Jelige: Zolicus – Selyemút, Sírfelirat, Kiszikkadt nádas
Jelige: Zolicus
Selyemút
Hideg szelek
sebes szárnyán,
napkeletnek tűnő álmán,
teveháton, szamáron,
sivatagban, karavánon,
puszták hátán,
felhők vágyán
elindulnak hegyek ormán.
Messze látnak,
messze néznek,
messzeségből előtűnnek.
Ezer utak ezer éve
Köpenyegük terítéke,
Birodalmak rejtett kincse,
Messzi földek igézete,
Arany, tömjén,
Varázsige,
Örök élet ígérete ..
Kantáruknak kopott éke,
Koronájuk egyik dísze.
Csillag vezérli útjukat,
Nappal éjszakába szalad,
Királyságok egész népe
Elmerengve vár a jelre,
Ha csak hírük közeledne,
Reménységnek hite lenne.
A tavasz is megifjodik,
A nyár kedvvel dolgozik,
Ősz békével veti ágyát,
Hó borítja örök álmát.
Az állatok most megpihennek,
Kardok, pajzsok összetörnek,
Az emberek felejtenek,
Tekintetek összeérnek.
A napfény ma értük ragyog,
Én is hagyom a tegnapot,
A holnapot nem kérdezem,
Szívvel telik meg a szívem.
Egy reggelre ébredve
Nem lesznek csak járóföldre.
Halk szellő lesz hírnökük,
Madárének előőrsük.
Kék ég alatt,
Erdő között,
Hosszú úton,
Hómezőkön,
Napfény árnyán,
Szivárványon,
Idejönnek,
Ideérnek,
Megtalálnak
egy
hajnalon.
Sírfelirat
Eltűnt,
Nincsen már,
Vége.
Emléke itt marad,
Emlékben élve.
Itt élt közöttünk
Nézve,
Látva,
Félve.
S agyában
Egy reggel
Egy ér megállt,
Megmeredt
Örökre.
Elbúcsúzni se tudtam tőle,
Hogy azt mondjam
Talán én is,
Ki tudja...
Jövőre.
Páter keresztet vet,
Bizony mondom néktek,
Por és hamu
Maradt csak
Belőle.
Most hogy itt állok
Torkom száraz,
Nyelvem dadog,
Valamit
Mondani kellene,
Legalább őérte.
én
Szemedbe nézek
Kérdezve.
te
Szemembe nézel
Remélve.
Szél elfújta,
Lomb elfödte,
Föld ráborult,
Fű benőtte.
Részvétek átvéve,
Vállalat értesítve,
Örökség elintézve,
Telefonszám
kitörölve.
Hitemet,
Mi maradt,
Féltem
Reszketve,
Remegve.
”Szép volt
Ennyi volt
Megérte
Ez az élet
Ez a halál
Rendje.”
....
Most sem hagy valami nyugton
Engemet estére.
Két év telt el
Hogy elment közülünk
Örökre.
Hogy ...
Belőle minden ma múlt ige.
Fekszem az ágyon.
Az óra törtet előre,
Agyam kattog,
Üresség tátong.
Valami
Hámlik, szakad ki belőle.
Kiszikkadt a nádas
”nem bujdosó lenne,
a nevünk tekergő”
Elkoptak a rétek,
Elveszett az erdő,
Patakból vízcsap lett,
Emlékből merengő.
A dögnek nincs szaga,
Tavasznak illata
Elillant, odébbállt,
Hol van most, ki tudja.
Viharnak csöndjében
A zivatar elveszett.
Fekete magasból
Kén, ón csepereg.
Orkán a hírekben.
Minden egyre megy.
Az ég a címkéken
Kékje a dobozba,
Felhőkön hirdetés
Csak itt, csak legjobban.
A disznó most vidám,
Boldog hogy leölik.
Tyúkanyó ránk kacsint,
Egyért most kettőt visz.
Betonból van a dió,
Nikkelből az alma,
Törvény csak egy van:
Ki bírja az marja.
Régen se volt másképp
Rómától Bizáncig,
A rézpénz csörtetett,
Circus, panem, amphitheatrae.
De valahogyan is
Más volt mégis ez.
A bánat bánat volt.
Vagy ez is csak igézet?
Rövidebb volt a tőr,
Nem hatolt az agyig.
Akkor kezet vágtak le,
Most már szívet is.
Forró ólom ömlött
Pogányok fülébe.
Ordítva csörömpöl
Bolondok zenéje.
Éles tőr mart
A látók szemébe.
Élő hús ragad
retinám fényére.
Virágok színe
Festés a falakon.
Hársfák dallamán
Kattog a gramofon.
Kép a képeken
Ábrázat arcokon
Szem máj ütőér
csüng a
húsokon.
Szex és hatalom,
Jó üzlet, jó termék,
Szenvedély, egészség
válasszák, vigyék.
Ha szárnyakat kívánsz,
Gyere, ismerek valakit.
Ha messzi földre vágysz,
ajánlom Tahitit.
Ha éhezel valamit
Nálam biztos megkapod,
Feltéve ha fizetsz,
s csakis ha akarod.
A hegyeket elvittem,
Tavakat kiittam,
Napisten aranyát,
Szürkébe rángattam.
Nem ástam vermet,
Nem itattam lovakat,
Nem láttam mint vetnek,
Sem hogy aratnak,
Életért életet
kik vesznek, miért adnak.
Nem értem hogy élnek,
Nem tudom hogy halnak.
Nem hitem nekem már kenyér az asztalon,
Minden mi lehetnék szétdobom, elszórom.
Nem vetek keresztet ha érkezek, indulok,
Hogy éltek egykoron, rá se gondolok.
Nem értem a mát,
Nem értem a múltat,
Hamlet fájdalmát
Az otthagyott álmokat.
S bár tudom a kezdetet,
Emlékszem, hajnallott.
Hisz láttam hogy születtem,
De azt nem hogy meghalok.
