Ugrás a tartalomra

Strandon találkozni...

az egykori bálvánnyal,

akiért megőrültünk és kiposztereztük vele a szobát

Lezöttyen egy törülközőre, egy karnyújtásra tőlünk. Lapos oldalpillantásokkal kell meggyőződni, hogy valóban… valóban ő az?! Mekkorát nyögött, amikor leült! Kiropogtatja a térdízületeit. Összerándulunk. Azért megbámulni mégsem… De mégis. Te jó ég, ha mindez huszonöt éve történik…! Akkor még nem is mutatkozhatott volna csak így, isten bizony, szétszedték volna. Talán mi magunk lettünk volna az elsők. Érdekes, olyan ez, mint a cirkuszporond: az emlékeinkben sokkal nagyobb és félelmetesebb volt. Mintha valahogy összement volna… Ugyan már. Ha levenné azt az óriási napszemüveget, egyértelműen kiderülne, hogy micsoda egy fantasztikus… levette! Jaj, ne. Inkább, ha visszatenné. Szegénykém. Talán mégis jobb, ha nyíltabban fixírozzuk, meríthet belőle. Igen, határozottan hízelgőnek tűnik számára. Leveszi azt a randa szalmakalapot is? Na, kis huncut, leveszi? Jaj, ne-ne, vissza-vissza! Istenem! Hát hová lett a haja? A lobogó gubanc? A dühösen repkedő szénakazal, a csatakos tincsek, a szélborzolta fürtök! Bár… izzad most is, mint a ló, szakad róla a veríték. Igaz, arra messzebb hátul vannak az árnyat adó lombok, de talán össze kéne csomagolnia szegénynek, és visszahúzódni az árnyékba.

a kritikussal,

aki jelentősnek szánt művünket / produkciónkat / alkotásunkat elkaszálta

Te jó ég, szőrös a háta! Lehet, hogy a talpa is? Ezt a pöffeszkedő, kivagyi, tohonya hólyagot – mint ez a hájzsák! És olyan fehér, mint a kihipózott tejföl. Soha nem megy isten szabad ege alá, az biztos, csak görnyed az íróasztalánál, rágja a tollát, amíg betemeti a por egészen, aztán mielőtt agyvérzést kapna a döglesztő melegben, kieszi a fene a strandra, és amilyen szerencsénk van, pont ide. De hogy egyáltalán eszébe jut efféle mondén mulatság… Csak nem fog megmártózni is?! Na, azt megnézzük. De addig is venni kell egy lángost, jól megpúpozva sajttal, tejföllel, sonkával, ami belefér. Csak úgy véletlenségből fogunk arra sétálni, a párunkkal az oldalunkon, ragyogva az örömtől. A lángost úgy kell harapni, mintha az eget harapnánk. Odabiccenteni, széles vigyorral: „Á, kedves barátom! Észre sem vettem, úgy belevész a tömegbe! Jól érzi magát? Biztosan? Mert mi pompásan!” S ha letöröltük a szájunk sarkából a maradék tejfölcseppet is, elszökellünk a víz felé – szökellésünk, mint a gazella futása, hajunk lobogása, mint a búzamezők hullámzása… Egy elegáns fejessel kell befejezni, nem vitás. Előbukkanva már nem leljük sehol a henyélők között. Hová lett? Egy darabig keresi a tekintetünk, azután legyintünk. Reggel majd átfutjuk a híreket a vízbefúlásokról, sosem lehet tudni.

a pszichológusunkkal,

akinél már kisebb vagyont hagytunk ott

Becsületszavamra, a harmadik Heinekent veszi! Kutya legyek, ha ez nem alkoholista! Nézzem már meg az ártáblát, ha elslattyog végre onnan… Naná, hogy a legdrágább. És a gyerekeit már a második kör vízibiciklire fizeti be, persze, nem sejti, hogy minden mozdulatát látom. Túl vannak már az ötödik jégkrémen is, volt három kanyarcsúszda, és a külföldi magazinokból vett egy tonnát, még szép, nem is a Fülest! Van miből, te nyomorult… Még hogy számoljam fel a függőségeimet… A negyedik Heineken! Ezt viszi valakinek, vagy mind ő vedeli meg? Mennyit rugóztunk a gyerekkori álmaimon, akkor emelte fel a tarifáját is. „Beszéljünk még egy kicsit azokról a szorongásokról!” Na persze, meg kellett keresni a betevőt a vedelésre meg a jégkrémhegyekre. Ha közelebb húzódom kicsit, ide ni, a fűzfa takarásába, innen biztosan nem látja, hogy látom. Nem egy okos lélekbúvár ez, az biztos. És én erre bíztam magam. Ez osztogatta nekem a tanácsait! Hogy kényszerneurózis, meg üldözési mánia?! Azért, mert szeretek nyitott szemmel járni? Mert nem hagyom magam kifosztani és megvezetni? Kígyót melengettem a keblemen. Ki is adom az útját, csak térjen vissza a szabadságáról. Megmondom neki kerek perec. Mindent láttam a strandon, dokikám, és meggyógyultam.

a volt kedvesünkkel,

aki immár az új kedvesével andalog

(a felesleges részek áthúzandók)

Ezt nem hiszem el. Jaj, ne. Most már nem lehet kitérni, látta, hogy látom. Én miért nem a Marival / Bélával jöttem? A Mari / Béla olyan feszes és ruganyos, hogy ez a dög besárgult volna az irigységtől. Na nézzük, ki az a bige / suttyó ott mellette. Atyám! Hát ez egy a) lapos tyúk / nagydarab tehén b) gizda szerencsétlenség / kigyúrt izomagy! És ezzel, énutánam…? Biztos több diplomája van. De kit érdekel a diploma, könyörgöm, innen látom a redőződő hurkákat a hasa körül / a bordáit! A válla olyan, hogy megcsúszna rajta a hó / megtartaná vele a kocsiját is. Ráadásul ez sose megy napra / szoliban égeti magát ilyen cserzettre? Lehet, hogy jobban tud vele lelkizni, és nem voltam túl türelmes. Na de akkor is, ilyen csámpásan / peckeses járni, ez már komikus! Messziről árad belőle, hogy annyi önbizalma sincs, mint egy elsőáldozó mókuskölyöknek / olyan nagyra van magával, hogy hasra esik a saját imidzsében. Odaköszönök nekik, aztán húzom el a csíkot, jól tönkrevágták a napom ezek ketten, tulajdonképpen az egész nyaram, ahogy itt közelednek, micsoda bunkóság ez mégis, hogy idepofátlankodnak, és még szembe is jönnek, lehet, hogy a taplóságuk miatt találtak könnyen egymásra, akkor viszont össze is illenek. Csak az én kedvességemhez és sebzett lelkemhez nehéz igazi társat találni, így van ez.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.