Ugrás a tartalomra

 

Kérgek, letört ág – Kántor Zsolt versei

KÁNTOR ZSOLT
KÉRGEK, LETÖRT ÁG
versek
 
 
 
A nyelv kapuja
Lars von Trier - apokrif
 
Az álmosság hirtelen támad,
mint Lidocain után a kód.
Felborzolja, kioldja a vágyat.
Álomi magzat, patent utód.
 
A lélek beszívja, ami írja.
Azt hinné a név, hogy erős.
Pedig csak egy percig bírja,
mert létét vedli, amit kinőtt.
 
A nyelv húsos kapuja az idő.
Szájnak mondták, amíg testben éltek
morfológiai mutációi egy nagy énnek.
 
Tulajdonképpen a múlt is betű volt.
Majd a történelem egy tócsába lépett,
bakancsára vér fröccsent. Üdv, gépek!
 
 
Az én huszadik századom
Enyedi Ildikó filmjéhez
 
Az éjszaka meg fog fagyni.
A nappal meg kiömlik a bárpultra.
Két lány jön be. 
Az egyik multi. A másik ultra.
 
Már megint kint felejtette magát az éj.
Időn kívül rekedt.
A verandán, a nyugágyban egy vitéz.
Háborúból itt maradt recept.
 
Egy slukk a huszadik századból.
Még annyi világosság se maradt benne,
mint a pohár, megdermedt aludttejben.
Meg is jegyezte a házinéni: a tej most el ne teljen!
 
A nagy kaland meg szavanként lehull.
De ivódjon is be! 
Majd minden évben feltámad a film.
Mint egy rokonszenves, de másnapos ürge.
 
A nappal meg dohogott, zsörtölődött.
Azért reggel egy kávét lefőzött.
 
Katonadolog.
Mondta a Bujkáló Nap.
Élj, lelemény! 
Bár Hozzád ez az égbolt 
Túl kemény.
 
 
Kérgek, letört ág
 
Apám mondta, hogy a baptisták nem járnak moziba.
S most itt egy ház, ami azt mondja magáról, hogy ima. 
A kenyér háza. Hogyan tud bármit is állítani egy kőépület? 
A horizont íriszén ott egy zöld borosüveg.
Pedig boldognak mondja magát. Az ablakokkal nézi, 
ami történik épp. Széthagyott emóciók rongyaiba törli egét. 
Ódon dilemmák lángolnak a teatralitás kunyhójában. 
Tájfoszlány, feszültség-reneszánsz. Nyár van. 
A dirigens egy udvaronc. Azt mondja, hogy a beszéd 
szövete szertefoszlik. Mi ez a hallgatás-koncert? 
A szavak befelé nőnek. Teli a has. Jó jel.
Nincs szituáció, csak képletek. Ettem, mégis éhezek.
Figyelmeznek a vak vérerek. Berohansz a szobába.
Mire reggel lett. Anyád már árva.
Belenyúlsz a tűnődésbe. Belemászol az elméjébe?
Hogy vigasztalod meg el/végre?
A mondat megszületésével eltűnik az élet.
S a gyertyák transzcendensen, hirtelen leégnek.
 
 
Állás
 
Felhők és homogén kék terek.
A hajnali föltekintés lassúsága.
Kimászik az ember az ágyból.
Bele a másik ágyába.
 
Ásítás, könnyezés, patent gesztusok. 
Ahogy téblábol az igyekezet,
elkapja egy hurok.
Összeforr a tanulatlan és a tudott.
 
Darázs nyitogatja szárnyait egy sejt közepén.
Harap. A várakozás egy gémeskút. 
A mélyén telek, havak.
 
A rádióban allegóriák, asszonáncok 
táncát kezdik járni.
Kint sírnak a pátosz pocsolyái. 
 
Szimfónia és disszonancia együtt áll itt.
 
 
A szabadság mibenléte
 
Abszurd, ahogy disztingvál. Szinte viselkedik.
Minden szituációt forgatókönyvként kezel.
Klasszifikálja a jellemeket. Regisztrál az ágyakban.
A hagyomány tarka hangszálait használja kötőelemeknek.
Kant és Hegel diagnózisát az establishment 
és az összművészet virágzásáról. Gesamtkunstwerk.
Hollét, miként-lét. Descartes törölni szerette volna
Arisztotelészt. Olyasmit akart, amit nem akart.
Csak játszadozott a radírgumival, szagolgatta a fényt.
Beleharapott és kiköpte. Valamit mindig kezdett
az idejével. Tanulni akar még az alvás helyett is.
Olvasni. A regulatív eszmét trancsírozta széjjel.
Cogito ergo sum. Gondolkodom, tehát beérek.
Mint egy lédús gyümölcs. Csöpög a lélek.
Mert senki nem hordozza az életét egyedül.
Az idő is lemerül. S a leírás már fél tett.
 
