Ugrás a tartalomra

 

Temesi mesél

Ünnepi ráhangolódásként is remek program volt Temesi Ferenc könyvbemutatója, ahol a hangulatot Fekete Jenő karcos-bluesos gitárfutamai alapozták meg a sötétkék fénnyel megvilágított pódiumon. Bevalljuk, csupán Fekete Jenőért is szívesen megindulunk bármikor a városban a hideg ellenére, ám ez az este még sokkal több jót is tartogatott. Például, hogy Temesi Ferenc új, meseírói oldalát ismerhettük meg a Tündér, mesék című kötet bemutatóján. A különleges kötethez különleges illusztrátor is tartozik: Mayer Hella Svédországban élő festőművész a bemutató kedvéért jött Budapestre, és képeiből kiállítás is nyílt a Kossuth Klubban.

Akik az Irodalmi Jelenen figyelemmel kísérték Deák Csillag és Kölüs Lajos írásait, már ismerhetik a képzőművész nevét, ő is szereplője ugyanis a két szerző Fókuszváltás című kötetének, melyben kortárs kiállításkritikák olvashatók. Mayer Hella most néhány hónapos kislányával az ölében vállalta a beszélgetést, nagyobbik gyermeke pedig a nézőtérről figyelte az eseményeket, így aztán a mesekönyv-bemutató nem maradt autentikus hallgatóság nélkül.

 

Száraz Miklós György nemcsak az író szemével, de művelődéstörténészként és Temesi Ferenc barátjaként is körbejárta e mesék történetét és üzenetét, s mint a Temesi-életmű jó ismerője, nem véletlenül kérdezett rá rögtön: miért nem írt eddig mesét az író? „A népmesékből jövök” – felelte Temesi, akinek már kisgyerek korában nagy affinitása volt a mesemondáshoz. Mint felidézte, már az óvodában gyakran kiültették mesét mondani, és amikor az összes általa ismertet már többször elmondta, „szürreális” mesékbe fogott, saját fantáziájából merítve. Első könyve is népmesei idézettel indul, és amíg fia kicsi volt, közösen szőtték a Farkaskaland epizódjait.

Azután hosszú szünet jött, s hogy nem írt a gyerekeknek, részben annak is betudható, hogy közeli barátja volt Lázár Ervin. Mellette kár lett volta minden próbálkozás – tette hozzá mosolyogva Temesi –, fél-egy évig dolgozott egy négyoldalas íráson, az ő tömörségét, csiszoltságát senki meg sem tudta közelíteni.

 

Száraz Miklós György szerint e frissen megjelent, „négy lábon álló” tündérmesekönyvhöz kellett a „negyedik láb” is, ezért vágott bele éppen most Temesi. S hogy mi is a tündérek e mesebeli négyessége, arra is fény derült – bár Temesi nem „kapcsolt” rögtön, mire céloz író barátja, de Száraz felfedte a tündérek titkát. A négyből elsőként ott van mindjárt az író unokája, Tünde, akinek e mesék születtek. Aztán ott a mesék főhőseként szereplő Tündér. Ne feledjük továbbá a szegedi Tündér utcát, ahonnan e mesék írója elindult, az illusztrátor pedig egyenesesen Tündérországban, Erdélyben született.

 

Temesi az első Tündérről szólva elmondta, a történeteket valójában egy családi krízis hatására kezdte írni: külföldön élő, válófélben lévő fia kérte meg, hogy írjon meséket a kislányának. Így kerültek ki a történetek a nagyapa keze alól, aki egyelőre nem tudja, hogyan alakul majd unokája sorsa. Szomorúságát sem titkolta: az öt és fél éves Tünde érzi, hogy szörnyű változás készül a családban, és most túszként él az áldatlan körülmények között. „De Mátyás király, Attila vagy Rákóczi is voltak túszok, mégis lett belőlük valaki” – tette hozzá már a meseíró derűjével Temesi.

Tündérországi, vagyis erdélyi szülőföldjéről Mayer Hella beszélt röviden: a kolozsvári születésű képzőművész maga is meserajongó volt gyerekkorában, barátaival közösen bújták a könyveket. Erdélyt tizenegy éves korában hagyta el családjával, majd Magyarországról felnőtt fejjel, házassága révén került Stockholmba, azóta ott él. A festőnő elmondta: illusztrációi eddig csak Szlovákiában és Erdélyben jelentek meg, a L’Harmattan Kiadó gondozásában megjelent mesekönyvvel debütált idehaza rajzolóként. Száraz Miklós György alkotói módszeréről is faggatta a művészt, aki szerint nincs egyértelmű válasz arra, miként inspirálják a mesék – mindegyik egyedi módon. „Szeretem továbbálmodni a dolgokat – fogalmazott Mayer Hella –, a lényeg, hogy meglepjen, amit találok.”

