A néptánc az új slam poetry?
Pál Sándor Attila Pontozó című verseskötetének bemutatóján, 2013. október 2-án a szegedi Grand Café moziterme csordultig megtelt volna érdeklődőkkel, ha magát a rendezvényt és annak közel hatvan résztvevőjét megtisztelik azzal, hogy megfelelő helyet biztosítanak nekik. Ehelyett a kávézó galériájából kitessékelték az ott ülőket, és helyükre bepréselték a vidéki irodalmi estek közönségéhez mérten jelentős számú látogatót – az incidens sokaknak egyben a 18. Őszi Kulturális Fesztivál nyitányát is jelentette.
A beszélgetést vezető Molnár H. Magor, akinek „szuperparaszt” (Új Krisztina kifejezése) öltözetét egy pólóra szitázott Superman-bajusz kölcsönözte, valódi vagány, underground eseménnyé tette a bemutatót, amikor megkérte Pál Sándor Attilát, táncolja el kötetének címét. Hiszen a Pontozó sok más (szerszám, pontozótábla versenyeken) mellett egy erdélyi, Maros-Küküllő menti táncnak az elnevezése is. Ebből tartott rövid bemutatót a fiatal költő, aki egyébként magyar szakos egyetemistaként éppen tanítási gyakorlatáról esett be a kávézóba, és gyakorlott néptáncosként nem izzasztotta meg túlságosan a feladat. A közönség olyannyira élvezte a stílusos felütést, hogy néhányukban felmerült: a Pontozó lehet az új slam poetry, „pálsanyi” pedig az új „simonmarci”. A szerző egyébként idegenkedik az irodalom hatásvadász eszközökkel történő népszerűsítésétől (feltehetően majd ettől a tudósítástól is), és két lépés távolságot biztosan tart a 100 ezer költő a változásért programtól és a slam poetrytől is.
Az ifjú költő elárulta, hogy bár a József Attila Kör adta ki kötetét, nem szeretne írószervezeti tag lenni, és Győrffy Ákossal ellentétben hálája jeléül sem kéri felvételét az illusztris társaságba. „Én a JAK-ot mint kiadót kerestem meg” – hangsúlyozta többször, és nem ez volt az est egyetlen kitérője a kötet kiadástörténetére.
Pál Sándor Attila ugyanis fogta magát, és bekopogtatott Szank polgármesteréhez azzal a bejelentéssel, hogy a faluról szóló néhány vers helyet kapott a Pontozóban. Bár a település nyugdíjasklubjában állítólag van egy másik versíró is, ennek ellenére a képviselőtestület közfelkiáltással egy jelentős összeget szavazott meg a megjelentetésre és a szépirodalmi mű népszerűsítésére. Ők is felismerhették, hogy fiatal jelöltjük Petőfi útján haladhat előre a helyi táj jellegzetességeit felvonultató életművében, hiszen Szegeden a Petőfi Sándor sugárúton, Szankon pedig a Petőfi Sándor utcában lakik. Ez valójában Molnár H. Magor megfigyelése, aki a kortárs magyar líra egyetlen és pótolhatatlan tájköltőjének próbálta beállítani a fiatal lírikust – egyébként nagyon éles szemmel. Mint ahogy azt is észrevette, hogy „pálsanyi” egy álnaiv „dokumentarista” költészetet művel, ahol gyerekkori élményei sorjáznak hol a lírai én, hol pedig saját előadásában. A szerző ugyanis nem szereti a tudományoskodó beszédet, így bátran elárulta: a versekben megjelenő gyerekkor a sajátja. Egy-egy alkotásban azonban elrugaszkodik a valóságtól, lírai énje a Földtől, szinte a Galaxistól is elszakad.
A Pontozó megjelenése egy alkotói válság kezdetét is jelentette Pál Sándor Attilánál, aki Molnár H. Magor kérdésére elárulta, hogy már a publikációból is kiábrándult, hiszen a kezdeti közlési vágy alábbhagyásával immár nem csigázza fel nyomdafestékkel szedett neve. Amíg korábban megpróbálta olyan formába önteni gyerekkori élményeit, amely minden olvasónak érdekessé teheti az ő múltját, valójában sohasem lebegett a szeme előtt a közönség. Persze, tette hozzá, kicsit álszerény ez a kijelentés, hiszen éppen egy pótszékes bemutatón ülünk.
Az est utáni kötetlen beszélgetésen a magyar irodalmi élet nevük elhallgatását kérő szereplői éppen arról elmélkedtek, hogy a Pontozó szerzőjének szexepilje éppen az a szerénység és tartózkodás, ahogy megszólal, és amilyen módon az irodalmi térben mozog – a néptáncosra jellemző, hagyománnyal szembeni alázattal. A kötetből kimaradt mind az egyik választott mesternek, Oravecz Imrének ajánlott vers, mind az általa írt fülszöveg. A másik apafigura, Győrffy Ákos viszont szívélyes szavakkal fogadta a kéziratot, és rajongását egy balatoni strandon papírra is vetette (ez került végül a kötet fülére). Ők a voltak a legnagyobb hatással a szerzőre.
Miért is olyan fontos a kötet, ha a kortárs irodalmi párbeszédek dinamizmusát úgyis az online terekben zajló pengeváltás és magamutogatás jellemzi? – merült fel szerkesztők közötti beszélgetésben az estet követően. Az élő kultúra mégis csak a kritikai megnyilvánulásokkal szállítja az O vegyjelet viselő Olvasót a szívet jelentő Könyv irányába. Persze, az infúzión érkező marketing, a könnyűzenével vegyített költői esetek és a slam poetry is jelentősen hozzásegít ahhoz, hogy egyáltalán működjön még a vérkeringés.
Pál Sándor Attila bármennyire is idegenkedik tőle, Szank és Szeged fontos költőjévé vált. Még az is lehet, hogy néhány éven belül pesti néptáncos lányok tetoválnak magukra a kötetéből származó idézeteket. Slammer valószínűleg nem lesz belőle, de talán népszerűségét arra is felhasználja, hogy bebizonyítsa: a néptánc lehet az új slam poetry.
