Jelige: „Novissimus” – C'est la vie petit prince, Elpusztult Édenen túl, Fáj a tudás – tudás fája
Jelige: „Novissimus”
C’EST LA VIE PETIT PRINCE
régóta utazom a
földdel összeütközni
készülő kisbolygómon
vagy csak a képzeletem
vetít apokalipszist
elém mert az ellentét
kibékíthetetlennek
tűnik értékrendjeink
között hihetetlen hogy
minél közelebb érek
annál tisztábban látom
nincsen odalent senki
aki virágot öntöz
vagy vulkánokat tisztít
nézi a naplementét
megszelídítetlenül
kóborolnak a rókák
egyre tisztábban hallom
a végtelen partik vagy
csak a danse macabre hangját
a megírt ítéletet
irgalmas kishercegek
csillagporfelhő élén
vágtatva sírva hozzák
szállnak kegyelem-bombák
a siralom völgyére
megsemmisítő csapást
mérnek eszkalálódik
az öröm szellemének
fénye ilyen az élet
ELPUSZTULT ÉDENEN TÚL
elalszol mire az eső ideér
zúgása álmodban tompa dobolás
moccanatlanul feküdni hidegvér
nem kell hozzá most hanem csak forró láz
ájultan várni a gondviselésre
arról sem tudni hogy ez várakozás
öntudatlanságodat hogy elérje
dereng tévedés volt a fáradozás
holtponton esel át s esik az eső
szobádba váratlan vendég érkezik
alszol tovább és nem te vagy az első
aki majd semmire nem emlékezik
túl árkon bokron elpusztult édenen
angyalként túl fáradt régi éneden
FÁJ A TUDÁS - TUDÁS FÁJA
beleragad a roppant égbe
a kondenzcsíkok szálkás szikkadó szövedéke
mint a kiszáradt tudás fája
megriaszt az elítélt földre csukódó rácsa
ágak szűk résein keresztül
szerelmedre a bő kék blúzban vérző égre
félve pillantasz fel egyedül
lopott tudásod zárt be koponyád börtönébe