Az erdélyi slam nyersebb és őszintébb

A slam poetry „megtagadta a szépirodalmi klikkesedések generációkon végigsöprő konfliktusait” – mondja a Slam Poetry Erdély alapító tagja. A mozgalom egyéves történetéről, a műfaj erdélyi és anyaországi különbségeiről, a román slamről és hamarosan megjelenő gyermek-horrorpornó könyvéről kérdeztük Márkus Andrást.

Márkus András (Fotó: Kőmíves István)

Egy éve, a Magyar Kultúra Napján a Reményik Sándor Galériában léptetek föl Vass Ákossal először nyilvánosság előtt slam poetry szövegekkel. Akkor arról beszélgettünk, hogy elindul Erdélyben is a slammozgalom. Még csak kísérleteztetek, nem is akartál elhamarkodottan részletekbe bocsátkozni. Eredetileg milyen elképzelés élt bennetek?

Nem tudnám teljesen pontosan megmondani, mikor volt az első slam poetry fellépésünk… De az említett este mindenképpen az elsők között volt. Nyilván ez is tele volt kísérletezéssel, mint minden kezdet. Meg az is közrejátszott, hogy párhuzamosan az ország más részeiben is elkezdtek ezzel a műfajjal foglalkozni mások is, és idővel ezek a dolgok összetalálkoztak. Talán így kezdődött igazából.

Az persze nem titok, hogy a magyarországi slam poetry mozgalom hatással volt ránk. Sokat tanultunk tőlük, sok mindent ellestünk, de összességében, úgy gondolom, most már beszélhetünk egyéni erdélyi slam poetry stílusról – stílusokról. Fura, de fene tudja már, hogy mi volt bennünk az elején. Az az igazság, hogy rohadtul gyorsan történt minden.

Mit sikerült megvalósítani egy év alatt, mi az, amivel elégedetlen vagy?

Én minden túlzás nélkül ki merem jelenteni, hogy a slam egy éve alatt hatalmasat robbant. Marha tehetséges emberkék kerültek elő a semmiből, és a szűk csapaton kívül folyamatosan támogatják a mozgalmat olyan emberek, akikről gondolni sem mertem volna. A közönség tele van olyan fiatalokkal, akiket a hagyományos irodalmi estéken elég ritkán látni. Sok minden megvalósult: volt ötfordulós erdélyi slam poetry bajnokság, folyamatban van a második, tartottunk forradalmi megemlékezést nyolcszáz kolozsvári egyetemistának, letiportunk sztereotípiákat, és „tápos”-„román” slampárbajt rendeztünk. A legszebb az, hogy a csapatnak nincs ideje ezekre büszkének lenni, mert folyamatosan a következő projekten agyal. És ezt a hozzáállást nagyon szerencsésnek érzem.

Persze szervezésileg rengeteg mindent kell még tanulnunk. Folyamatosan csúsznak be bakik. Viszont úgy érzem, van egy stabil közönségünk, és nagyon tud idegesíteni, amikor valamit elbénázunk, és ők isszák a levét.

Mi motivált: a műfaj népszerűsége vagy az, hogy az erdélyi vonal más lesz, újítóbb, mint a magyarországi?

Nem hinném, hogy a műfaj népszerűsége motivált, inkább az, hogy tetszett. Azt persze soha nem lehet előre megjósolni, hogy merre fog elindulni egy vonulat. Most sem tudom pontosan, viszont érzek benne valami másságot. Egy picit nyersebb, viszont őszintébb, és talán sokkal kevésbé piszkolta be a politika. Nem kritizálni akarom az anyaországi slam témaválasztásait – hiszem azt, hogy amikor a művészet beleszól a társadalom életébe, annak megvan a maga oka. Nem zárom ki, hogy itt is erősödni fognak a közeljövőben az ilyen jellegű témák – sajnos.

A slam poetryt gyakran összehasonlítják a szokványos irodalmi estekkel, pedig Kolozsváron ezek nem mindig „hagyományosak”, sőt. Miért kell mégis párhuzamba állítani a két műfajt?

Az elmúlt tíz évben nagyon sok olyan este volt, amelynek show-jellege erősebb volt egy hagyományos irodalmi estnél. Gondolok itt például az Orbán János Dénes által megszervezett születésnapi attrakciókra, meg sok másra. A slam műfaját elég kockázatos dolog meghatározni, de az elmúlt évtizedben Kolozsváron volt pár olyan este, amelyre kis jóindulattal (vagy rosszindulattal…) ráhúzható a slam név.

Nem gondolom, hogy párhuzamba kell állítani a két műfajt. Számomra mindkettő fontos, és úgy érzem, jól megférnek egymás mellett. És meg kell jegyeznem, hogy az erdélyi irodalmi préri sokkal barátságosabban fogadta a slam berobbanását, mint a magyarországi. A slam nem ellensége a szépirodalomnak, hanem felhívja rá a figyelmet, ezt tessék megérteni. J

A slam Pion Istvánnak a szólásszabadságot, Simon Mártonnak egyszerűen a szabadságot, Csider István Zoltánnak meg az új punkot jelenti. Neked mi a slam?

Számomra egy kulturális közösség, amely nem a nem létező közönségre próbálja rákenni saját hibáit. Ugyanakkor egy olyan műfaj, amely megtagadta a szépirodalmi klikkesedések generációkon végigsöprő konfliktusait.

Márkus Andrásban máshogy van meg az X-faktor

A magyarországi slamszövegekben elég gyakori a kemény társadalomkritika, sokszor a pártok neve is elhangzik. Szerinted politizáljon-e a slammer, és ha igen, akkor meddig mehet el?

