Belső terek játéka
“Engem az az irodalom érdekel, ami az emberek életébe belemegy, a saját magukkal való találkozást bármilyen módon segíti. Az ember a műalkotásokban magával beszél, a magáról való tudását akarja finomítani” – állapította meg Barnás Ferenc a kolozsvári Bretter Körön, ahol legújabb regénye volt terítéken.
Belső terek játéka
Barnás Ferenc Márai-, Déry- és Aegon-díjas író Másik halál című könyvét vitatták meg a Bretter György Irodalmi Kör legutóbbi ülésén. A kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávézóban zajló esteken általában fiatal alkotók mutatkoznak be, a mostani rendezvényen azonban az év legjobb könyvéről folyhatott a beszélgetés. Az est egyik házigazdája Murányi Sándor Olivér író volt – aki korábban Székelyudvarhelyre, Sepsiszentgyörgyre és a budapesti Márton Áron Szakkollégiumba kísérte el a szerzőt – , a másik Győrfi Kata költő.
Rövid bemutatása után a szerző fölolvasott regényéből, majd Murányi vitaindítója következett. Ebből kiderült, hogy Barnás Ferenc sem kalandos életét, sem a szakmai elismeréseket nem tartja fontosnak; annak ellenére, hogy prózájában arányosan vannak jelen a külső és a belső terek, ő inkább az utóbbira figyel. A rengeteg kihagyás, áthallás, különféle narratívák, a nem egyértelmű idő teszik érdekessé szövegeit. Sokszor nehezen követhetőnek tűnő gondolatmenettel a mélyvízbe dob minket, nyugtalanságot kelt bennünk, árnyaltabb, elvontabb gondolkodásra késztet.
Elgondolkodhatunk – vetette fel Murányi –, hogy szükséges-e megjeleníteni azokat a tudatállapotokat, amelyeken mindannyian átmegyünk, azokat az őrületközeli vagy akár az öngyilkosság veszélyével fenyegető zuhanásokat, amelyek átrendezik az énünket, az életünket. Be kell-e vinni az olvasót a bizonytalanság belső terébe, és terápiának tekinthető-e az ilyen szöveg, az olvasó vagy alkotó, esetleg mindkettő számára?
Bréda Ferenc író, költő, esztéta a vitaindítóra reagálva elmondta: egyetlen művész sem normális, legalábbis a társadalmi normák szerint. A mentális másság, ha úgy tetszik, a skizofrén tudatállapot minden alkotó sajátossága. A szöveg terápia lehet az olvasónak és önterápia a mű szerzőjének. Nehéz és veszélyes kaland beleélni magunkat ezekbe az élethelyzetekbe, lelkiállpotokba, ugyanakkor rendkívül izgalmas olvasmány – állapította meg. Kiemelte a mediatív csöndet, a képi, térbeli gondolkodást, illetve dicsérte, ahogy mindezt keretbe helyezi a szerző.
Lovassy Cseh Tamás költő, teatrológus hallgató szerint nem őrülségről vagy skizofén tudatmódosulásról van szó a fölolvasott részletekben, hanem inkább a krónikussá vált bezártság, egy olyan állapot leírásáról, amelyből a szereplő nem tud kitörni. “Zavarba hoz a szöveg, kényelmetlenséget érzek olykor, a szó jó értelemben. Olvasóként biztonságban éreztem magam, de ugyanakkor veszélyes számomra, hogy úgy csúszok bele a gondolatokba, hogy sokszor azt érzem, belefulladok a szövegbe, elvesztem a fonalat olvasás közben.” A nyelvi közeg,a töredezettség, a szöveg dinamikája megragadta, néhol Kertész Imrére utaló képeket, sorokat, stílust vélt fölfedezni.
A Bretter Kör szabályainak megfelelően a szerző csak az utolsó szó jogán szólalt meg. Elmondta, hogy 2011 végén megvolt már kézirat, amely öt év alatt készült el. A saját tapasztalatait írja meg, lassan egy évtizede dolgozik múzeumi teremőrként, de volt például utcazenész is, ami ugyancsak sokat segített a Másik halál karaktereinek megformálásban. Néhány éve – mióta sok időt tölt a múzeumi térben – kezdte el foglalkoztatni a képi látásmód, a kétdimenziós vászonra fölvitt három dimenzió problémája. Főhőse magába zárkózott ember, folyton azon gondolkodik, hogyan lehet egy kijelentést úgy megtenni, mintha festené azt. A szereplők többsége nem kitalált személy, húsz évig volt külföldön utcazenész, ahol nagyon gazdag “ kulturális kosárral” találkozott, ebből ihletődött.
Könyve részben a magányról szól, a kommunikációs képesség hiányáról, az elme saját önjáró köreibe való bezártságról. A könyvben vannak kifejezetten olvasmányos részek is, valamint sok elhallgatás és csend. “Engem az az irodalom érdekel, ami az emberek életébe belemegy, saját magukkal való találkozást bármilyen módon segíti. Az ember a műalkotásokban magával beszél, a magáról való tudását akarja finomítani”.
Az Irodalmi Jelen kérdésére, hogy a felolvasókörút után hogyan látja a regény erdélyi recepcióját, Barnás elmondta: nagyon pozitív tapasztalatai vannak ezekkel az estekkel kapcsolatban, bár Erdélyben a kötetet, sajnos, nem lehet megvásárolni, ezért kevesen olvasták. Ennek ellenére mindig voltak olyan kérdések, amelyek elgondolkodtatták, azt tapasztalta, hogy az itteniek nagyon odafigyelnek arra, amit mond. Könyve krízistörténet, a krízisekről pedig nehéz beszélni, a dolgok mélyebb regisztereibe az estek utáni, éjszakába nyúló beszélgetésekben mentek le. A Bretter Kör után sem történt másként.
Varga Melinda
