A mélyszegénység és a feldarabolt Weöres Sándor-szobor
2013. szeptember 5-én Csöngéről a Weöres-emlékház udvaráról ellopták a költő bronzszobrát. A rendőrség egy napon belül elfogta a tetteseket, a műalkotást azonban addigra már feldarabolták, helyreállítása költséges. Fűzfa Balázs szombathelyi irodalomtörténésztől, barátomtól értesültem az esetről, aki azt is megírta a levélben, hogy Csönge önkormányzata több intézménnyel együtt (Weöres Sándor Színház, Életünk folyóirat) elkezdte az újraöntés megszervezését, hamarosan számlaszámot nyitnak adományok gyűjtésére.
A vasúti felsővezetékek után következnek a költők, hiszen szobor voltukban jelentőségük még csekélyebb, mint életükben. Még a forgalom irányításában sem vesznek részt. Állnak egy-egy parkban vagy éppen egy emlékház udvarán, bámulnak bele a szomorú magyar valóságba, miközben testük a maga anyagszerűségével csábítóbban hat, mint egykor papírra vetett gondolatuk. A távolban pedig ott állunk mi, akik nem is tudjuk felmérni a kudarc nagyságát, felelősségünket, és értelmiségiként sokszor képtelenek vagyunk nézőpontot váltani.
Az egykori Weöres Sándor-szobor egy csöngei megemlékezés idején (Forrás: celldomolk.hu)
Pedig ott az a jelenet Petőfi Sándor Az apostol című művében, amelyről gyakran ölre menő vitát folytatnak a diákok. Szilveszter, az elbeszélő költemény főhőse, a költő alteregója nem képes megválni jegygyűrűjétől, amikor a túlélés lenne a cél, holott ezzel megmenthetné szerelmét az éhhaláltól. A szerető férfi azonban kivárja a megváltó halál pillanatát, és a temetésre kényszerűen feláldozza az addig féltett ékszert. A tanárnak itt az eszme és a realitás harcából nehéz győztesnek kihoznia az előbbit. Talán érdemes is kudarcot vallania, hiszen az irodalom arról is szól, hogy nyitogassa a bennünk rejlő érzékenységet.
Az érzékenység azt is jelenti, hogy megpróbáljuk megérteni mindkét oldalt. Azokat, akik kárhoztatják Szilvesztert túlfűtött romantikus ragaszkodása miatt. De azokat is, akik megértik. Világosabban fogalmazva: érdemes tekintettel lennünk Weöres Sándor emlékére, a jogosan felháborodó értelmiségiekre és a szobor elrablóira is. Hiszen érzelmi mélyszegénység lenne süketnek maradnunk arra, hogy szociális mélyszegénység van. Arra, hogy “tiszta szívvel betörök, / ha kell, embert is ölök”. Az pedig, hogy mindkét oldallal együttérzünk, se nem árulás, se nem szerepzavar, hanem az érzékenység természetes formája. Mint ahogy az is, hogy felmérjük saját felelősségünket. Például azt, kudarcot vallottunk annak megmagyarázásában, miért fontos, hogy Csöngén állhat egy Weöres Sándor-szobor.
Mindez olyan kulturális mélyszegénységről tanúskodik, amelynek eszkalálódásáért mi is felelősek vagyunk. Mi: a sajtó, a tanárok, az értelmiségiek és a magunk köré épített, képmásunkká formált világ. Nem tudjuk megmagyarázni magunknak, hogy a bronzszoborért kapott pénzből valaki ételt tehet a családi asztalra. Nem tudtuk megmagyarázni: nem kell bronzszobrot lopni ahhoz, hogy valaki ételt tegyen az asztalra. Ha pedig idáig jutottunk, érdemes megkérdezni magunktól: mennyire jogos a felháborodásunk?
Érzelmi, kulturális és szociális mélyszegénység van – ezzel újat aligha mondtam. Egy ellopott és feldarabolt szobor nem sokat változtathat ezen. A szobrot újraöntik, a tolvajokat megbüntetik, Weöres pedig éppen száz éve született. De közben változik-e valami bennünk?
Boldog Zoltán
