Ugrás a tartalomra

 

Szabad-e Wrocławnál betörnünk?

Három magyar író – Böszörményi Zoltán, dr. Csisztay Gizella és Mandics György – nagy érdeklődéssel kísért szerzői körúton öregbítette literatúránk hírnevét Lengyelországban. Túl az irodalmon: az ilyen találkozások révén új tartalmakkal telítődik a „lengyel–magyar két jó barát” régi rigmusa.

 

 

Szabad-e Wrocławnál betörnünk?

 

A kérdést már Ady Endre felvetette, igaz, nála ez még így hangzott: „Szabad-e Dévénynél betörnöm, új idők új dalaival?” – de a három magyar író, aki Wrocławban kezdte meg lengyelországi könyvbemutatói sorát, úgy érezte, hogy a nagymester nyomában halad, amikor műveinek lengyel kiadásával dörömböl a lengyel irodalom Dévényi-kapuján.

Az Odera (Odra) című wrocłavi irodalmi lapBöszörményi Zoltán V krolewskim łagrze (Regál), dr. Csisztay Gizella Polacy-Wegry razem (Lengyelek, magyarok együtt) és Mandics György Zmanipulowana Rewolucia (A manipulált forradalom) című munkái olyan újszerűek és szokatlanok – nemcsak a lengyel irodalom vonatkozásában, hanem általában mint irodalmi kísérletek –, hogy kérdés volt: lesz-e visszhangjuk? Böszörményi Zoltán Regálja az első regény, amely feldolgozza a Kelet-Európából nyugatra menekülők lágerélményét, az ausztriai gyűjtő- és válogatótábor világát. Dr. Csisztay Gizella a lengyel–magyar barátság közelmúltjának eddig rejtett dimenzióját – a kommunista rendszerrel dacoló közös ellenállás titkosszolgálati dokumentumait – vette vizsgálat alá, míg Mandics György az 1989-es romániai forradalom ugyancsak máig féltve őrzött, nemzetközi összefüggéseket is rejtő, bonyolult belbiztonsági hálózatát.  Csupa olyan kérdés tehát, amely élesen veti fel korunk legfontosabb eszméinek, értékeinek erejét és törékenységét, az esztétikum és a valóság viszonyának újraértékelését. S mindezt speciális, helyi adottságokkal, amelyek a magyar átlagolvasónak is sok gondot okozhatnak.

(Az Odera (Odra) című wrocłavi irodalmi lap)

Wrocław főterén, a híres Plac Solny-n (a Só téren), a most nyílt Ewa Malec könyvesbolt és irodalmi kávéház modern találkozótermében zajlott az első író–olvasó találkozó. Minden hely megtelt, a későn jövőknek tartalékszékeket kellett hozni. Nem csupán a neves Wrocławi Egyetemről jöttek el sokan, de ott voltak a sajtó, a helyi könyvkiadók képviselői is, sőt, a legjelentősebb dél-lengyelországi irodalmi folyóirat, az Odra nevében maga a lap főszerkesztője, Mieczysław Orski. Csisztay Gizella bemutató szavaival: csupa barát, akik száz szállal kötődnek egymáshoz. Az írónő több alkalommal volt vendégtanára az egyetemnek, majd ösztöndíjasként kutatott különböző titkosszolgálati archívumokban. Mandics György visszaemlékezéseiből kiderült, miként rendítette meg Böszörményi Zoltánt a Jaruzelski tábornok kihirdette szükségállapot, s ennek képe hogyan vetült egy versébe, amelyet át lehetett ugyan csúsztatni a cenzúrán, de később mégis felfedezte a Securitate utócenzúrája. Emiatt közvetlenül a kiadás után visszavonták verseskötetét, az Alexandriai világítótoronyt, és minden példányát bezúzták. Így futott neki a zöldhatárnak a költő, hogy a letartóztatását megelőzze, s született meg harminc év múlva ebből az élményből a Regál, e kifordított Láger.

(A Tomasz Malowaniec által szerkesztett Irodalmi Hírek, ahol többek között Bruno Schulz közölte első írását)

Böszörményi Zoltán arról beszélt, hogy amikor 1983 szeptemberében bekerült a lágerbe, még látta az utolsó lengyel menekülteket, a hazáját akkor elhagyni kényszerülő 200 000 utolsó mohikánjait, míg ő maga az erre következő erdélyi menekülthullám egyik első képviselője volt, az egyre jobban dühöngő romániai diktatúra áldozata.

Mandics György a diktatúra elleni harc sajátos módozatairól beszélt, arról a harcról, mely sohasem lehetett volna sikeres, ha nincs külső nyomás, ha az Egyesült Államok meg nem dühödik addigi „barátjára”, Nicolae Ceauşescura, aki az országot végsőkig kizsigerelve visszafizette az IMF-adósságot, s azzal kérkedett, hogy független, az „ő” országában az történik, amit ő akar. Ám hiába tervezett meg egy nagy manipulációt Hitler mintájára, ami egyszer már bevált Lengyelország ellen 1939-ben, terve nem valósult meg – erről szól az ő könyve.

