Ugrás a tartalomra

 

A tér tenyerén – Böszörményi Zoltán versei

 

A TÉR TENYERÉN

BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN VERSEI 

 

MAJORANA ALKUJA
 
alku a titok
mohóságát
csendesítse
a borúra
derűt karcol

 

MAJORANA LEMERÜL
 
alku féltett titok kincse
mire felébred a tengerész
lázát a sós vízbe hintve
a messzeségbe hiába néz
 
az alkut és a titok kincsét
látni még egyszer lemerül
halat ébreszt álomlepkét
az ég alján a fényre ül
 
jóságos Isten néz le rá
alkudná a titok kincsét
építene neki kalodát
némaság vérzi át az ingét
 
az ingét némaság vérzi át

 

MAJORANA A TÉR TENYERÉN
 
Fergeteges múlt: ifjúságom láza,
ajkak és mellek között némán pihent.
Éden és tiltott gyümölcs volt házam,
kardot vontam, százszor szóltam az igent.
De nem lestem rést, amelyen kilátok.
Vállaltam hazátlanok hűlt fekhelyét.
Nem kellett a lélek, s díszes szilánkok,
száguldoztam a vérmes tér tenyerén.
Bősz fát nevelt bennem az alázat,
képzeltem fény leszek egyszer, üstökös.
Ragyogó csillagok ereje támadt,
sebesen pörgött spiráljuk; ködös-
fényruhájuk díszbe öltözött látszat.

 

MAJORANA LÁTOMÁSA
 
lángok emésztik fel silány testem
már épül a visszatérő képzelet
szavaim ti égbe kiáltó estek
lassú tűz lusta fénye lélegez
itt vitorlákat bont a szél haragja
kékre festve áll az ámult mindenség
köpenyére imát ír egy betűhangya
pálmaágat tükröz a szende szemű ég
haragnak nyoma sincs a vézna tájon
Odüsszeusz vitorlái idegen
vizeken dagadnak s a végtelen álmon
vonaglik lázam türkiz folt hitemen
kudarcba fulladva törötten állom
olvad a lélek napégette ágon

 

MAJORANA SESTINÁJA
 
Nyugtalan homlokon csillan az eszme,
Mélyre merül a szeszélyes fényesség.
Mint a kéklő kristály, a lét sebén ég.
Lángol, új kalandra indul a szellem,
Puha fészket készít a fürge tudat,
A kövek mélyén fúr számtalan utat.
 
Máris képzelsz hozzá járható utat,
Melléd szegődik a várvavárt eszme.
Szikrázva tárja kapuit a tudat,
Az ösztön, a lélek és a fényesség
Hálójába akad a kufár szellem.
Meggyújtja felette tüzeit az ég.
 
Titkos máglyáktól füstös a táltos ég,
Villanó csillagok mutatnak utat.
Hazatalál-e a csavargó szellem,
Ha puha felhőkbe lép az eszme,
Ha áttetsző takaró a fényesség,
És erős várakat épít a tudat?
 
Szirén gondolat, átsejlik a tudat,
Távol lobogó fáklyák tüzében ég,
ölts magadra ruhát: itt a fényesség!
Termékeny ihlet mutat neked utat.
S míg forradalmait éli az eszme,
Ösvényeit beragyogja a szellem.
 
Maradandó élményt készít a szellem,
Játékkockáit megőrzi a tudat.
A múltadból, ha felsejlik az eszme,
Fenséges ünnepet ül a lélek-ég.
Magad mögött hagysz minden megunt utat,
Koszorút fon hajadba a fényesség.
 
Karját kitárja, rád vár a fényesség.
Gubancai között matat a szellem,
Napi gondok közt vág magának utat.
Elvont régiók bércén ül a tudat,
És rejtett érzelmet csurgat rá az ég.
Esti sétáról tér haza az eszme.
 
Magába feledve várja a szellem,
A fájdalom a sötétben halkan ég.
Fényesség álcázza, halkul a tudat.

 

MAJORANA VILLANELLÁJA
 
Ígérem, nem leszek én a trubadúr,
Ki életről, halálról, szerelemről
énekel, és úgy tesz, ő most az úr.
 
Az egér, ha üldözi a kandúr,
nem mereng a kényelmes heverőről,
szalad, ugrik, mintha pattanna húr.
 
A rojtos égben némán csüng a múlt.    
Erről szólnék, a keserű méregről.    
Énekem is úgy tesz, ő most az úr.
 
Vesztesnek nem jár dal, minek a bú.
Félelem pislog rám a kerevetről,
kinyújtja kezét és keblére húz,
 
szívében a pokol örvénye dúl.
De talán nem kéne beszélnem erről.
Énekem is úgy tesz, ő most az úr,
 
Az értelem tűnő időbe fúl.
Sírtam-e a trubadúr tetteiről?
Felejtem hát, ami lelkembe fúr.
Énekem is úgy tesz, ő most az úr.

 

MAJORANA VILLANELLÁJA II
Réz Pálnak
 
Hát nem leszek trubadúr,
dalolva a szerelemről,
ki úgy tesz, most ő az úr.
 
Egér, ha űzi kandúr,
nem mereng a heverőről,
ugrik, mint pattanó húr.
 
Rojtos égből csüng a múlt,
szólnék a sárga méregről,
énekem, ő most az úr.
 
Vesztesnek kijár a bú.
Pislog a kőkerevetről,
némán a keblére húz.
 
Szívemben lángörvény dúl,
de miért beszélnem erről?
Énekem, ő most az úr.
 
Értelmem időbe fúl,
nem mereng az unt lelkekről.
Elhallgat a trubadúr.
Énekem, ő most az úr.

 

A versekhez Ámos Imre műveiből választottunk részleteket.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.