Két jóbarát – irodalomban is

A legendás magyar–lengyel barátság két nagy öregbítője tartózkodik a napokban Budapesten – mindkettejüket ki is tüntették hazájukban e tevékenységükért : Alexander Nawrockival és Jerzy Paruszewskivel vasárnap és kedden is találkozhattak az érdeklődők. Böszörményi Zoltán Regál című regényének frissen megjelent lengyel fordítása Alexander Nawrocki munkáját dicséri, aki számos neves és klasszikus írót, költőt ültetett már át anyanyelvére. Hogy a fordítói munkát milyen szenvedéllyel és elkötelezettséggel végzi, arról meggyőződhettünk vasárnap a Lengyel Házban és kedden a Buena Vista étteremben rendezett esten.

Ihlető Regál

Böszörményi Zoltán Regál című regényét a lengyel alkotó méltatásában a legjobb modern regénynek nevezte. Mint a keddi rendezvényen elárulta: korábban az Anyám könnyű álmot ígér volt a kedvence (hozzátette: a műnek csak igen gyenge lengyel fordítása létezik), ám ezt most felváltotta a Regál. A budapesti Lengyel Házban rendezett bemutatón vasárnap szép számmal gyűltek össze a Magyarországon élő lengyel érdeklődők, akik előtt Nawrocki elmondta: számára a Regál helyszíne olykor Dante Poklát idézte fel. Az osztrák menekülttábor mindennapjainak drámai létbizonytalanságát megörökítő regényben Böszörményi főhősének nincs lehetősége választani, milyen barátokkal vegye körül magát a kaszárnyában; a sors, a véletlen rendeli mellé azokat, akikben társra talál – mutatott rá Nawrocki. A fordító nem titkolta, hogy a szívéhez leginkább a Kopasz és a Bajuszos alakja állt – ez utóbbi az egyszerű ember megtestesítője, ám a nyelve annál „ízesebb” – fogalmazott a lengyel alkotó, aki törve, de rendkívül gazdag szókinccsel beszéli a magyar nyelvet.

A Lengyel Ház ikonjai között – Böszörményi Zoltán, Jerzy Paruszewski, Alexander Nawrocki és Csisztay Gizella

Böszörményi Zoltán a Lengyel Házban beszélt a Regál hátteréről és lengyel vonatkozásairól: 1983-ban a lengyel menekültek utolsó hulláma vonult át a traiskircheni menekülttáboron, így az írónak még éppen sikerült találkoznia azzal a hatalmas emberáradattal, amely Lengyelországból érkezett. (Jaruzelsky aztán ellehetetlenítette a kivándorlást.) Böszörményi Zoltán elmondta: a kívülálló szemével ábrázolta a tábor (a Regál visszafelé olvasva láger) életét, irodalmi eszközökkel távolítva a személyes élményeket. A mű valós élményanyaga hatvan-hetven százalék, de hogy mi a valóság és mi a fikció, annak eldöntését az olvasóra bízza. Az író múltjának e drámaian fordulatos szakaszáról Csisztay Gizella beszélt – férje, Mandics György figyelmeztette Erdélyben Böszörményit verseskötete kiadása után: meneküljön, mert a Securitate le fogja tartóztatni.

A Regál immár lengyelül is olvasható

A valóságos és a szimbolikus lágerélmény lengyel kiadásának borítóján hatalmas, fehér W-betűt láthatunk a cím részeként, mely egyrészt a bezártság szimbólumát, a rácsot idézi – emlékeztetett Böszörményi Zoltán fordítója –, másrészt ott rejtőzik benne duplán a győzelem V-betűje. A tűzpiros háttérben a kommunizmus színe vöröslik, a piros-fehér összeállításból pedig kibomlanak a lengyel nemzeti színek. Nawrocki megvallotta: untatja a kortárs lengyel- és világirodalom, „okos irodalomnak” tartja az új műveket és sablonosnak. A Regál végre meghaladta számára ezt a sematikus egyhangúságot, és nagyon inspiratívan hatott rá fordítás közben. Mindössze két hét alatt készült el vele, és közben naponta konzultált a polonista Csisztay Gizellával.

