Feszes kő – Sós Dóra versei
FESZES KŐ
SÓS DÓRA VERSEI
ez idegen
öt, széttartó irány a teljesség felé.
észak, dél, nyugat, kelet, közép:
ellentmond, kitér, szétszálazódik.
észak
a körúton teherautó villant –
de a fény lassan utazik, eltérül, kihuny,
a másik fényszóró vak marad.
géptestté egyszerűsödött alakok,
automatizált, üres idegenek.
gyors és gyenge reakciók
a 20 milliós mátrixban.
káoszos tojáshéjak.
dél
rossz irányba tartok apák, anyák,
fél tucat rokon felemás útjain.
elvár – csalódik. elvár – csalódik.
a család szürke sávjai közt
köztes, zöld területek vannak.
ismerős, de idegen mintázatok.
madarak tartanak délnek.
felszállok, követem a rajt, és
fészket rakok a felhőkarcolókon.
eltolódott időben hintázom
a telefonvezetéken, citrusfa-ágon,
kiüresedek és megnyugszom
a város sárga térképarcában.
kelet
szójatej. a mamák szaga.
magányos, szűk, fehér terek.
teavízzel törlöm át a tányért.
az olcsó kantinban egyedül eszem
az aszalt szilvát, sárga rizst.
megnéznek, nem néznek – ugyanaz.
a szemben levő szék üres marad.
záróráig várok, leteszem a pálcikát.
meghajolok suta, összetett kézzel,
majd út után kutatva új utat taposok.
nyugat
öröklött, fáradt beidegződések: ismétlések.
keveset szárítani a bőrt a szélben.
ritkán látni kék eget a szmog fölött.
fél árnyékban felidéződni valahol.
néha felfrissülni az elmúlásban.
álmodni a széteső, öreg otthonról.
ahogy erősen ölel. félálomban, utoljára.
aztán klór, köpenyek, mamuszok,
csövek, gurulós ágy, a maradék holmi.
reggelre kifakult fényreklámként
róni az üres, teleszemetelt utcát,
- feltűnően, mégis érdektelenül –
és egy névtelen sarkon tojáshéjra találni.
közép
tartogatni marokban nagyapa durva kezeit.
amikor fél és eltéved, elindulni utána.
itt tartom, ismerősen beszélek hozzá.
így kísérem tovább. öt irányba szórva
toporog, összezavarodik. rendelem,
iszom a teát. őszinte, forró a víz.
megmosom a maradék ősz haját.
feszes kő I.
szavak helyett hűs törésvonalak,
szelídre csiszolt élek.
egyszerű, befejezett a fényben,
erezetébe gyűlt a hallgatás.
ő már csak test és mese,
tompuló kapcsolat,
egyre sűrűbb kéreg.
erőtlenül töri a fényt.
elfelejti őt a mozdulat,
halkan válik egyre egyszerűbbé.
elkopott róla a részesülő élet.
önmagába szűkült.
hever gyöngülő jelenléttel,
emlékek tömör köveként.
feszes kő II.
hordozom a súlyát.
ezt a megöregedett, férfialakú történetet.
simogatom a kék ereket,
együtt meszesedünk.
ahogy gyorsulón szárad, megkövül,
összetapad szén a szénnel,
az idős alak roppan, csöndesül.
arca beesik. halkul.
valami erős, durva elhódítja a teret.
víz tölti föl a lélegzetvételek helyét.
rémült, hűs felszín alatt
erőszakosan állnak le a szervek.
száraz ajkán furcsa, távolodó szavak.
„haza. vigyetek haza.”
