Ugrás a tartalomra

 

Éjutasok – Géczi János és Varga Imre versei

ÉJUTASOK
GÉCZI JÁNOS ÉS VARGA IMRE VERSEI
 
 
GÉCZI JÁNOS
Sorok Juhász Gyula Annájára
 
a csatornatetők rozsdás pontsora mentén
az Oskola utcán miként halad,
sarkokra sarkot hagyva el,
nézem a lábát, a vállát, a tarkóját,
karcsú testszövegét,
ahogyan minden útkereszteződésnél
újabb mondattá válik.
 
Nézem, a villanásnyi fénnyel
az ablak félmárvány párkányának gondolatjelén,
mint ami így tudja kimondani az elmondhatatlant,
és a lombos hársfa mézillatával
miképpen válik az utca végén
egyetlen bekezdéssé,
miután megáll a kirakatnál,
s a cipőtalpa alatt a sorvégi jambus,
miként lehullt szőlőszem, széthasad.
 
Ott, ahol a Roosevelt tér a Tiszára nyitja
tisztakék tekintetét
 
 
 
 
VARGA IMRE
Elvesztős kérdés
 
Mi az, mi szótlanul,
történeteid nélkül
múlik? El? Feléd? Elfeléd?
Elfedéd? feledéd? félmúltadban.
Mutatja ráncos alfelét,
amire nincs-volt igen,
csak nemek. Csukott kapu.
S rajta jelként: az Üres Kerek.
Mögötte a burjánból fölrebbenni
kész szárnyas, barna csend.
Teljes ez is,a hangtalan.
Kimondja, kimond,
hogy minden semmi ami van.
A semmi mindenese van.
Üres a foghatóival.
A szem ahogy nyugtalanul keres,
vakító fényben rebeg;
tárgyképp így te sem lehetsz.
Tárgy, kép – ébredvén képtelenedsz.
Képtelen vagy –
nem-dologként-jelen.
Mi az, mit csended kifed?
Ahogy forrásából hangja,
habja névbe forog.
Játszik, csillámlik,
eleven, boldog, lobog.
A névtelen általad nevet-zokog.
 
 
 
Éjutasok
     Nyugmozgás – ad notam W.S.
 
Hová ez a nagy suhanás?
Minden perce: várakozás.
 
Folyton késünk, folyton várunk,
kisiklóban állomásunk.
 
Átszállunk majd Bűzbogárdon,
majdcsak beér ott az álom.
 
Megalszunk a tyúkpadláson,
koszos deszkán, szalmazsákon.
 
Múltba lejtő szűk cellából,
jövök külhoni magányból.
 
Diákszobám üres tere,
hogyan kerülhettem bele?
 
Én lennék dőlt fapadlata?
Fél százada zárt ajtaja?
 
Én lennék az üressége,
füstös fala, szürkesége?
 
Rossz lőrével iszákomban,
félpalacknyi pancsolt borral,
 
az utam örök robogás,
balra hó hull, jobbra a nyár.
 
Magam vagyok, s nem egyedül,
célunk egyre messzebb kerül.
 
A szomszédom hajléktalan,
villa-forma nagy háza van.
 
Hozzá tartva megpihenünk,
szürke sufniba kerülünk.
 
Titkolnám a mámoromat,
ám hallhatón bennem kotyog.
 
Suhanunk a szürkeségben;
úton vagyok: hazatértem.
 
 
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.