Ez egy olyan műfaj, amelyben minden vélemény, álláspont helyet kap – a politikai is. Akkor látom bajosnak, amikor átbillen a dolog egy kicsit a ló túlsó oldalára, mármint ha a szöveg nem egy művészi megnyilvánulás, amely tartalmazza a fellépő álláspontját egy bizonyos problémával kapcsolatosan, hanem egy népszerű művészeti ágazatot használ fel (vagy ki) arra, hogy a politikai üzenetét eljuttassa. Innentől már öncélúvá válik az egész, és ettől hányok. Ilyen szempontból – szerencsére – az erdélyi slam eléggé tiszta még.

Melyik magyar slammer szövegeivel tudsz leginkább azonosulni, és miért?

Sok név pörög most a fejemben, talán az első öt André Ferenc, Bock Balázs, Horváth Kristóf, Pion István és Süveg Márk. Őket érzem most a legtisztábbnak, ők azok, akikre nem a többi slammer van hatással, hanem fordítva. De ez persze egy nagyon szubjektív vélemény.

A slam poetryt művelő költők versesköteteit jobban veszik az emberek, bár nem emiatt kezdtek el slamelni. Hogy látod ezt Erdélyben, hiszen nagyon sokan (pl. Vass Ákos, André Feri, Győrfi Kata, Gábos Dezső, na meg jómagad) a „hagyományos” szépirodalmat is művelik?

Ezek közül tudtommal csak Vass Ákos meg jómagam rendelkezünk megjelent kötettel. Nyilván hozzájárulnak a slames fellépések a költő népszerűségéhez, de önmagában a slam nem elegendő a szépirodalomhoz. Azt hiszem, az említett nevek közül – beleértve a sajátomat is – jelenleg egyedül André Feri az, aki kiemelkedően és aktívan produkál mindkét műfajban.

Több városban volt slam poetry bajnokság, így választottátok ki azokat, akik a Félszigeten megmérették magukat. Hol van a legerősebb csapat, miben különböznek vagy hasonlítanak egymáshoz ezek a fiatalok?

Szerintem Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy és Marosvásárhely egyaránt nagyon erős volt. Nagyváradon még nagyon új volt az egész, látszott, hogy nem készítették elő a terepet a magyarországi fellépők, viszont amikor a legutóbb ott voltunk egy hónapja, akkor már nagyon jó közönség fogadott.

Hogyan értékelnéd az első Erdélyi Slam Poetry Bajnokságot?

Összességében sikernek könyvelem el. Mások sokkal nagyobb sikernek könyvelik el, mint én, viszont mindig van bennem egy olyan önkritika, amely nem enged megelégedni valamivel. Ez nem föltétlenül egy kellemes érzés, de talán sok mindent ez visz előre.  Van egy csomó minden, amit tökéletesítenünk kell, viszont úgy érzem, hogy egy csomó mindenre teljes zöldfülűségünk ellenére nagyon jól ráhibáztunk. És persze a tény, hogy folyamatosan 2-300-as közönség előtt zajlanak az eseményeink, ez nagyon jólesik, és igyekszünk mindent megtenni, hogy ezeknek az embereknek a lelkesedését megháláljuk.

Kellemes meglepetés volt, amikor nemrég megláttam, hogy románul is elindul a slam poetry, amelynek te vagy az egyik védnöke, kezdeményezője. Hogyan jött az ötlet, hogy mindez román közegben is működjék?

Amint fentebb említetted, Kolozsváron meg általában Erdélyben a hagyományos irodalmi estek mellett elég szép számban jelen voltak lazább, show-szerű események. A slam sikere igazolja azt, hogy ezekre egyre nagyobb igény van. Román vonalon talán még erősebb ez a hiány. Másrészt pedig nagyon sok román ismerős kíváncsian nézte, hogy mi a fene ez a dolog, ahol többszáz fiatal verset hallgat, bekiabál, lelkes stb. És nagyon sokan kérdezték, hogy ez miért nincs románul is. Hát tessék, lett. Nyilván a publikum és a közönség is egyelőre nagyon kóstolgatják a műfajt, de már az első alkalommal teltházas slam-este volt, tehát a lelkesedés megvan, aztán kiderül, mi sül ki belőle. Az biztos, hogy a nyelv nagyon érdekes lehetőségeket kínál hozzá.

Milyen a kapcsolatod a kortárs román líra legfiatalabbjaival, érdekli-e őket a slam poetry?

Az első román slamesten hét fellépő volt, nem föltétlenül a kimondottan aktívan közlő fiatal román vonalból, de mindenképpen a kortárs kultúra és irodalom körül legyeskedő fiatalokról volt szó. És biztos vagyok benne, hogy a román hiphop világából ugyanúgy elő fognak kerülni még érdekes arcok, ahogy a színművészek, színis hallgatók köreiből is. Nem merek még erre egyértelmű választ adni. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan fogják fogadni.

Hat-e a slam a verseidre, és viszont?

Elég vicces, hogy a slam kezdete óta akarva-akaratlanul háromperces verseket írok. Mindenképpen érződik, viszont ugyanúgy érződik a slamszövegeken a verses beütés. Egy ideig ezt próbáltam megakadályozni, fene tudja, miért, de aztán belenyugodtam.

Mit olvashatunk tőled legközelebb?

Írtam egy regényt. Egy horrorpornót. Pontosabban gyermek-horrorpornót. Ez nem azt jelenti, hogy gyerekeknek, hanem gyerekekről. Talán az idei év első felében meg fog jelenni. Sokszor mondtam már, hogy talán, de ez most elég biztos. De ezt is nagyon sokszor mondtam már.

Varga Melinda