Jelige: Bulibogyó – Természetellenes emberi-természet
Jelige: Bulibogyó
Természetellenes emberi-természet
Nézz körbe! - mondotta a Bölcs,
S érezd a fájdalmat mit érez a Föld.
A kezdetben virágzott, burjánzott,
Most a veszte felé fut - ráfázott.
Bizony ráfázott a bőségére, termésére,
És saját kölyke lesz önnön végzete.
Akár gyilkos kór, az Ember úgy tenyészik,
Csak elvesz, rombol.. de vissza nem adakozik.
Miért? - kérdezem,
Miért ilyen felelőtlen,
Nem elégszik, telhetetlen...
Miért ilyen az Ember?
Lásd a saját szemeddel! - szólt újra a Bölcs,
Akkor talán megérted mily igát nyög a Föld.
Halld a gyárak pusztító szagát,
Érezd a szemét gyilkos hatását!
Lásd a romboló gépek zaját,
Amik lakhelyedet lassan kiírtják.
És figyeld a csendet;
Azt a végtelen, néma keservet.
Mert a Természet gyermekei vagyunk,
Szülőnk könnyesen viseli hörgő hadunk.
Nem szól és nem panaszkodik,
Majd tettünkre érünk ha ő elhalálozik.
Amikor késő lesz, majd megbánva esünk térdre,
De imára kulcsolt kezünknek sok lesz már a vétke.
S végül majd az Ember is sírba száll,
A lánctól huzatva amit önmaga kreált.
A Föld pedig reinkarnálódik,
Nélkülünk élhet örökké napestig.
Csak lassan! - figyelmeztet a Bölcs,
Hiszen lehet más is; változni sosem késő.
Ha kapsz, valahogy add vissza,
És megtudod mi a becsület szava.
Ha elveszel, adj újat és jobbat!
Mert vakon masírozva csak elveszted az utad.
És így lehet a városból szépséges táj,
Ahol vidáman dalolhat ember és madár.
Így válik zöld erdővé a hideg beton,
Hogy visszanyerje jussát a lágy vadon.
Újra illatoznak a zamatos növények,
Napsütésre ringatóznak bokrok, fák és levelek.
A friss levegőt szívhatod magadba,
Édes nektár lesz minden bajodra.
Akkor láthatod milyen is igazán élni,
És az Anyafölddel égi-harmóniában lenni.
Amikor újra a Föld lesz a mérvadó,
Minden élőlénynek a Természet az anyahajó,
Amikor élni és lélegezni fog
Minden ami él és mozog
Akkor az Ember is rájön a hibájára,
És kulcsolt kezével boldogan kezd hálás imába.
