A hónap költője – Sántha Attila: A füvek asszonya
A FÜVEK ASSZONYASÁNTHA ATTILA VERSEI
A füvek asszonya
„Csernátonnak van elöljárója,
Küpüs Lázár s Dühüs doktor”,
járta a szólás, Dühüsdoktor
Bajkazsigabá ott lakott a falun túl,
ahová később Sebő Ferenc bá épített.
Lukácsmária dédanyám még
gyermekkorából ismerte, hanemegyéb
együtt jártak tanulni Küpüs Lázárhoz
a füvek, virágok, vizek hatalmát.
„A nyír a forrás szent fája”,
dédanyám anyámnak mondogatta,
„ha hetven év múlva rehomás leszel,
a lapiját tedd az ágyba, hol aluszol”,
hátrahagyta, s hát nem igaza volt-e,
ősszel eszébe juttattam anyámnak,
s azóta vígan emeli a kezét.
Dühüsdoktor ahogy felnőtt,
kiköltözött a falutól messze,
dédanyám pedig jó keresztény lett:
Babbás Boldogasszonyt tisztelte,
Isten ajándékait, a füveket begyűjtötte,
s két olyan szép gyermeket szült,
hogy a napra lehetett nézni,
de rájuk nem.
„Hetedik nap a pihenésé”,
mondta neki a forrásnál tanítója,
Küpüs Lázár, kinek alakja
már teljesen belevész a ködbe,
de erősen lerongyolódott lehetett.
Hetedik nap a pihenésé,
nem vagyunk munkatáborban,
s hát nem kenyeret kellett sütnie
háborúba induló fiának és férjének.
Emiatt dédanyám sokszor bánta,
hogy kereszténynek született,
összefutott aztán egyszer az erdőn
a százhúsz éves Küpüs Lázárral,
hát nem halt meg, bátyám, kérdezte,
de ő csak legyintett, ne bánkódj, Mári,
százhúsz évesen sem jutott
semmi vigasztaló az eszébe,
bubám, kicsi bubám.
Dühüsdoktor Bajkazsigabá
Dühübogár, igen, a dühübogár
kőrisfákon termett, kőrisbogár,
lehetett vele gyógyítani a dühüt,
Bajka Gyuribá hadarta,
mikor családostól meglátogattuk.
Nagyanyám, Fehér Mári,
ő megjárta volt, hogy dühüs lett,
s lement Bajka Zsigabához,
valamit hókuszpókuszolt, mi-e,
elévett egy pohár italost, s idd meg, Mári,
aszongya, ha te az éjjen
kilencvenkilenc párnára feküdtél volna,
akkor se jöttél volna helyre, s helyrejött.
El nem mondta senkinek,
azaz Rákosi Lajosnak elárulta,
Áron, Lajos, Rózsa, Emma voltak a testvérek,
Lajos bácsi elvette Bölöni Margitnak az anyját,
s ott éltek a Csergésen, Talamérban,
Máté Gerőéktől visszafelé az iskola felé.
Én ismertem Bajka Zsigabát,
válaszolta anyám,
nem volt magas ember,
olyan nyálas, folyt a nyála,
nem látszott rajta, hogy tudóember.
Osztán Zsigabá megtanította
Kondra Demetert a kígyómarást elolvasni,
ő a sógorom, de nem adta tovább,
mert ő oláh volt, mondta Gyuribá,
hogyhogy, kaptam fel meglepetten a fejem,
de már nem úgy nézett ki,
mint aki felel a szavaiért.