Jó költők, jó fordítók

Ahogyan minden jó barátság „oda-vissza” működik, úgy Nawrocki, valamint Jerzy Paruszewski műveit is olvashatjuk magyar nyelven: az Irodalmi Jelenben a közelmúltban látott napvilágot a két költő néhány verse magyarul, és Mandics György már több új fordítással is elkészült. „Csak a jó költők jó fordítók – méltatta Böszörményi Zoltán Mandics Györgyöt, akinek átültetései kongeniálisak. Hogy mennyi „Mandics-fűszerrel” teszi élvezetessé a magyar olvasó számára is a lengyel alkotók líráját, annak remek példáit hallhattuk a Buena Vista étteremben rendezett esten, ahol a magyar költő „le is leplezte” néhány mesterfogását.

Az író és fordítója – Böszörményi Zoltán és Alexander Nawrocki

Nawrocki alkotásai mellett mind a Lengyel Házban, mind a Buena Vistában Troján Tünde színművész előadásában megszólaltak Jerzy Paruszewski versei is, aki megannyi „csavarral”, ironikus fordulattal játszik el az olykor már-már haiku-tömörségű, frappáns szövegekben. Így például a Minek című költeményben, ahol az önmagáért való, hivalkodó gazdagságot állítja pellengérre. Sokkal líraibb az üzenete a Hű folyóknak, mely a magyarkanizsai írótáborban született Paruszewski tollából, és így vall benne: „A Tisza valamit most magyarul suttog / És én mégis mindent, mindent értek”. Mint a Lengyel Házban megtudtuk, Jerzy felesége, Violetta Paruszewska szintén költő –tőle A szerelem csődbementjei című verset hallgathattuk meg Csisztay Gizella fordításában és Troján Tünde előadásában.

A műfordítás mint nő

A vasárnapi bemutatkozás után kedden alaposabban is megismerhettük Alexander Nawrockit, akire egy lengyelországi irodalmi fesztiválon figyelt fel Csisztay Gizella és Mandics György. A költőtől korábban Csébi Géza, Kovács István és Zsille Gábor tolmácsolásában megjelent válogatások precíz, hű fordítása nem tudja visszaadni a magyar olvasó számára ismeretlen vagy nem egyértelmű kulturális vonatkozásokat – jegyezte meg Mandics. Amikor Troján Tünde felolvasta a Romantikaóra Opinogórában című költeményt, Nawrocki hozzá is fűzött néhány mondatot magyarázatul: a vers egy Vörösmartyhoz mérhető lengyel költőnek állít emléket, akinek a szülőhelye „nekünk olyan, mint a muzulmánoknak Mekka, minden lengyelnek el kell ide látogatni egyszer”. Böszörményi Zoltán a Magány című Nawrocki-verset osztotta meg a hallgatósággal Mandics György fordításában, elhangzása után a közönség soraiban ülő Turczi István is üdvözölte a költőt és a fordítót.

Turczi István is bekapcsolódott a beszélgetésbe

Turczi, aki maga is több ezer oldalnyi idegen költőt és prózistát ültetett át magyarra, és szintén kitüntetettje a lengyel kultúrának, húsz éve találkozott már személyesen Poznanban Nawrockival. Mint megjegyezte: a Csébi-, Kovács-, Zsille-féle fordítások is fontos, jól sikerült művészi produktumok, Mandics verseivel együtt adják ki az igazi Nawrockit. A Csébi-féle fordításkötet különösen jól tükrözi Nawrocki fanyar, tiszta humorát. Turczi István ezután poharát emelte a vendégekre, Mandics Görgy pedig kollégája kedvéért kikeresett új fordításai közül egy tréfásan csípős darabot, a Glossza a fiatal költőkhöz címűt. Ebben Nawrocki a hiú „költőcskéket” fricskázza meg alaposan – bár a fordításban Mandics elrugaszkodik az eredetitől, frappáns bon mot-val zárja a verset, melyben épp a költő nevét hozza tréfás rímhelyzetbe. E játék kapcsán kisebb fordításpoétikai műhelyvita bontakozott ki a Buena Vista hangulatos termében, melyet Turczi Benedetto Croce szavaival sommázott: a fordítás olyan, mint a nő: vagy csúnya és hű, vagy szép és hűtlen – Mandics leleményes, egyéni megoldásai inkább ez utóbbiak.

