Hudy Árpád: Napfényes Albion
A hajnali köd szertefoszlik a csatorna sima vizén úszó, irdatlan komphajó előtt, s mintegy megrendelésre feltárulnak a felkelő nap fényében a doveri fehér sziklák. Elértük a sziget déli partját, akár valaha a rómaiak, angolszászok, normannok, újra felülünk a buszra, s elindulunk szendvicsekkel, konzervekkel és esőkabáttal felfegyverkezve, hogy öt nap alatt meghódítsuk Angliát.
Feltárulnak a felkelő nap fényében a doveri fehér sziklák
A Brit Birodalomnak – vagyis annak, ami még megvan belőle – tán nem a legjobb ómen, hogy meglátogatom, ugyanis egy másik impérium, a Szovjetunió eltűnt a térképről alig néhány évre rá, hogy sikerült eltöltenem benne pár feledhetetlen napot.
Az eurázsiai kolosszus szívében, Moszkvában semmi sem utalt a nyolcvanas évek közepén a közeli változásokra, s London kaotikus utcarengetegében is úgy lüktet az élet, mintha még mindig több világrész jelentős hányada felett trónolna a Temze-parti metropolis. Pontosabban a királynő a Buckingham-palotában.
A Buckingham-palota előtt vonul a díszőrség. A tér ilyenkor cseppet sem kihalt
Az újkori demokrácia és parlamentarizmus mintaállamában és fővárosában minden a királynőről, a királyi családról szól – ahogyan a csodált és irigyelt Északnyugat-Európában szinte mindenütt. A rendszerváltás idején, a kommunizmusból kievickélő volt szocialista országokban értelmiségi és házmester versengve bizonygatta, mennyire túlhaladott államforma a koronás fő reprezentatív uralma őfelsége, a nép felett.
Nem spórolnak a lobogókkal. Nacionalizmus? Ugyan, az a kis és fejletlen nációk privilégiuma. – A Mall vörös szőnyeget idéző burkolatán gördül ünnepélyes alkalmakkor az uralkodói kocsisor a Trafalgar tér és a Parlament felé. Mi gyalog mentünk
Londoni pillanatkép. A gyalogosnak itt jobbra kell tekintenie, mielőtt lelép a járdáról, feliratok is figyelmeztetnek. Az európai mégis balra néz, aztán menekülőre fogja a másik irányból hirtelen feléje száguldó forgalom elől
London Eye. A „Szem”. A Temze partján szűk félóránként egyet forduló óriáskerék harminckét üveggondolájából lélegzetállító panoráma tárul a bátor turista elé.
Például a Parlament
Vagy az egykori kikötő dokkjait felváltó üzleti negyed
Ma ez uralja az Egyesült Királyságot. Ezer éve másképp volt: a Temze partján akkor a normannok emelte torony, a Tower, majd a köré épített erőd meredt fenyegetően a leigázott angolszász-kelta lakosságra.
Hódító Vilmos hatalmának szimbóluma, a Tower. Itt őrzik a koronaékszereket
Az erődöt manapság turistaseregek ostromolják
Akárcsak Windsort, a brit királyi család egyik legfontosabb rezidenciáját
Akárcsak Windsort, a brit királyi család egyik legfontosabb rezidenciáját
Windsori víg nők és lányok
A legendás pázsitok, a gyönyörű kertek rendszeres öntözéséről a természet gondoskodik
Kap belőle az ember is, de az angolok mélyen lenézik a csatornán túliakat, akik az eső ellen fóliába burkolóznak vagy ernyő alá bújnak.
Julius Caesar óta tudjuk, hogy a szigetország időjárása nyáron is esős, hűvös, ezért a gondosan összeválogatott poggyász tetemes része meleg holmiból, váltóruhából áll. Ehhez képest többnyire otthonias hőguta kerülgeti a városon, kastélyokon erőltetett menetben vonuló csapatunkat. Akár a többi náció számtalan hasonló alakulatát.
Canterbury valóban mesés
Londonban és Dél-Angliában egyébként minduntalan honfitársakba ütköztünk. A pakisztáni vagy karibi butikos megkérdi az emléktárgyakat vizslató csoporttól, honnét jött, s a „Hungary” válaszra azonnal magyarul kínálja portékáját, nyelvünkön mondja a számokat. A számlákat és a visszajárót egyébként érdemes figyelmesen ellenőrizni, mert a tévedés emberi dolga az angol szuvenírboltban sem ismeretlen fogalom. Amint a méla undor sem, amellyel az elnézett összeget a makogó idegen elé lökik, természetesen bocsánatkérés nélkül.
De minden jó, ha a vége jó. Még az angol konyhaművészet csúcsát, a „fisendcsipszet” is ki lehet bírni, főleg éhesen. És a holtfáradt utazó már csak legyint, amikor az angol pénzváltóban nemes egyszerűséggel megtagadják, hogy beváltsák maradék szigetországi valutáját. Így továbbra is fontos emberként kúszik át a kissé rémisztő páncélvonaton a Csalagúton, s Párizsban cseréli euróra az Erzsébet királynő képével díszített bankjegyeket és érméket. De hagy egy párat otthonra is, a hosszú, téli estékre.
