Jelige: Galaxis – Távolítás (törmelékek)

Jelige: Galaxis

Távolítás

(törmelékek)

Értelmezetlen töredékek ismeretlen kibocsátótól, ismeretlen nyelven, a 0.02379.02 sávon. Zárt akta. Kódolás alatt.

*

Az ő nyelvükön, az ő jelrendszerükben írom e titkos jegyzetet, amit tegnap óta más senki nem ismer, és nem is fog, hacsak nem tölt velük elegendő időt, ami a történtek ismeretében nem lehetséges. Ez annyit tesz, hogy ha megtalálod, nekiveselkedsz, megfejted valahogy írásomat, szavakon túl, számodra értelmezhető értelem híján mit sem találsz.

Szomorú. S hogy annak érzem, hogy egyáltalán érzek… de csak sorban!

  Két, három eónnal ezelőtt kezdődött, ha egyáltalán kezdetről lehet beszélni. A mi kultúránk nem ismeri a kezdet fogalmát, (A kultúra fogalmát sem.) sem a napokat, szavakat, s még mennyi mindent! Misztikus térben létezünk, zavaró körülmények kizárva. (kizártság is kizárva) Nincs test, tehát nincsenek szükségletek. A szellem fenntartásához elegendő e tágas tér, s önvalónk. Nevünk sincsen, nincs, ami megkülönböztetne, hiszen nem különbözünk, nincs hozzánk tartozó egónk. Nincs test, ami táplálásra szorul, nincs időjárás, tehát nincsenek kihívások.

  Minek is fogalmazom ezt, ha értelmét senki meg nem fejtheti? Minek a jegyzet, ha titkos? (Minálunk titkok sincsenek.) Magamnak nincs szüksége rá, hisz szellememben tárolódik a kezdetektől mindez, amíg bele nem engedem a feledés egyre tágasabb terébe. Neked írok! Neked, még ha kezedbe nem is adnám, mert annyiféle vagy, amennyiféleképp leírni képtelen vagyok, a saját módodon, értenéd, nem azon, amit nekem jelent. Neked, aki már nem létezik.   Nincs hát értelme semminek, ráadásul tehetek mindent múlt időbe!

  Hittük, hogy mindenhatók vagyunk, mivel soha, senki nem cáfolta meg, hiszen kérdésként fel sem merült. Hittük, hogy mindenről tudomásunk van. Ugyanezen logika szerint. Örök változásban éltünk, melynek tökéletes rendje kizárt minden valódi változást, ám egy meg nem határozható pillanatban, soha ki nem derített okból misztikus terünkben tőlünk tökéletesen idegen valami keletkezett. Porszem. Anyag, amivel nem tudtunk mit kezdeni. Tartottunk tőle, hogy ez valódi változást hozhat, felboríthatja rendünket, ezért megpróbálkoztunk elpusztítani. Pusztítás. Még valami új. Rögtön a félelem után. (Fél. Elem.)

  Körbevettük, de az anyag tökéletesen idegen módon reagált szellemi energiánkra. Ha egyáltalán arra, ha egyáltalán reagált. Megfogalmaztuk, körülírtuk, kielemeztük. Mindez semmilyen hatással nem bírt rá.

  Hogy szellemi energiáink, vagy saját robbanásig fokozódott tehetetlensége mozdította meg, hogy forgásra, növekedésre mi indította, arra annyiféle elmélet született, hogy misztikus terünk dagadni kezdett. Mitől? Miért? Meddig? Hogyan? Kérdések hullámzottak addig határtalan nyugalomban pihenő terünkben mozgásra bírva, felforrósítva rezgéseit. Ahogy forgott az anyag, hogy tökéletesen megfigyelhessük, s ezzel bezárjuk végre, körülötte, vele forgott misztikus terünk.

  Szerettük volna hinni, hogy mi vagyunk hatással rá. Szerettük volna. Kontroll. Új eszköz, amire soha szükségünk nem volt. Kontroll ezzel próbálkoztunk az ismeretlen helyzetben, mert elveszni látszott minden. Ahogy el is veszett. Már az első pillanatban, amikor még csak megismerni akartuk.

  Megismerni. Félelem. Szándék. Akarni. Kielemezni. Leírni. Kontrollálni. Hatással lenni. Bezárni. Elpusztítani. Következmény.

  Bármi aktivitásra van válasz. Ezt később ők le is írták. De ne siessek!

  Mire felfigyeltünk rá, már nem szabadulhattunk. Hogy hogyan tapadt a szellem az anyagban, hogy a kérdések, melyek bennünk teremtek reagálva az addig ismeretlenre, vagy dagadásunk, az elméletek megsűrűsödése miatt, a felforrósodás, vagy a vele mozgás, hogy szándékunk tette-e? Az anyag tapasztott magához, vagy a szellem ragaszkodott? Soha ki nem derült. Ma már nincs is, akit érdekelne. Rajtuk kívül, akiktől a ma, az idő fogalma, s maga az idő származik.

  Csupa nem létező dologból gyúrt magának valóságot az anyag! Milyen csodálatos! Idő. Teremtés. Valóság. Megismerés. Meghatározás. Szavak.