(Próbálkozások, a Białystoki Egyetem lapja)

Részletek hangzottak el az adott művekből, s utána több órán keresztül pattogtak a kérdések, amelyeket összefoglalni szinte lehetetlen. A visszatérő motívum a valóság és az irodalmi mű viszonya volt. Hol végződik a dokumentum, s hol kezdődik az irodalmi fikció? Böszörményi Zoltán – mint elmondta – arra törekedett, hogy a vele és társaival megtörténteket összefüggő, irodalmi látvánnyá szerkessze, mintegy belső színpaddá, ahová az író a nézőtérről nyújt betekintést. Minden olyan, mint a valóságban, csak éppen semmi sem megfogható. Az író így szabadon szőheti a dolgok logikus fonatát, s nem hull sem a melodráma, sem az önsajnálat csapdájába.

 

Mandics György szerint hármas főhőse, X, Y, Z bár sok önéletrajzi elemet tartalmaz, története során végül is egyre inkább más lesz, mint a szerző. E hármasságra azért volt szüksége, hogy szimultán lehessen jelen szubjektív reflektálóként a forradalom minden színpadán, minden helyzetben: a tömegben, a titkos találkozókon s a börtönben is.

Az éjbe nyúló beszélgetésekben aztán sokszor felmerült, hogy milyen egyoldalú az a kép, amelyet a jelenkori magyar irodalomról kapnak a lengyelek. Mi az új az általuk most megismert irodalmi alkotásokban, és mennyiben hasonlítanak a mai lengyel valósághoz? A lengyel „Kresy” (Határvidék) gondjai mennyire hasonlóak a mi erdélyi, felvidéki, délvidéki kérdéseinkhez? A vendégül látott magyar írók valóságábrázolása arról győzte meg a házigazdákat, hogy a modern irodalmi formák, a szimultán történetek, az eredeti megoldások nem ellentétesek az élvezhetőséggel. A modern irodalom nem feltétlenül olvasóellenes, nem kötelező az üresség és a fecsegés. Az olvasó igenis éhes a megismerésre, és tanulni akar. És túl az irodalmon: az ilyen találkozások révén új tartalmakkal telítődik a „lengyel–magyar két jó barát” régi rigmusa.

 

 (AŻyrardow-i találkozó plakátja)

 Másnap Żyrardowban folytatódott a körút. Ebben a 30 000-es kisvárosban, mely 1823-ban épült ki egy hatalmas textilkombinát körül, az uniós pénzből újjáépített, nagyszerű kultúrház adott otthont a találkozónak. A több száz fős színházteremben került sor a szerzők bemutatására, és ezúttal jelen volt Böszörményi Zoltán kötetének fordítója, Aleksander Nawrocki költő – aki Mandics György könyvének is kiadója. A találkozó hangulatát nagyban emelte a kultúrház művészeti vezetője, Jerzy Paruszewski költő, az ő műveit Csisztay Gizella és Mandics György fordították magyarra.

  

(Mandics György, dr. Csisztay Gizella, Böszörményi Zoltán és Aleksander Nawrocki)

A találkozó második részében gitáros balladák hangzottak el Andrzej Korycki és Dominik Żukovszki előadásában. Majd Aleksander Nawrocki ajánlását követően Böszörményi Zoltán több mint félszáz kötetet dedikált lengyel nyelven megjelent regényéből. Itt is hatalmas volt az érdeklődés, s csak azért szakadt vége a baráti beszélgetések és ismerkedések sorának, mert másnap hajnalban újabb út várt a látogatókra.

 

(Jerzy Paruszewski, dr. Csisztay Gizella, Böszörményi Zoltán, Mandics György, Marlena Zynger és Aleksander Nawrocki)

Harmadnapon a belorusz határ közelében lévő város, Białystok látta vendégül Böszörményi Zoltánt, dr. Csisztay Gizellát és Mandics Györgyöt. A találkozó a helyi egyetem diákjaival zajlott le, ha lehet, még nagyobb sikerrel, mintegy négyszáz figyelmes szempár előtt. Az egyetem dékánja – akinek érdeklődését különösen felkeltették a felvetett kérdések, például, hogy mi a végvidékek szerepe a nemzeti irodalmakban – reményének adott hangot, hogy az együttműködés folytatódni fog.

(A białystoki találkozó plakátja)

A vendégek ezután meglátogatták a helyi Eszperantó Intézetet – itt született L. L. Zamenhof doktor, az eszperantó megalkotója –, majd egy határszéli udvarházban vaddisznósonkát és pácolt halsalátát fogyasztottak, hamisítatlan magyar szilvapálinkával, amelyet Böszörményi Zoltán vitt ajándékba.

(Aleksander Nawrocki és Marlena Zynger Poétika és Líra és dráma című irodalmi lapjaikkal)

 

Krakkó volt a találkozások záróköve. Az óváros látványa és Európa egyik legrégibb egyetemének meglátogatása alkalmat adott a patinás intézmény hírességeinek, nagy magyarjainak felidézésére. Másnap reggel Szlovákián keresztül indultak haza Lengyelhonból a magyar irodalom küldöttei, a robogó gépkocsiból fejet hajtottak Balassi Bálint vára, Zólyom előtt, és szinte észre sem vették a „hajózható” Ipolyt.

 

Károly Sándor

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.