A hónap költője – Beszédes István: Forézia
BESZÉDES ISTVÁN[FORÉZIA]
Ebben az álomban tőrt vetek neki,
egy versszerűen tördelt kolumnában
(afféle álversben v. hamis hasábban)
egyszerűen kiszedem a nevét, és majd,
ha egyszer erre oldalaz a doh görbítette
könyvfedők között, megtorpan hirtelen
a Chelifer cancroides fölött, amely lehet
bár nonparell, a nevezettnél akkor is jóval
nagyobb, egy sorház-alaprajzzal kiírt szó,
tipográfus formázta szuperego (vagy id?),
semmi kétség, (túl) nagy név, akár egy legmagas
fennsík elnevezése is lehetne, vagy a sivatagé,
amely kontinens-széles, ritkított verzális.
Látom, amint összezavarodik, nem tud
mit kezdeni a méretes ténnyel (egy élet
elegendő-e végig bejárni saját nevet?), ideges
mozgásba kezd védelmezve minden önálló
értelemmel egyébként nem bíró betűt, mielőtt
kiásná azt egy-egy éhes könyvtetű [Troctes divinatorius],
s annak lábain önálló életre kelne, s írna ki folyton más
szöveget, más szót, más nevet, fogalmat, tárgyat,
s fennállna a veszélye, végképp elvéti, kiolvasni se
tudja, tulajdonképpen ki és mi is, itt éppen
mi dolga, mi végre a változás rajta kívül
a világban...
Gondoltam, akik tényleg könyvben élnek,
lassan érlelődő lapjai között, cellulóz városokban,
s bőrük színét az elfogyasztott nyomdafesték, az édes
ragasztóanyag (a csiriz) adja, majd akár egy szoborparkban,
elidőznek a latin betűk felett, elképzeltem az ezüstös
pikkelykét [Lepisma saccharina], amint a fentebb
említett névre lépve megtorpan, s no, szépen vagyunk,
mondja, emlékművet kap egy senki, egy önmagát
hamisító szerzet (ál+skorpió [Pseudoscorpionida]),
aki ráadásul még a vállamig sem ér.
Gondoltam, mert a tetvek [Psocoptera] például
csakugyan kedvelik a könyvet, a szó szoros értelmében
falják, s mert a könyvskorpió meg őket falja, az apró,
lábra kelt, elmászkáló betűt, ő afféle felvigyázója
ennek az éjszakai könyvesháznak, aki állagmegőrzés
címén a gondatlan olvasót egyszerűen felnyársalja,
borostás, őrült tekintetű könyvtáros(-bácsi?), aki
túlbuzgó ollóban végződő karjával helyenként,
meglehet, akaratlanul nedves idézeteket is kivág.
S akinek esze ágában sincs kölcsönadni a könyvet,
s ha egy óriásrovar (pl. egy csótány [Periplaneta
americana]) térne is be az olvasóterem-inszektáriumba,
gondolkodás nélkül a lábába harap, mást nem is tehet,
s mert elengedni nem tudja, vele távozik, vagy ha szállni tud,
vele repül [forézia] el az innen számított másvilágba,
új vadak, új betűk stb. nyüzsgő kontextusába,
másik betűt szitáló sivatagba.