 
Az igyekezet lágy selyme
Gyulai Marikának
 
Aki akarja, az meg is szerzi a Holdat.
Mert nem elvenni akar, hanem ad.
A lélek hisz, az ész meg olvas.
A hajszálak jászlára rásüt a Nap.
 
Valaki segíti föntről. Ő tudja, ki az.
Nem mond le semmiről egy kis hó miatt.
Átvág az erdőn, keskeny ösvényeken át.
Várja a változás, várja a Nap.
 
S az otthon árulja el, ki vagy?
Meg egy őszi, pénteki nap.
Gondviselésben nincs szünet.
 
Az Ihlető Szellem cselekszi ezt.
Lelkén az igyekezet lágy selyme.
Sikerrel jár. Jó a terve.
 
 
A nyelv a szellem szubsztrátuma
 
A feltevés belőlünk fakad, mint alkotóelem. 
Hogy a nyelv, a bor, a reggel: szerelem.
Olyan, mintha mondanánk valamit 
és azonnal idézőjelbe tennénk. 
Megint a semmibe hull a tegnap esténk.
Racionális, reprezentáns SZABVÁNYOK. 
Te üzleti útra mész. Én esszébe gravírozom a hiányod.
A befogadás kardinális, a programozás marginális. 
Az elidegenedés, tegyük fel, kiázik.
Mert szüntelen ambivalenciában fürdik, ahogy ábrándozik.
Illúzió és allúzió között lebeg. Kopik.
Olykor hallgatag és diszkrét. Túlfolyik.
Belepi a pára az álom és az ébrenlét közötti mezsgyét. 
A lélek nem egy fénykép. Amit itt hagysz az ágyban
a szó-röntgen után. A tükörre ne lehelj éjjel.
És ne akarj belém bújni túl korán.
Mint egy öngyújtó. Belobbantasz délután.
Semmi dobszó, csak egy vérbő
veréb röppen fel az erkélyről. A nyár metaforája. 
Balzsammal kent szavak kerülnek a tolltartóba.
bodzaillatú pálya. És egy szonett-tű. Halványkék
abroszra pakolt, szeletelt tojás. Végre: reggel.
Megtört egy rossz szokás. Hamarabb jöttél.
S veled az újraszőtt nyafogás.
 
 
Repce
 
A mező tömény, sárga és zöld tempera.
A menta és a kömény akvarell.
Egy esőcsepp viszont épp hogy pasztell.
A kapor és a fahéj Húsvétra kell.
Azután Csorvás, Dévaványa. A’ la: bor!
Majd smaragdként búg a gerle.
Sok fecske és sas repül el.
S az évek az időnek nekimennek.
És elnyalják, ami kell.
 
Utazunk és antitest a napunk.
Szigetre tesz ki néha az alvás.
Egyébként szünet nélkül úszunk.
És szét is néznénk, ha hagynák.
 
 
Húsvéti adagio 
Jézus Krisztusnak, imádat és dicsőség
 
Iszom abból a vérből, ami életet ad.
Ami ráfolyt az időre kétezer éve.
Ami hibátlan volt és tiszta.
Amiben nem volt bűn, pedig ember vére volt. De tökéletes embernek, Isten Fiának vére.
Abból a vérből iszom. Úrvacsoraként fogadom be a drága vért ma. Egyetlen korty
abból a vérből: örök életet ad. Gyógyulást és bölcsességet. Ez a vér legyőzte a halált.
Ez az elkerülés, a peszach vére. Fölkenem a lakásom ajtófélfájára, hogy elkerüljön a halál.
Jézus Krisztus vérét iszom. A testét eszem.
Helyreáll a sorsom. Megújul a lelkem, a szellemem.
Ma a jó angyalok ebédelnek velem.
A szegek helyén az én megbántásom gyógyul be.
A töviskorona alatt az én gondolkodásom javul meg.
Az arculcsapások helyén Jézus simogatása, ereje, védelme van.
A bűnbakom a Logosz. A testté lett, húsvéti Hang.
Rajta voltak a bűneim, hogy ne rajtam maradjanak.
Rá számolták a bűnöket.
Hogy ne rajtam legyenek
Se a vétkek, se az érdemek.
Jom Kippur engesztelése, vére!
Aki meghalt értem, az feltámadt s éltet.
S most nem a magáé, hanem másé lett.
A testté lett Ige vére: a számban édes!
Logosz. Vers. Ima és ének.
Befogadtam: enyém lett!
Kibékített az Atyával. Immár Istennek élek.
 
 
 
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.