A Litera év végi kudarca
Egy internetes szavazásban az az érdekes, hogy az olvasó, a rajongó, az ismerős, a barát, a család és még a rosszakaró is esélyt kap a véleménynyilvánításra. Utóbbi legfeljebb úgy, hogy másra szavaz, negatív kampányt indít, látatlanban is megkérdőjelezi az adott szerző vagy könyv értékét, ahogy jelen esetben a Litera Az év könyve 2013 szavazásán is történt. Nem meglepő, hogy a Facebookon rögtön indulatokat váltott ki, amikor Böszörményi Zoltán Katedrális az örök télnek című verseskötete került első helyre a szavazáson. Főleg azért lehetett borítékolni a felháborodást, mert – ahogy többen fogalmaztak – Böszörményi Zoltán verseskötetére eddig jóval kevesebben figyeltek, mint például Borbély Szilárd egyértelmű kritikai elismerésben részesült regényére, a Nincstelenekre. Másrészt a hagyományosan díj- és elismerésközpontú magyar irodalmi élet láthatóan irigységgel és a saját önhittségére mért, megrázó csapásként fogadta, hogy a szavazásnál végül az döntött: mennyire figyelnek egy adott szerzőre és kötetére. Arra sem voltak tekintettel a rosszakarók, mennyien olvassák és/vagy szeretik az adott szerzőt, az adott mű mekkora támogatást élvez, milyen figyelemben részesül.
Ami igazán meglepő és felháborító az egészben, ahogy a Litera szerkesztősége visszakozik a végeredménytől. A következőket olvashatjuk a közleményben: „Egyebekben – noha a magunk részéről mindent megteszünk az ilyenfajta szavazások tisztasága érdekében – a végeredményért nem szavatolhatunk.” Ez egyrészt úgy nevezi burkoltan tisztességtelennek a szavazást, annak részvevőit, hogy semmilyen konkrétumot nem említ, amely Az év könyve 2013 tisztátalanságát bizonyítaná. A Litera szerkesztőségének állásfoglalása azon felül, hogy nem elegáns, előfeltevéseiben rágalmakat is tartalmaz. És éppen a közlemény megszövegezéséből derül ki, hogy a tisztelt szerkesztőség már a szavazás kezdetén megpróbálta saját ízlése szerint „szavatolni” a végeredményt: „A szavazás során gyorsan kirajzolódott, hogy Borbély Szilárd Nincstelenek című regénye a legnépszerűbb a szavazóink között.” Akkor ez az egész szavazás csak komédia lett volna? A színdarab nem is olyan mókás, ha nem a várt és borítékolt közönségsikert hozza? Miért gond az, hogy az év legnépszerűbb könyvei közé újabbak is bekerülnek?
A közlemény a továbbiakban így fogalmaz: „Tisztában vagyunk ugyanis azzal, hogy manapság egy netes szavazás még annyira sem tükrözi a többség véleményét, mint bármelyik kommentözön egy tetszőleges blogon.” Tisztelt szerkesztőség, tévedni tetszik, mert a netes szavazás éppen a többség véleményét tükrözi. Azt, hogy a szavazók többsége kire adta le a voksát. „Döntött a volk” – ahogy Garaczi László fogalmaz egyik kommentjében. A „játékos verseny” így a kapcsolati hálón túl mégiscsak az olvasóról szól: az olvasó–szerző és az olvasó–mű kapcsolatáról.
A saját, előre szavatolt végeredmény elmaradása a Literát rosszindulatú vádaskodásra késztette. Éppen saját szavazóikat, olvasóikat, a megkérdőjelezett többséget támadták meg ezzel. Legfeljebb annyit lehet tanácsolni a tisztelt szerkesztőségnek, hogy máskor maga állítsa össze Az év könyve listáját, és akkor nem kell szabadkoznia az eredmény miatt – nyugodt lélekkel szavatolhatja.
