Sárközi Mátyás: Mikes György 100

Már többször megírtam az anekdotát, amelyet eredetileg nekem mesélt el a londoni Mikes György, de nagyon ide illik, tehát röviden ismét elmondom:
George Mikes humoros könyvei nagyon népszerűek voltak Japánban is, különösen miután egy szatirikus útirajzot írt a japánokról, 'The Land of the Rising Yen', azaz a 'Felkelő jen országa' címmel. Műveit fiatal tokiói fordító ültette át, aki egy szép napon szinte pánikban telefonált az írónak: "Ön azt  említi a legújabb könyve előszavában, hogy a nevének Mi-kes a kiejtése, mi pedig évek óta úgy nyomtatjuk ki kötetei címlapján japán írásjelekkel a nevét, hogy azt az olvasó Dzsordzs Májksz-ként tanulta meg. Most mit csináljunk?"
Mikes Gyuri meghatottan nézett rám, amikor itt tartott a történettel: "Hát nem fantasztikus? Valamikor Siklóson az apám helyi újságjában kezdtem cikkezni, és reméltem, hogy az egész város megismeri a nevem. Azután felmentem Pestre, és beálltam a Reggelhez, majd a Színházi Élethez. Kezdtem híres lenni Magyarországon. Vagy húsz éve már angolok is tudják, ki vagyok. De azt sohasem gondoltam volna, hogy Japánban egyszerre két közismert író leszek!"
Mikest a Reggel küldte ki 1938-ban londoni riportra, két hetet akart Angliában tölteni, de egy egész életre itt ragadt. A háború alatt a BBC-világszolgálat Magyar Osztályán dolgozott, és a kollegákkal a Bush House büféjében folyvást arról beszélgettek, milyen különös sziget ez az Anglia, s milyen mások itt az emberek. Ez adta az ötletet az író első humoros könyvéhez, amely világsiker lett. A 'How to Be an Alien' mostanra elért példányszámát a kiadócserék miatt nehéz megállapítani, de annyi bizonyos, hogy az első változat, amelyet Mikes György barátja, a szakmában akkor még csak szárnyát bontogató Deutsch André adott ki, 1966-ban a harminckettedik utánnyomásnál és 300 000-es példányszámnál tartott. S azóta hivatalosan ajánlott olvasmány lett angolul tanuló külföldiek számára, a nyelviskolák Mikes szövegéből tanítanak. Mikes ezzel a kötetével futott be, André Deutsch pedig megteremtette rendkívül sikeres könyvkiadója anyagi alapjait.
A 'How to Be an Alien' azaz Hogyan legyünk külföldiek? (magyarul igen régen 'Anglia papucsban' címmel jelent meg) azt mutatja be, hogyan látják az angolokat a szigetországban letelepedett külföldiek. Szatírája nem kíméletes, de nem is vitriolos. Az angol olvasók veszik a lapot, magukra ismernek, nevetnek, nem tekintik Mikes Györgyöt brit-ellenes senkiházinak, már csak azért sem, mert a Pestről jött író stílusban és modorban pontosan eltalálta, hogyan kell prezentálnia és adagolnia humorát a bennszülöttek számára.
A 'How to Be an Alien' napjainkra kissé elavult, hiszen az angolok sokat változtak a könyv megírása, azaz 1946 óta. De a nemzeti alapvonások tulajdonképpen minden országban megmaradnak, tehát Mikes György tételei és megfigyelései még sokban érvényesek.
Az egyik megváltozott jelenséggel kapcsolatban gyakran idézem Mikes Gyurit. Valaha az angolok fegyelmezetten libasorba álltak az autóbuszmegállónál. Pedig a buszra csak bizonyos számú utast engedett fel a kalauz. A fegyelmezett sor immár a múlté. S az is, amit Mikes írt: "az angolok számára szenvedély a sorba állás. Ez olyan mértékben ráragad mindenkire, hogy ha a megállóban csak egy ember várakozik, az is »egyszemélyes, fegyelmezett sort alkot«, arccal az érkező busz felé fordulva."
A könyv természetesen az időjárásról folytatott kötelező párbeszéddel kezdődik ("Szép időnk van, ugyebár? Csúf időnk van, ugyebár? Ilyen kellemetlen szél utoljára öt éve volt februárban..."), az angolok lelkivilágával folytatódik – s itt az első kemény mondat, amely jelzi, hogy Mikes a humorban nem ismer tréfát: "A külföldieknek lelkük van, azaz szenvednek, vágyakoznak, mélán néznek a levegőbe. Az angoloknál mindez olyannyira elfojtott, hogy szinte nem is létezik".  Más európai országokban a szerelmes a szerelme tárgyát gyönyörűnek, csodálatosnak nevezi. Az angol fiatalember megütögeti a partnere hátát és ezt mondja: "Tulajdonképpen egész elfogadható kislány vagy".
S ez után következik Mikesnek az a megfigyelése, amelyet hajdan az egész világon idéztek: "Más országokban ismeretes a nemi élet, Angliában a meleg vizes flaska van az ágyban".  Érvényes még ez a kitétel? Annyiban talán veszített az igazából, hogy az angolok ma sem fűtik hideg időben a hálószobáikat, de a nemi életük olykor meglehetősen túlteng.
Mikes György negyvennégy angol könyvet írt élete során, humoros útirajzokat, mint a 'Hogyan karcoljunk felhőt?' vagy az 'Über Alles', krokigyűjteményeket, mint a 'Shakespeare és én',  vagy a 'Hogyan legyünk dekadensek?' meg a magyarul nemrég megjelent 'Hogyan legyünk szegények?'
A 'hogyan legyünk' kezdetű címadás annyira  védjegyévé vált, hogy memoárjait 1982-ben 'How to be Seventy' – 'Hogyan legyünk hetven évesek?' címmel adta ki André Deutsch, s ez némi zavart keltett, mert idős olvasók ezrei abban a tévhitben vásárolták meg a könyvet, hogy a szerző az öregedéshez ad hasznos tanácsokat.
Visszaemlékezései előszavában azt írja Mikes György, hogy születésekor, 1912-ben, egy Khuen-Héderváry nevű gróf volt Magyarország miniszterelnöke, akire már senki sem emlékszik, "rólam bezzeg sokan tudják, hogy ki vagyok!" Az az igazság, hogy, sajnos, Mikes György hírneve is kopni kezd.
Önmagáról azt állította, hogy végeredményben nem lett igazán nagy író, mert folyvást csak anekdotázott. Vannak humoristák, akik átérzik a világ gondjait, ő ezt saját lelki egyensúlya érdekében megpróbálta elkerülni, már csak azért is, mert a világirodalom nagy, mély érzésű humoristái általában depressziós, gyomorfekélyes emberek.
 A világ bajai mellett nem lehet csak úgy elmenni. Mikes György írt könyvet a magyar forradalomról, az ávóról és egyik legjobb barátja, Koestler Arthur öngyilkosságáról is.
Ő sem volt mindig olyan derűs, mint amilyennek mutatta magát. De kifogyhatatlan anekdotatárához fordult vigaszért, s történeteivel olvasóit kétségtelenül jól elszórakoztatja.