beuve, Stendhal és persze Musset és Chopin. Más névsorok szerint a korai szocialista mozgalom vezéralakjai, szónokai és publicistái ágyában gerjedt forradalmi időszakában a munkásosztály igazáért és az osztály nélküli társadalom mielőbbi eljöveteléért. Mindez manapság sincs másként. Ismerünk kortárs írónőt, aki egyszerre játszik XXI. századi Sandot, egyszerre vágyja az irodalmi halhatatlanságot, és azt, hogy az ágya előtti türelmetlenül toporgó sor ne rövidüljön.
Nem akárhová született. Felmenői közt főúr, marsall, király, de a másik ág is képviselteti magát: madárárus, kurtizán és táncosnő. A család rendesen ellátva szerelemgyerekkel, és törvénytelen leszármazottakkal. Tizenhat évesen férjhez megy egy báróhoz, s a házaspár Sand kastélyába költözik. Azért így talán nem olyan nehéz. Két gyereket szül, de a fiatal, attraktív, kíváncsi nő megunja az aszalódást a házasságban, Párizsba megy, ahol kezdetben egy joghallgatóval él. Különcködése ekkor indul: férfiruhát húz, csizmát, haját levágatja és szivarozik, mint a gyárkémény. Amellett, hogy felháborodást kelt Európa-szerte, imitátorhadak lepik el a szalonokat. Még Magyarországon is, pedig Budapest Párizshoz képest Ázsia. Gondoljunk bele, húsz évvel vagyunk a negyvennyolcas szabadságharc előtt.
Közben megszorul anyagilag, kereset után néz. Írni kezd, látja, a dolog milyen könnyen megy. Akkoriban írásból meg lehet élni. Kellemes korszak. Évtizedek múlva Zola azt mondja, Sand úgy ír, mintha diktálnának neki. George Sand néven 1832-ben jelenik meg először. Regénye címe Indiana, s ezzel válik ismertté. Az Indianával berobban a köztudatba, a közönség és a kritikusok körében sikert arat. Sand rövid úton gazdag, híres író, a korai feministák példaképe. 1848-ban lelkesen üdvözli a forradalmakat, aztán csalódottan vidékre költözik, a családi kastélyba. Témát vált, tájregényeket, elbeszéléseket, rusztikus meséket ír.
Ezek a regények olvashatatlanok. Kész. Vége. Ha nem ennyire férfifaló, nem a korabeli Paris Hilton, ha nem visz ágyba minden elérhető hírességet, nem annyira polgárpukkasztó, mint amennyire, ha nem tűzhető mindenféle lobogókra (Lobogónk Petőfi), írásművészét rég belepi a por, regények elenyésznek. De Sand életvitele olyan színesen bolond, kalandos és merész, sikerekkel, végzetes szerelmekkel, csalódásokkal agyondíszített, hogy a személyes varázs felszínen tartja a fakuló életművet. Sand csak egy van, volt, lesz. Vagy tán, hogy politikai példával éljünk: élt, él, élni fog.
Élete rajongókkal tele. Persze átokkal is bőven, ritka kor az emberiség történetében, amikor a nő tapsol örömében, ha pasiját lenyúlják, bár akár néhány alkalomra. Márpedig Sand mami nagymesterként nyúl, és főleg a néhány alkalmat preferálja, irodalmi alapanyagot gyűjt, ma is tenyészik hasonló nőfajta. A vadházasság ekkora mennyiségben, ilyen szapora egymásutánban elfogadhatatlan a kor morális normái szerint. Fütyül rá. Gúny tárgya, miféle férfiszokásokkal hökkenti meg a tömegeket. A vicclapok karikatúrákat hoznak frakkban, sétabottal, szájában kubai szivar, térdénél férfifejek. Fütyül rá.
Öregen is népszerű. Könyvei vakító példányszámban jelennek meg. Évente egy, de inkább két regényt ír. Derűs és bölcs öregasszony, mint a sokat éltek.
1876. május 30-án orvost hívnak fájdalmai miatt, bélelzáródás. Haláltusája napokig tart, június 8-án hal meg a Nohant-i kastélyban. A franciák nagy íróként búcsúztatják. Sírjánál elhangzik Victor Hugo levele. Így kezdődik: „Halottat siratok, és halhatatlant üdvözlök...” Hugo nem szerepel egyik szerető-listán sem.
Amandine Aurore Lucile Dupin, Baronne Dudevant (Párizs, 1804. július 1. – 1876. június 8.) ismert írói nevén George Sand, francia írónő, novellista.
