Új képzőművészeti stúdió nyílt Budapesten, a „bulinegyed” szívében, amelyet különleges projekttel avattak fel. Fiatal alkotók adogatták egymásnak a stafétát: képre írás született, írásra kép – így állt össze egy nem mindennapi láncolat. A tudósítás mellett közöljük az alkotók műveit, képek és szövegek „beszélgetését”.

A Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kara – a korábbi évekhez hasonlóan – idén tavasszal is sokszínű rendezvénysorozattal várta a határon túli magyar irodalom iránt érdeklődőket. Ennek eseményeiből adunk ízelítőt.

Laik Eszter írásaiban a szépirodalmi novella és az aktualitásra építő szöveg egyensúlyát találjuk. Az Irodalmi Jelen könyvek sorozatában megjelent kötetéről a szerzővel Böszörményi Zoltán író, főszerkesztő és Mányoki Endre beszélgetett az Írók Boltjában. Csanda Mária tudósítása a kultúra.hu-n.

Ez a líra azért ennyire fojtó, és azért ennyire játszi, mert rávall a lét abszurdumára? Vagy sokkal primitívebb válasz kínálkozik? – nem a létezés, hanem a puszta itt-lét az abszurd... Itt-lét, hol?

Elszabadult a röhögés. Az utastársak egymás hátát csapkodták, egymás vállát lökdösték. "Ha pénzt ígér, PIM, azt meg is tartja, PAM!" – skandálták együtt, egyre hangosabban, visítva, hullámozva, akár egy vébédöntőn a szurkolók. Ez kurva jó!

Bár az időjárás miatt nem kellett citerázni, a decemberi tavaszban a TAT Galériában rendezett Irodalmi Jelen-karácsonyon citeraszó mellett szólaltak meg a versek. Hegedűs Gyöngyi, Sós Dóra, Varga Melinda költeményei és prózája grafikák és festmények társaságában keltek életre, Szűcs András zenélt hozzájuk.

Az Irodalmi Jelen folyóiratestjén a Csontreálban jó kis szellemi csontzenét eredményezett Payer Imre és Mányoki Endre vitája; közben megtudhattuk azt is, hogyan működnek a tárgyias Payer-versek, és hol születtek a Vasmágia fémszagú sorai.

Bennem is így él a múltunk, ahogyan apám elrendezte. De ebben a másik, soha össze nem állított albumban olyan emlékek sorakoznak, amelyeket élő lélek csak mélyen önmagában hordoz.

Fókuszban - Payer Imre szerzői estje felolvasással és nyitott dialógussal.
2014. december 3., szerda este 8 óra, Csontreál klub.

A szövegeket – lehetőleg kéziratos, gépelt vagy nyomtatott formában – a helyszínen elolvassa és véleményezi
Mányoki Endre

Nekem nem szól a rádió, engem nem hív a hang. Az én életem koholmány, az én sorsom vabank.

Betegség miatt elhalasztva.

Az októberi ünnepi hétvégén szerkesztőségünk nekivágott a Vajdaságnak, hogy a Híd Kör „Kultúrpass” című eseménysorozatának nyitó alkalmán az újvidéki Művészklubban vendégeskedjen, és bemutassa az Irodalmi Jelent.

Október 22., szerda este 8 óra – Évadkezdés – kéziratbörze és felolvasás – beszélgetés az élő irodalom állapotáról és intézményeiről.

Évadot nyitottunk jó beszélgetéssel és zsíroskenyérrel, miközben az irodalomé volt a főszerep: Böszörményi Zoltán a pécsi Janus Pannonius költészeti díjátadóról beszélt, Szőcs Géza kiadásra váró kincseket ajánlott, Mányoki Endre pedig a Mozgó Világ múltját idézte fel.

A diskurzusnak ma nem arról kell, kellene szólnia, hogy értékes-e vagy értéktelen a közelmúlt s a jelen magyar irodalma, hanem arról, hogy mit kezdjünk a hovatovább szellemi képviselet nélkül maradt országgal.

Öregemberarca van, fordultam éppen a barátomhoz, barázdás, amikor föltépte dobhártyámat a reccsenés. Ő nevetett: Ebcsont. S mert nem értettem: Hajnalra beforr.

Isten akkor jól megnéz magának. Pimasz vagy, Euobe, de genere Özépeleta, fene a nemzetségedbe, ámbár, después de todo, fogjuk rá: szenvedélyes. Gőzöm sincs, mi után sóvárogsz; az öröklétre aligha.

Ha felnőni soha nem tudunk is, s ha fölnőni nem is érdemes, legalább beláthatjuk: a bohócruha nem tesz senkit sem bohóccá. Nem a bohócruha tesz bohóccá.