Ugrás a tartalomra

 

Vésztőtől Hömpölyzugig

A szerencsésebbek már hallhattak részleteket Márton László szatirikus regényéből a szerző előadásában – az Irodalmi Jelen lapszámbemutatóján is emlékezetes pillanatokat szerzett vele. A mi kis köztársaságunk immár megjelent a Kalligram Kiadónál, s történelmi-politikai díszletekről lévén szó, Mészáros Sándor arra kérdezett rá elsőként: áthallásokkal kell-e olvasni a művet. „Igen és nem” – felelte az író, direkt áthallásokat ugyanis távolról sem akart a regénybe csempészni. Ez nem is lehet egy regény feladata, az itt és most-ra az esszének, a publicisztikának kell reflektálnia. Sokkal inkább azokat az általánosságokat akarta megragadni – magyarázta Márton László –, amelyek mélyen jellemzők történelmünk évszázadaira, a magyar mentalitásra, és már Arany is kikezdte A nagyidai cigányokban. Az önállóságra törekvés, a szabadságszeretet, a dac („Olyan a magyar, mint a kovakő: mentül inkább ütik, annál inkább szikrázik” – idézte az Egri csillagokból Márton László); vagyis az a konok, „kurucos függetlenség”, tette hozzá Mészáros Sándor, amely nem számol a realitásokkal.

 

A regény mintájául szolgáló Vésztői Köztársaság nem volt egyedülálló az országban, hasonló kezdeményezések Délkelet-Magyarországon jöttek létre, ahol 1944–45-ben egyes területek viszonylag kevés harc után politikailag légüres térbe kerültek. A „búrába zárt” állam gondolata egyébként még Fichtétől ered – tudtuk meg Márton Lászlótól –, aki A zárt kereskedelmi állam című művében fejti ki a környezetétől elzárkózó, teljesen önálló gazdaságot kialakító állam gondolatát. A mű radikálisabb, mint maga a Kommunista kiáltvány, és jóslatként sem utolsó, ha megnézzük a kommunista diktatúrák berendezkedését. Csak épp a regénybeli Hömpölyzug „államszervezetét” nem a németes precizitás jellemzi, hanem a slamposság, a tömény hülyeség – jegyezte meg Mészáros Sándor, ahogy a szovjetek stupiditásáról sem született még magyar nyelven hasonló szatirikus regény.

A történelmi szereplők egyébként jól beazonosíthatók, így Vorosilov és Molotov is, ahogy a magyar nevekkel is szívesen eljátszik a szerző: Erdei Ferenc Mezeiként szerepel, Dömper elvtárs és Dózer elvtárs vetélkedése nem más, mint Tömpe András és Péter Gábor csatája az állambiztonság működtetési módszerei felett; felbukkan a Hömpölyzugból elszármazott író, Sinka István is, aki a regényben Sonkaként szerepel. Ez utóbbi felett volt is némi vitájuk, mesélte Mészáros, aki szerkesztőként elhagyta volna ezt a „névferdítést”. Hogy miért élt ezekkel az író, arra Márton László úgy reagált: nem dokumentumregényt akart írni. Ha a gyulai levéltár anyagát rekonstruálta volna, a történet sokkal kisszerűbb lett volna. Látomásossá kellett tenni a szöveget, ezáltal válhattak központi kérdéssé a magyarság sorskérdései. Ennek érdekében „egészen valószínűtlen részletekkel tömtem teli a regényt, amelyek azonban a valóságban visszakereshetők” – fogalmazott Márton László. (Így például az egyik legmulatságosabb részletben, a Sztálin lányának megmentésére a Hold túloldalára induló delegáció történetében.)

 

Mint Mészáros Sándor megjegyezte, A mi kis köztársaságunkban A nagyidai cigányok gúnyos kacagása köszön vissza, az a magunkba maró, kemény, gogoli, swifti szatíra, amelyet a magyar irodalom hagyományosan nem nagyon visel el. Márton László hangsúlyozta: a szatíra akkor hat igazán, ha poézissel párosul. Anélkül csak lapos publicisztika vagy eszeveszett kirohanás lesz belőle. Regényében a jelenkori megfeleltetések nem működnek és nem is működhetnek – általánosságban tükröződnek benne vissza a Zápolya Jánostól napjainkig húzódó politikai folyamatok. Nagyon fontos, hogy a tiszteletet is fenntartsuk a „magunk akarjuk intézni dolgainkat” mentalitással szemben, mert ebben a virtusban tartás van és felemelő, fogalmazott az író. Ugyanakkor sokszor mulatságos is, de a gúny mellé mindig társulnia kell a részvétnek és a szeretetnek.

A keserű művek azért felemelőbbek, folytatta Márton László, mint egy gessneri idill, mert azáltal, hogy felhorgad bennünk a ráismerés, a tiltakozás, kiemel bennünket a gyarlóságból. Ezért nem veri le az olvasót a Gulliver, vagy a Holt lelkek olvasása. Varlam Salamovnál kevés keserűbb író van, mégis, mintha hegycsúcsra kapaszkodnánk fel általa, kitekintést ad önmagunk nyomorúságából. „Ilyesmi volt az én szándékom is” – összegezte Márton László a regény hátterét.

 

Mészáros Sándor szerint magát Márton Lászlót is nehezen „emészti meg” a magyar irodalom: az író felszámolja az epika példázatosságát, visszahozza a manierista prózahagyományt, és a nevetést is szerves részévé avatja műveinek. A mi kis köztársaságunk is ezzel a bölcseleti cinizmussal kacérkodik, amely hiánycikk irodalmunkban. Azért nem teljesen – fűzte hozzá Márton László, hiszen ott van Kemény Zsigmond, vagy Teleki László A kegyenc című műve, amely a szó legnemesebb értelmében cinikus. De Madáchot is ideszámíthatjuk Lucifer replikáival. Ez a tudás a Kiegyezés után veszendőbe ment – állapította meg az író, aki nem véletlenül igyekezett feltámasztani a hagyományt, bár hangsúlyozta: semmi esetre sem mérné magát az említett klasszikusokhoz.

Búcsúzóul azt is megtudtuk, a regények között „pihenésképp” Márton László fordít: most épen a Faust második részén dolgozik, melyet a Katona József Színház felkérésére tesz teljessé. Előtte Luther Asztali beszélgetések című munkájából készített a Luther Kiadónak egy testes válogatást-fordítást, illetve Gottfried von Strassburg Trisztánját ültette át magyar nyelvre. S hogy e pusztán tömegükre nézve is súlyos kötetek – nem beszélve a magyarításukhoz szükséges műveltséganyag mennyiségéről – valóban pihentető munkát jelentenek az írónak, arról ő maga győzött meg: ahogy néhány percben beszámolt például a Faust egyes felvonásainak rejtett utalásairól, nyelvi leleményeiről, a fordítás kihívásairól, egy igazi kis szellemi kalandtúra volt a hallgatóságának. Nem véletlenül láttunk a közönség soraiban sok fiatal hallgatót Márton írókurzusairól – mi is szívesen beülnénk bármelyikre.

 

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.