 

A rajzok könnyed játékossággal illeszkednek a lírai, továbbgondolkodásra ösztönző szövegekhez, melyekből a felnőtt olvasó ráismerhet Temesi írói világának rétegzettségére. A képzeletjáték és a realitás összekapcsolásából előgomolyog felnőtt és gyermek közös szorongása az elszakadástól, amit feloldanak a mitikus-mesei válaszok az élet nagy kérdéseire. „Miért hívunk úgy valakit, hogy Kenta úr?” – töpreng el Tündér a Tündér és a Kentaur című történetben. „Az élet utáni vágyakozás, az a gyerek” – mondja az elbeszélő ugyanebben a mesében, és Tündér alakjában minden történetben ez a vágy testesül meg.

A Tündér utca és Szeged hangulatát is megidézték a beszélgetők, hiszen „ahogy Lázár Ervinnek volt egy híre mesemondója, neked is van egy” – emlékeztette Temesit Száraz Miklós György. Tombácz János Szeged legnagyobb írója volt – helyeselt Temesi Ferenc –, szegény parasztember, aki, ahogy a nagy mesemondók, mindent a fejében tartott. Az ősi magyar mesevilágba belecsempészte saját megélt tapasztalatait, azokat a figurákat, akiket személyesen ismert. „Bálint Sanyi bácsi, az utolsó nagy szögedi gyűjtötte össze Tombácz Jani bácsi meséit” – folytatta a neves mesemondó történetét Temesi, de Tombácz már nem érhette meg a könyv megjelenését. Lázár Ervinnek egyébként Ámi Lajos volt a kedves mesemondója – az ő történeteit annyira szerette az író, hogy egy kicsit átdolgozva, egyszerűsítve közre is adta őket – tudtuk meg Temesitől.

 

A mesemondó hagyomány kapcsán Száraz Miklós György megosztotta élményét, amelyet a cigányságról szóló művelődéstörténeti kötete anyaggyűjtési munkálatai során szerzett. Egy békési mesemondó cigánnyal beszélgetve tapasztalta meg, milyen fontos az „interaktivitás”, vagyis, hogy ne némán hallgassa meséjüket az ember, hanem rendszeresen kérdezzen közbe, hitetlenkedjen, kiáltson fel, adja jelét az érzelmeinek, különben a mesemondó ellenséges idegenként fog rátekinteni.

Temesi Ferenc Berecz András történetét idézte fel, aki a katonaságnál szoktatta rá bakatársait a mesehallgatásra: amikor elromlott a századparancsnok videója, amin a többiek rendszerint pornót néztek, unalmukban megkérték a kazah népmeséket olvasó Bereczet, nekik is olvasson fel a könyvből. A szakasz lelkesen hallgatta a meséket, amíg meg nem javították a videót.

 

Száraz Miklós György kitért a Temesi-mesék gyógyító hatására is: a világirodalmi és a magyar mesekincsből merítő, a klasszikus mesei elemeket, ismétléseket, motívumokat is felvonultató történetek egyaránt megmozgatják a gyermeki és felnőtt fantáziát. Szerepe van ebben a tudatosan nyitva hagyott történetvégeknek, a recitatív elbeszélésmódnak – meghallgatva egy-két történetet a kötetből, hozzátehetjük: annak a könnyedségnek is, ahogy Temesi egybeszövi a fátyolszerű szürrealitást a valósággal. Mint a Tündér és a delfin című mesében, melyet az est zárásaképp olvasott fel az író: ebben egy afganisztáni nagyapa meséli el unokájának, hogyan írt fogalmazást kisiskolásként a tavaszról a szomszédban lakó költő segítségével. A tanító egy nagy kereszttel húzta át a sárga verébről, kék tyúkról és zöld macskáról szóló élménybeszámolót, de a kisfiúból később mégis nagy író vált. „Az a nép, akinek ilyen írói vannak, legyőzhetetlen. A rossz tanítók legyőzhetők” – mondja a mesebeli mesélő, és így mesélte nekünk egy hideg decemberi estén Temesi Ferenc.

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

 

További képek az eseményről:

Nagyon sokan dedikáltattak a bemutató után

 Ha már dedikálás, részt vett benne...

Fekete Jenő itt épp gitár nélkül

 

Ugyanilyen komoly érdeklődéssel ülte végig a teljes beszélgetést

Egy oldal a mesekönyvből

A Kossuth Klub szomszédos termében a kiállítást láthattuk

A művész kedvelt témái: park, állatok, gyerekek

 

 

Kapcsolódó anyag: Mayer Hella galériája az Irodalmi Jelenen

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.