Debüt – Kulcsár Árpád versei
Kulcsár Árpád versei
1987-ben született, a kolozsvári egyetem bölcsészkarának magyar–héber szakán tanult, majd filozófiát hallgatott. Verseit a Nappali Menedékhely, a Várad, a Helikon és a Látó, valamint a Szabadság közölte. 2009–2012 között a kolozsvári Echinox szerkesztője volt, jelenleg a Transindex (Think Outside the Box) újságírója.
„Bár gyerekkorom óta költő és forradalmár akarok lenni, mindkettő nehezen valósul meg, a versekben nehezen találom a nyelvet, a szavak relevanciáját...”
verespatak, szerelmem – szerelmem, verespatak
tested egy felszíni bánya
kincsem (x2)
és ahány váll()alat(t)iporta
s ahány riportja lett
csupa jelentős megfogalmazás
mitől lettem én marxista s főleg
a túlpartra hogy jutottam át?
és lesz-e még mi visszatart
vágy mi visszatart
(indukál továbbhaladást)
lejtő és gödör marad
nehézfém-húzta végtagok
szelindekek ugatják az éjszakát
viharszép szerelem
mazektómkényszerű
a génjeim rituális öngyilkosságba csapnak át
szerelmem, viharszerű
szelindekek ugatják
(benned létre, fölötted csillagos)
éjszakát
címtelenek
I.
egyre drámaibb vagyok
aforizmatikus
végérvényes
megkötött beton
űrt csak tettekkel hagyok
mint egy tétova tavaszikabát
robbanásszerű
és konkrét, mint csönd
szerelmi vallomáskor
halálparancs után
tagadni-akarón
én magam
de szavam képtelen
egy leszakadt szivárványhártya lebben mind tovább
begombolkozol.
nézni tudsz de tájavesztett minden tér mi különvál
a tudás sem vonz nemhogy ismeret
és föl vagyok mentve metafizikából
maradj ismeretlen
nyald ki a sebem
akarlak.
II.
elköltözni a hetedikről azt jelenti
hogy újra súlyt adsz a döntéseidnek
amikor rájössz: minden út idáig vezet
olyan leszel, mint nyelvét útközben elveszítő zarándok
ne erőltessük a hasonlatot
ágyadba, ide.
polüpémoni egymásbanlevés
agincourt mezején büszke halálba rohannak társaid
szép szoba:
nem tudod a tereket uralni
a fizika össztörvénye erősebben koptatja a bútorok lakkját
görbére izzad a falon a mész
a parkett karcolódni vágyik
győztesek nyugalmával rotyog a kávéfőző
ha megtalálják csontjainkat
senki sem fogja érteni
kint egy hajléktalan morogja félfagyottan az íratlan törvényeket
ha leugranál, begubózna a becsapódás pillangóeffektusa
III.
nincs semmi
némi karzatok között
vak balerinák lengik a plafonra
megtört táncukat
a padlólapok sem sóhajtanak fel
a fény sem változtat természetén
a nemlét szigorú tudományát
lükteti át az utca
az ablakon