  Tehát az anyag, amint forog, növekszik, változik, s a beléje tapadt szellem, ahogy körbeöleli, új teret hoz létre, már nem misztikus, nagyon is valóságos teret. Valóságos, mert történik valami e térben, ami más, mint bármi, ami előtte volt. E tér talán éppen szellemünktől termékenyül, terem. Hely van benne. Hely, mennyi mindennek! A megtermékenyült anyag duzzad, lüktet, hullámzik, új anyagot szül, s megint, megint, megállíthatatlanul. Legalábbis akkor úgy tűnt, semmi nem lesz képes megállítani.

  A szellem, az egész misztikus tér beleépült az anyagba elválaszthatatlanul, miközben folyamatosan szabadulni akart, s színekben, bíborban, violában, azúrban fejezte ki magát. Az anyag érzékelni vágyott! Vágy. Válaszként létrejött valami, ami érzékel, ami lát. Látta e más módon felfoghatatlan új valóságot. A test. A test érzékelte a hőt, tapintotta az anyagot, látta a színeket, és gyönyörködött. Gyönyör. Vágyott újra látni, amit elfordított tőle a mozgás, vágyott érezni, ezért elindult, hogy megkeresse. Vágy. Helyzet. Irány. Akarat. Mozgásban az anyag, mozgásban a test.

  Hosszú, nagyon hosszú időn át, amely idő természetesen számunka egyáltalán nem létezett, csak figyeltük az anyag változását. Erősebb volt megfejtésre, megismerésre irányuló szándékunk a szabadulás szándékánál. Tökéletes figyelmünk az anyag mélyére hatolt, és nem kereste többé a kiutat.

   Az anyag, maga a befogadás. Érzékel, kinyílik, tökéletességre törekszik, de nem tökéletes. Befogadja környezetét, megtöltekezik vele. Feltárja magát az őt kutató szellemnek, egyesül vele, megváltozik tőle, teljes lesz vele. Beteljesül.

  A forgás, a súrlódás, hőmérsékletváltozást hoz létre, amire az anyag ismét reagál. Az egyenletes forgás magához vonz, nem ereszt. Az anyag differenciálódik, a testek változnak, különböznek. Méretük, formájuk, összetételük, érzékenységük foka szerint más-más módon, más erővel reagálnak a külső hatásokra. Reakcióik összességéből minden mástól különböző személyiség alakul ki. Vágy, akarat, és beteljesülés születik vele. A vágyak is különböznek. A vágyak nem egyforma erejűek. Az erősebb vágy valósul meg.

  Valaha, a misztikus térben, mi nem váltunk szét. Nem is különböztünk. Minden, egy volt, egyforma, forma nélküli, ezért nem volt ott semmi. Egység. Aztán megjelent az anyag, vele együtt a szellem félelme a változástól. Fél. Elem.

  A személyiség, megfigyelve, a tőle külön mozgó más testeket, más személyiségeket, megkülönböztette tőlük önmagát, ezzel létrejött az ego. A testet fenn kell tartani. Kell. Meg kell védeni. Az ego megfigyelte, mire van szükség, és ellátta vele a testet.

  Csodáltam ezt a folyamatot. Ahogy megfigyelőből csodálóvá váltam, kívülről belülre kerültem. Ha valamit csodálok, az ellenpont is megjelenik. De amíg szükségletek, vágyak nincsenek, ego sincs, nincs harc, nincs védelem. Az ego nem létezik sem a szellemben, sem az anyagban, csupán e kettő egyesülésében. A puszta szellem nem harcol, nem fejlődik, állandó. Az anyag önmagában semmi valóban újat, semmi önmagától igazán különbözőt nem hoz létre. A változás folyamatos, mégis másféle, mint a misztikus térben. A változás itt valódi, drasztikus.

  Csodáltam a szellem, és az anyag egyesülését, mely létrehozta az egot. Az egot, ami végtelenül megerősítette, ugyanakkor végtelenül gyengévé, érzékennyé tette a testeket.

  Semmi nem létezett az ego előtt. És talán semmi nem marad majd utána sem.

  A különbözőségek ellenére csodálatosan egységes a szellemmel beteljesült test. Önzőségében végtelenül adakozó.  Az ego eltűnik nyomtalanul, testek porladnak földdé, mely másféle testeket nevel, azok tűzzé lesznek, védelmet adó térré, szépséggé más testek körül. Az ego szüntelenül épít, kigondol, tervez, megvalósít, majd elpusztul. Belesimul a passzivitásba, hagyja, hogy nála gyengébbek táplálkozzanak addig féltve óvott testből. 

