Ne tűnj el – Tóth László versei
NE TŰNJ EL
TÓTH LÁSZLÓ VERSEI
Harangszó
egyik polcod alatt fektedben
hajnalra megírod a könyv szót
majd erősödő fényt írva az ablakba
a szemközti templomtoronyba
beleilleszted a felzengő betűkből
összerakott reggeli
harangszót
Csak te kérded…
Kinézek az ablakon
már rég nem magyarázom igazam
a főtéri templom tornyába akadva
kókadt felhő foszladoz
csak te kérded rendületlen
hogy vagy fiam
az ég alaktalan kékjéből
benézve az ablakon
és megbocsátón mosolyogsz
már nem mondod
mindened föláldoztad értem
s én sem hogy mindezért cserébe
az arcom követelted
te már halhatatlan vagy
fű
eső
égbolt
s én rossz lábammal kacsázok utánad
hogy öledbe vehesd újra fejem
Ma az álom…
„Valamikor a húsom álmodott”
(Petru Romosan: Valamikor a húsom álmodott)
Valamikor a húsom álmodott,
ma a nyelvem,
a számban fészkelődő szó.
Ma az álom álmodik bennem,
a húsom álmodta nehézszagu álom –
lecsupaszulnak lassan csontjaim.
Szembogaram
az ég sötétjére tűzve keresd.
Bazalt
Mögöttem zárt jövőm,
nyitott múlt előttem,
nyilam a semmi levegőfalába ütközik,
megáll,
majd – kés a vajban –
visszafelé nyit magának utat
a bazaltban.
Ne tűnj el
(Fohász)
Hommage a Proust
Ne tűnj el, idő,
ne még,
engedj nyomodban járnom,
nézegetnem egyre távolabb
homályló képeid,
a messzeség faláról szedegetem a pókhálót,
ökörnyál ragad satnyuló hajamhoz,
elröppent madara
után tátong a fészek,
urnák hamvaival teleszórt
porondok bohóca –
fogatlan számból kiszáradt a nevetés,
saját lábamban akad el lábam,
mégse tűnj el,
ne még,
nyomodban kacsázva
tegyem a dolgom,
s hihessem
percre (órára, napra, hétre, hóra) –
még rajtam is múlik,
milyen lesz,
milyen
a múlt.
