Jelige: Walden – Arrabonaesis
Jelige: Walden
Arrabonaesis
(A Mosoni-Dunához, avagy sikamlós pengeként...)
Sikamlós pengeként hatol belém a szó
Egy hídon állok fölötted vén folyó
Miként a nagyapám állott egykoron
A Rábcát ívelő pinnyédi hídon
S elmesélte mind a vizek útjait
Hogy a Püspökerdőben felszedett kis faág
Mit unokája épp a habokba hajít
Mint úszik nagy, s nagyobb vizekbe át
Hogy ifjan a parton őzbakként szaladt
Mert a Mosoni-Dunában egy leány
Széles tempókkal szelt víg hullámokat
Reá sem pillantva: ő volt a nagyanyám
Sikamlós pengeként hatol belém a szó
Hogy ami testet ölt, az mind elmúló
Hogy amiként a víz, elfolyik időnk
Gyarapszik múltunk és enyészik jövőnk
Magamban vagyok a vén folyó fölött
A Dunakapu tér és Révfalu között
Szemben a strandfürdő obeliszkje áll
A Rába szürkés szennyet ejakulál
Ha árad, a Duna sötétlő vizébe
Azon meg karcsú kenuk és kajakok
Suhannak, akár az évek meg napok
Az időtelen Püspökvár elébe.
Sikamlós pengeként hatol belém a szó
Lassúan öleli a Radót a folyó
Nézem a Cziráky-medence vizét
És a termált, hol sok megvénült apó
Áztatja lábait meg fonnyadt péniszét
A rakétacsúszdát, hol megannyi gyerek
Tolongott minden rekkenő nyárnapon
Föléjük árnyat vontak a napernyők
Meg többszáz éves famatuzsálemek
A túlparton kezdődtek az ártéri erdők
Emitt meg iszap terült el vastagon
S kagylók vágtak eret mezítlen talpakon
Sikamlós pengeként hatol belém a szó
Hogy a gyerekkor oly gyorsan lett oda
És jégpáncélt öltött holtágidon, folyó
Egyszer csak kamaszként siklottunk tova
Majd nyár lett megint és a lányok bőrén
Ezerszín kristály csepped csillogott
Ahogy ott hevertek partjaidon pőrén
Megismerhettük mind a nőidomot
S ha gyors zápor vert végig a homokon,
Mi összebújtunk kocsmaterasz alatt
Zenekar játszott, szólt a szaxofon
Úgy sirattuk el az aranyparti nyarat
Sikamlós pengeként hatol belém a szó
Hogy ifjúságunkat elviszed, folyó
S bár mindamerre jársz, buja élet fakad
Emlékeket úsztatsz, elmúlás vagy magad
Boldogan jártam be az égereseket
Ahol róka meg nyest a prédára lesett
Disznó túrt, rőt bikák bőgtek fel az égre
A vizek mélyeit gyors csukák rabolták
Bámultam füzesből messzi szürke gémre
Titkos lombok alatt, ahol nem hatolt át
A fény, és tudtam hogy itt mesés
Már önmagában is a létezés
Sikamlós pengeként hatol belém a szó
Nyomunk sem lesz tán holnapután
De addig igyunk és mulassunk, folyó!
Fakadjon a hordó, táncoljon a pán!
Deáknak hallé, üresen, kis adag
Mellé harmatos-gyöngyös borospohár
A piactér odvas matrózkocsmáiban
Mióta világ a világ, így dukál
Fontos a mívelt fő, de azért úr a has
Meg ne bántódjál hát jó öreg Révai
És te se nézzél rám oly csúnyán vaskakas
Muszáj az embernek a szomját oltani
Sikamlós pengeként hatol belém a szó
Zár a kocsma ember! Kifelé a ködbe
Amit te hoztál magaddal, vén folyó
Kofák érkeznek és tyúkok párba kötve
Biciklikormányon. Én meg a partfalat
Támasztom másnapos gyomorral
Áhítom, de nagyon az ecetes halat
Milyen jól esne most egy pohár borral!
Lassan felszáll a köd, benépesül a tér
Az árusok között a reggel átoson
Itt ülök hát, folyó! Lábam vizedbe ér
S most elmerenghetünk régi dolgokon
Sikamlós pengeként hatol belém a szó
Emlékek úsznak vizedben vén folyó
S nem mondják partodon a párás reggelek
Hiába kérdezem, hogy tán elveszett
Dolog vagy miénk még a valami
Amit úgy hívnak hogy emlék?
Semmerre sincs - valóság volt nemrég
Nem válaszolsz csak varjat hallani
Hogy fölébed hajló száraz ágakon
Károgják búsan az egykor voltakat
Hiába bánatod és az én bánatom
Nem támaszthatja föl a holtakat
Sikamlós pengeként hatol belém a szó
Minden mi formát ölt, puszta illúzió
Vágytam egykor én is vágytalannak lenni
Az örök forgástól mentesen pihenni
De most te vén bitang, mégis arra kérlek
Hogy porimat ha végül magaddal viszed
Dús hordalékodban, melyből minden éled
Hisz nem a halálban, de a létben hiszek
Hozd vissza e tájra hű fiad egy napon
Hogy lapos kövekkel kacsázzon vizeden
Hogy megint tiszta szívű gyermek legyen
Akit nem bánthat semmi fájdalom
~~~
A szó meztelen pengeként hatol be
Ne temessétek testemet a földbe!
Azt kívánom, vigye el a folyó
Mely időtelen és örökkévaló
Létezésemnek utolsó nyomát.
(Viszontlátásra odaát!)