  Hát így történik ez. Ami épít, teremt, az rombol, pusztít, a másik oldalon. Ha védelmez valamit, elpusztít valami mást. Bármivel táplálkozik, más életeket emészt el. Ez a törvény. És mindenre, mindenkire, kivétel nélkül sor kerül. Nem számítanak színek, összetettség, méretek, érzékenység, vágy, sem az ego ereje. Sajátos ritmusuk szerint pusztulnak, épülnek testek, glóbuszok. Fáj, ha valami elpusztul, boldoggá tesz a születés, máskor valami elmúlása boldogít, s a születés hat fájdalmasan. Az érzékeny érez. De csak az fáj, ami közel, érzékelhetőségen belül van. Nem fáj, ha messzi bolygó hull nemlétbe, ismeretlen civilizáció öregszik, pusztul el, fel sem figyelsz nálad apróbb sejtcivilizációkra, melyeket gondatlanságból, vagy akarattal te magad pusztítasz el. Csak azt fáj elveszíteni, amit ismerünk, azt, amit egonk fennmaradásunkhoz nélkülözhetetlenül szükségesnek tart.  

  Csodálatos komplexitásban ragyogott, majd túlérve fény, hang, és színorgiában robbant ki terünkből a betolakodott anyag. Kiváltunk, s visszatértünk megszokott egyformaságunkba.

  Nem akarom feledni, de lassan elsimul misztikus terünk hullámzása, a forgás már megszűnt, nincs anyag, nincsenek színek, forróság, hideg, nincsenek gondolatok. Kivetettük magunkból az utolsó porszemet. Megfoghatatlan sebességgel fogynak a szavak. Még érzem a végleges elárvulást, de távolodik, kimosódik belőlem az utolsó morzsa is, minden egy, már nincsen semmi sem. 

*

Csak most egyszer, utoljára húzz ki a szarból pajtikám! Mondom, mondom már! Na figyu! Használtan vettem, valami ócskásnál. Olyan poros, mocskos volt, hogy hetekig csak a tisztításával vacakoltam. Emlékszel? Még kölykök voltunk, akkor volt nagy divat a naprendszer, az isiben tanultuk, vizsgáztunk is belőle, hogy hogy kell összerakni, működtetni, szarakodni vele! Aztán volt pár baleset, és betiltották az egészet. Nem is láttam egyet se azóta, hogy az utolsót beadtam a megsemmisítőbe! Ez itt, az enyém, tökéletes volt! Hibátlanul működött, meg minden, csak aztán beütött ez a szarság. Én nem tudom, mi lett, mindent úgy csináltam, ahogy kell, semmit se hagytam ki, és imádtam figyelni, hogy milyen elképesztően gyönyörű!

Fogy az idő! Haver, nem tudom tovább magyarázni! Rohadt nagy szarban vagyok asszem… Ahogy most kinéz, a múltkori olajlesiklás volt az utolsó balhém, amit valaha elvittem szárazon, mert erre tutira rászúrok. Olyan a világon nincs, hogy ebből kimásszak valahogy! Egy büdös szót se mernék leírni, ha nem tudnám, hogy csak mi ketten ismerjük ezt a nyavalyás nyelvet. Baszki! Beletelik nekik egy kis időbe, mire megfejtik, ezt az üzit, ha az összes rohadt progijukat ráállítják is! Addigra meg már le se kell húzniuk magukat! Érted, haver? Nehogy azt hidd, hogy nem tudom, milyen apró fos egy ilyen naprendszer, de higgy nekem! Bitang komoly okuk volt annakidején betiltani! Nincs több időm magyarázni! Ha segítesz, baszod, a tökélyben lebeghetünk, páholyból sasolhatjuk, hogy robban szét a világ, plííz! Ne hagyj cserbe faszi! Oké. A lényeg, hogy rögvest ott leszek a hajón. Ha segítesz, megúszhatjuk, Ha nem, most indulj! Pucolj, ahogy csak bírsz! Vissza se köpj! Csőváz!

*

- PR 2479 adásban vagyok! TU 7432 jelentkezz!

- TU 7432 jelentkezem. Várj, csak átfordítom, hogy lássalak is! Na mondd!

- Most láttam egy virágot kinyílni! Felvettem, átküldöm az egészet, ha maradsz egy kicsit!

- Biztos vagy benne? Teljes kinyílás volt? Bakker én még sose kaptam el élőben egyet se!

- Igen, igen, és gyönyörű volt! A színek, és az a lüktetés, és mindent, de mindent magával rántott! Átküldöm a koordinátákat is, mérd csak be, meglátod, hogy még mindig vibrál a törmelék! De siess, mert már kezd belesűrűsödni a sötétségbe!

- Szerencsés vagy PR 2479! A mindenit, de szerencsés, hogy élőben láthattad! És köszi a felvételt, már nézem is! Tyű, ez viszi az egész naprendszerét! Viszi magával….  És egyetlen bolygó indította el! Itt vagy még PR 2479? Melyik volt az? Melyik bolygó?

- Nyomd vissza az elejére, pont középen van ebből a szögből. Az a kék! Sose láttam még ilyen kéket!

- Én se! Áldott legyen a színérzékelőnk! Visszapörgetem az elejére, megnézem megint.

- Várj! Előbb nézd meg a helyét! Egy tökéletes fekete lyuk! Máris kezdem a méréseket! Ennek az energiáiból tutira feltöltjük a tartalékainkat!

- Ezt sose felejtem el neked PR 2479! Ezt a gyönyörű felvételt!

- Ja! Kiraktam én is! Ez a képernyő pihentetőm! Na lépek melózni! Szeva TU 7432!