Ugrás a tartalomra

 

A hónap költője – Sántha Attila: Apám bundasapkája

SÁNTHA ATTILA
APÁM BUNDASAPKÁJA

Most, hogy visszagondolok,
apámat, Albert fia Gézát
lovaglás közben ismertem meg:
rátett a térdére, nagyokat zökkentünk,
s közben csujogtatta,
„hopp, Sári, sorokra,
holnap megyünk Bodokra!”

Fekete bundasapka volt a fején,
kintről jöhetett be,
mert tehénszagot árasztott –
anyám korholta is, hogy előbb
mosdjon, s engem utána szöktessen.

Aztán teltek az évek,
már nagy lettem a térdlovagláshoz,
így néha férfiakul elmentünk
szomszédokhoz, rokonokhoz,
hova éppen kellett.

Apám még mindig ugyanabban
a bundasapkában járt, s a férfiak,
ha mentünk hozzájuk, ha jöttek,
mind fekete báránybőrt viseltek
– tudtam, így van ez rendjén.

Már tíz éve is lehettünk a városban,
mikor apám egyszer a vásárból
új bundasapkával állított be:
szürke volt, és divatos nagyon.

Meghökkentem a színén,
el sem tudtam képzelni,
hogy ilyent is gyártanak,
a sógor pedig ugratta, hogy
kikupálódtál, Géza,
majd jövő héten ő is vásárolt egyet.

Anyám csak ennyit mondott:
ideje volt,
majd kényszeredetten hallgattak.

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.