Mandics György költői leleményességgel adja vissza magyarul a verseket

Mandics György szerint elveszne a művek a lényege, ha nem hangolnánk saját fülünkhöz, kultúránkhoz más népek költészetét. Nawrocki megkésett romantikus, keményen ironikus beütésekkel, költészete Rilkéével rokon. Hogy ez magyarul átjöjjön, romantikusabbá kell tenni, ahol romantikus, és ironikusabbá, ahol ironikus – ezt példázza a felolvasott vers lezárása is. „Öntörvényű vagyok, a hiteles kép miatt hágtam át több formai tiltást” – érvelt Mandics, és hogy milyen jól tette, annak szép példáit hallhattuk még az esten. Így például a Nyakörv című, remek versbe öntött szabadság-allegóriát vagy A csúnya lány filozofikus sorait, és az Olga című tragikus hátterű művet, mely egy fiatal lány halálára született.

Negyven év küzdelem nyelvünkkel

Ahogyan a Lengyel Házban, a Buena Vista étteremben rendezett esten is üdvözölte közönségét Jerzy Paruszewski is, akinek szerdán az Országos Idegennyelvű Könyvtárban önálló estje is lesz Tari Istvánnal közösen. A vajdasági Tari István – a magyarkanizsai írótáborok szervezője – lengyel költőket jelentet meg magyarul, A Hű folyók lengyel költője pedig magyar alkotókat anyanyelvén.

Jerzy Paruszewski díjat kapott a magyar-lengyel kulturális kapcsolatok ápolásáért

Hogy milyen ihletett és szenvedélyes munka a másik nemzet nyelvének, gondolatainak tolmácsolása, arról Alexander Nawrocki tett szép tanúbizonyságot az est végén, amikor elmondta magyarul a verseket, amelyekkel évtizedekig küzdött fordítóként. „Jó így csendesen nézni a fákat / Érezni a derűt, hogy mindent áthat” – e Tóth Árpád-sorokat lehetetlen lengyelre fordítani, mondta Nawrocki, és egyenként ízlelgette a magyar szavak hangulatát, melyeket negyven éve próbál visszaadni lengyelül – sikertelenül. Kis híján beletörött a bicskája a Szeptember végén fordításába is, de tizenöt évi próbálkozás után, egy budapesti ösztöndíja idején csodás véletlennek köszönhetően végül tíz perc alatt született meg a „megoldása”. Ha Nawrocki eddig nem is nyerte volna el rokonszenvünket, azzal mindenképpen, ahogyan Tóth Árpádot, Petőfit és Kosztolányit szavalt magyarul, majd felolvasta páratlanul dallamos lengyel fordításukat.

Alexander Nawrocki magyarul is mondott verset

Mint Turczi, úgy Nawrocki is nőkről szóló hasonlattal érzékeltette a műfordítás nehézségeit: „Ha egy nő nem akar minket, férfiakat, akkor mi akarjuk őt”. A jobbnál jobb történeteket mesélő költő egyébként magyar nőnek köszönheti egyik meghatározó barátságát. 1968-ban, budapesti látogatása alkalmával fiatal szerkesztőnő nyomott a kezébe egy cserkésznyakkendőt, és arra kérte Alexandert, írjon rá valamit magyarul, amivel féltékennyé teszi a férjét. Aki szintén költő, és a fiatalasszony mielőbb el akar válni tőle. Nawrocki ezt írta a nyakkendőre: „Minden éjjel veled álmodom”. Varsóba visszatérve a kollégista társai egy nap azzal fogadták: jelentkezett az egyetemre egy magyar fiú, aki csak azért jött ide, hogy „megölje Nawrockit”. A magyar fiú nem volt más, mint Bella István, és a féltékeny haragból végül életre szóló költői barátság lett.

Szöveg és fotók: Laik Eszter

További képek az eseményről: