Prága, Vésztő, Hotelparallel
Mányoki Endre az est kezdetén bemutatta az áprilisi lapszámot, melynek fókuszában a 80 éves Gömöri György köszöntése áll. Az Angliában élő író–műfordítót üdvözlő művek élén Böszörményi Zoltán verse, a Majorana az ablakban áll című költemény olvasható, de felsorakozik még a blokkban Makkai Ádám, Sárközy Mátyás, Mányoki Endre, Hudy Árpád és Boldog Zoltán egy-egy műve is.
A Csontreálban rendezett lapbemutató idején a három meghívott szerző tartózkodott éppen Budapesten – a szerzők közül többen csak külhonból, "lélekben" tudtak részt venni az esten (így a főszerkesztő, Böszörményi Zoltán, vagy Gömöri György és Sárközy Mátyás is), illetve többen vidéken élnek. Dévai Lilla, Márton László és Stiller Kriszta személye és felolvasása azonban jól reprezentálta az Irodalmi Jelen sok műfajt és generációt felvonultató, összetett arculatot eredményező szépirodalmi kínálatát, melyből több ízelítő is elhangzott az esten. Mányoki is hangsúlyozta: nem csoportképző folyóiratról beszélünk, hanem – ahogy címe is sugallja – a kortárs irodalmi élet jelenségeit, irányzatait bő merítéssel bemutató irodalmi műhelyről. A lapszámok akár egy-egy antológiaként is megjelenhetnének.
A felolvasásokat Stiller Kriszta kezdte, aki Molto Allegro című versét osztotta meg a jelenlevőkkel. A versben emlegeti "Arany Prágát", ahol gyakran megfordul, elsősorban a Zizkov negyedben – mint elmesélte, a cseh nyelvet tanulja, hogy fordíthasson majd. A cseh irodalomról kibontakozó kötetlen beszélgetés során kiderült, mennnyi feltáratlan kincs van még a cseh szerzők között. Kriszta reményei szerint ezek közül is "szállítana" majd, ha fordítani kezd. Mányoki útkereséseiről is faggatta, hiszen korábban középkori versek fordítását ígérte a lapnak, s úgy tűnik, ettől most alaposan elkanyarodott. "Ha tudnám, mit keresek, nem keresném" – válaszolt Kriszta mosolyogva, és végül nem árulta el, hogy a Verstörténés rovat keretében milyen folyamatoknak lehet része majd az olvasó, ha nyomon követi műveit.
Márton Lászlóra kifejezetten inspirálóan hatott a Csontreál közege, mert egy remek felolvasással örvendeztette meg a hallgatóságát – szinte egyszemélyes színházben érezhettük magunk. A Kaffka nincs többé! című regénynek már több részletét is megismerhették az IJ-olvasók – a már megjelent négy, összefüggő részletből kirajzolódik a regény terét adó félig valós, félig fiktív közeg.
Ami a mű megtörtént alapját illeti, a történelemben Vésztői Köztársaságként ismertté vált második világháborús időszakot ábrázolja az író, a hónapokon át önálló vezetéssel működő település sokszor abszurdba hajló mindennapjait. "Olyasmit láttam ebben a eseményben, ami Aranyt a Nagyidai cigányok megírására ihlette" – fogalmazott az író, aki humorában is követte nagy elődjét, maróan groteszk, kacagtató mondatai a Csontreálban is megtették hatásukat.
Az Irodalmi Jelenben egyelőre nem közölt részlet egyébként azt beszéli el, amikor az úgynevezett Csipkár-különítmény az elrejtőzött plébánost keresi a faluban. Közben megelevendenek az alföldi hiedelemvilág elképesztő motívumai és "szereplői": az emberbéka, a lidérc, a szőrös tojásból kikelő szellem, lefestve az 1944–45 közötti nyomorúságos időszak sokszor képtelen fordulatait.
A felolvasás után Márton a kutatómunkája során szerzett tapasztalatokról mesélt. Alaposan utánanézett az időszakról fellelhető forrásoknak, elment a helyszínre is, sokakkal beszélgetett. Mnt elmondta, az anyaggyűjtés során megismert tények nem korlátozták a fantáziát, sokkal inkább felszabadították azt.
A beszélgetés során előjött a színpadi író és a prózaíró alkata közötti különbség. Mint Márton megoszotta, egészen más gondolkodást kíván a darabírás, ahol a felvonultatható szereplőket és eseményeket erősen korlátozza a színpad néhány négyzetmétere és az előadás ideje. A regény tere merőben másképp működik. Darabot egyébként nagyon régen írt – vallotta meg az író, s ahogy beavatott a Kaffka nincs többé! hátterébe, nincs mit csodálkozni rajta, hogy a közelmúltben nem volt ideje a színházzal foglalkozni.
Márton László után egy kis "átállással", pontosabban átüléssel Dévai Lilla vette át a pódiummá alakuló bárszéket. Lilla is egy készülő regény részletével örvendeztette meg a hallgatóságát, egészen más hangulatú művel, mint Mártoné. A Hotelparallel egy különleges ötletet valósít meg, mesélte Mányoki kérdésére a szerző: szállodai szobákat járhatunk be képzeletben, ahol az ott megszálló vendégek monológjaiba hallgathatunk bele.
Dévai Lilla adott egy-két kapszkodót is az eligazodáshoz: a szobák számozása például bír némi metaforikus jelentéssel, nem véletlenül kerül egymás mellé például a 108-asban vagy a 208-asban megszálló vendég. Az időrendben eltolva megszólaló hangok kavalkádjából végül összeáll a szimfónia, s a szerző még azt is elárulta, hogy egy gyilkosság ad majd keretet a történetnek. Mányoki jó szerkesztőhöz méltón arra is rákérdezett, mennyi készült el eddig a műből. 20–22 szöveg biztosan lesz, mondta Lilla, és ez várhatóan 12 szoba lakóinak élet-szilánkjaiból áll majd össze.
Ami a felolvasott részletből is jól érzékelhető volt, és Lilla sem titkolta: szereplői valójában sosem a lényegről beszélnek, az mindig csak búvópatakszerűen tekereg a mondataik mögött vagy alatt – az olvasónak tehát bőven marad majd izgalmas töprengenivaló.
A felolvasások és a szerkesztői kérdések után a jelenlevők hosszan beszélgettek a szerzőkkel, elsősorban Márton László szolgált még sok érdekes történelmi adalékkal a regénye alapjául szolgáló időszakhoz.
A nap már az áprilisi szám címlapján is kisütött.
Szöveg és fotók: Laik Eszter
Kapcsolódó anyagok:
Dévai Lilla: Hotelparallel - Verstörténés
