Nagy Gáspár
Öröknyár: elmúltam 9 éves
a sír NIncs sehol
a sír a gyilkosok
a test se I T T NIncs sehol
a test se O T T
a csont a gyilkosok NIncs sehol
a csont
(p. s.)
egyszer majd el kell temetNI
és nekünk nem szabad feledNI
a gyilkosokat néven nevezNI!
Az elsők közt Nagy Gáspár üt rést a „támogat, tűr, tilt” acéllemezen Nagy Imrét emlegető verseivel. Nem rejtegette, a sorvégek NI-vel végződtek, és hát nagyon hülye olvasó volt, aki nem értette az utalást első szemre. A botrány óriási. Kádár sok szót nem viselt el, többek közt a bonyolult idegen szavakat nem kedvelte, kedvence a "krumplileves", de a Nagy Imre elő- és utónévtől bármilyen konstellációban megrogyott a térde, homlokát kiverte a víz. Tudta, tudhatta, előbb vagy utóbb el kell számolnia az ötvenhatos-ötvenhetes hullákkal, ez a történelem rendje, de az ember rendje olyan, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne emlékeztessék gyakran. Az Új Forrás folyóiratot az Aczél-különítmény szétkergeti, Payer főszerkesztőt nyugdíjba zavarják, Sárándi József költőt-versszerkesztőt a mezőre. Azóta se igen talál magára. Fogalmam nincs, Sárándi miféle kárpótlásra számolhat a sokféle sérüléssel túlélő kárpótlandó tömegben.
A nyolcvanas évekre egyébként is a sorok közti olvasat, a dekódolás mesterei vagyunk mi, magyar nyelvű olvasók. Ott is ellenálló üzeneteket látunk, ahol nincs semmi. Nagy Gáspár viszont keményen, egyértelműen. Öngyilkos futamnak látszott, nem értettük pontosan. De ő jobban tudta – ezek szerint. Pedig nem így indult, mint a faltörő kos. A kezdet ' 75-ben az Elsőkötetesek Díja; '77-ben Radnóti-díj, aztán Alföld- és Magvető Nívódíja. '84-től aztán semmi. Ekkor jelenik meg az öngyilkos vers, az "Örök nyár, elmúltam kilenc éves". Kilencventől újra díjeső, de hát ki gondolhatta nyolcvannégyben, hogy mi lesz Gorbacsov következő lépése, hogy szétkergeti a cenzorokat. Hivatásosokat is, önkénteseket is. Lehetett volna akár még harminc év a nagy és erős SZU-ban, és akkor Nagy Gazsinak annyi.
Fantasztikus fickó. Senki nem hitte volna róla, hogy az íróasztal magánya elviszi róla a mosolygó, kedves arcot, csupa izom Stallone-vá alakul, és mindenféle mérgezett tőröket dobál a veres ördögökbe, hogy izzadtan forogjanak veres éjszakáikon, folyamatosan rettegjenek a bűntudattól, ne legyenek képesek egyenesen nézni, csak kancsalítva.
Volna itt egy búcsúzó négysorosa: sírvers: „Mert egyszer mindenkire sor kerül, / Lám, így végződik életünk balul… / És színről színre minden kiderül, / Ha majd a föld felül… és én alul.”
Nagy Gáspár (Bérbaltavár, 1949. május 4. – Budapest, 2007. január 3.) magyar költő, prózaíró, szerkesztő.
