(Ró)mai disznók

„Néró megnyalta volna a tíz ujját, ha tényleg ilyen verseket tudott volna írni” – mondta Szőcs Géza a Magyar Napló Könyvesboltban Farkas Wellmann Endre új verseskötetének bemutatóján. A szerzővel Erős Kinga beszélgetett, Néró és a mai költő szavait Lázár Balázs keltette életre.

Farkas Wellmann Endre új verseskötetének bemutatója előtt a szervezők gondoskodtak a közönség jó kedélyéről – ha nem is római módra, de amolyan magyarosan lehetett lakomázni, némi pálinkának és a kolbászos falatkáknak köszönhetően. Ezután tértünk át a szellemi örömökre: A római disznó című kötetet bevezetésképp Szőcs Géza, a verseskönyv szerkesztője méltatta. A szerző tizedik könyvéről van szó, amelybe korábbi versei közül is beemelt néhányat. Szőcs Géza költői hasonlattal élt: olyan ez a kötet, mint a kőpatakok az Alpesek lábainál, a tavaszi olvadáskor megáradó és alázúduló vizek után. A hegyekből hömpölygő vizek fatörzset, csónakmaradványt, még kutyaházat vagy csontot is sodornak magukkal, s amikor visszahúzódnak, a tárgyak ott maradnak a kőmederben.

Úgy is mondhatnánk – folytatta Szőcs Géza –, a kötet egyfajta pszichonarratíva relikviáinak együttese, melyet merész szabadosság, autonómia jellemez, és a költő érlelődő öntörvényűsége mára nagyon megerősödött. A válogatott versekben különböző versformák, rímek, ritmusok, üzenetek adódnak össze, amelyekből félreismerhetetlenül kirajzolódik Farkas Wellmann Endre művészete. Hatalmas életanyag vonul fel a kötetben – hangsúlyozta Szőcs Géza, hozzátéve: büszke rá, hogy szerkesztőként szerepet vállalhatott a könyv megszületésében. A szerkesztő még egy különös véletlenből adódó „ajándékot” is megosztott a hallgatósággal: találomra emelte le a könyvesbolt polcáról Bálint Péter irodalomtörténész Csokonai naplójegyzeteit feldolgozó kötetét, s azt felütve egy Csokonai-idézetre bukkant, amely egy város leégéséről s a magyarság pusztulásáról beszél. Farkas Wellmann Endre kötetének motívumai közül a legismertebb az égő Rómáé, melyhez Néró császár kommentárokat fűzött – emlékeztetett Szőcs Géza.

Mielőtt Erős Kinga, az Orpheusz Kiadó főszerkesztője a szerzőt kérdezgette volna, Lázár Balázs színművész szólaltatott meg néhány verset a kötetből. Ebben a blokkban ugyan még nem a római témájúakat, de az elhangzott szövegekben felvonultak a kötet párhuzamos motívumai: a halál, a vér, a szenvedély, például a Disznótoros című versben („Ha disznót vágott, ragyogott a lelke…”); megidéztetett Sziveri János alakja az Idill – a színtér és a sintér című versben, és meghallgathattuk a Veszendő dolgok balladáját. („Állatok közé tévedtem baromnak / s ím, begyűjtenek – fakuló trófeát / de bőröm kérge legszebben most ragyog / s a tükör mögött az arcom odaát.”) 

Erős Kinga egy néhány évvel ezelőtti írószövetségbeli estre emlékeztette a költőt: akkor úgy nyilatkozott, nem akar többet verset írni. Az ötlet, hogy új kötetet kellene csinálni, két éve vetődött fel, s íme, itt van az eredménye. Milyen volt most hallgatni a verseket – kérdezte a szerzőtől a főszerkesztő –, inspirálódott-e általuk, vagy újabb „végzetes” kijelentésre készül? Farkas Wellmann Endre úgy fogalmazott, most hallotta először igazán ihletetten és jól elmondani egy színésztől a verseit (Lázár Balázs csakugyan kiválóan ad elő, s a második felolvasós blokkban jött csak az igazi meglepetés), tehát a kedve nem ment el az írástól. Akkor, ott, az Írószövetségben „egyfajta hit veszett ki belőlem, hogy nincs értelme, amit csinálok” – így a költő. Amikor azonban Erős Kinga jelezte, hogy jó volna egy kötet az Orpheusznál, és Szőcs Géza is az ügy mellé állt és segített, kedvet kapott.

Szőcs Géza gyorsan félbeszakította a neki címzett hálás köszönetet, és inkább rákérdezett, hogy a következő kötetre mennyit kell várni. „Nem azt mondom, hogy ezzel visszakaptam az életkedvem – reagált a költő –, de jó volt a versekkel bíbelődni, és nem mondom többé, hogy nem fogok írni.” Erős Kinga a kötet három ciklusából a legkarakteresebb harmadikra, a Róma-versekre kérdezett rá: a metaforát már régebben megtalálta a költő, és kiválóan tud általa reflektálni napjainkra, miközben nem közéleti verseket ír, hanem tetemes műveltséganyagba ágyazza mondandóját a máról. Farkas Wellmann a 2012-es L. D. hagyatéka című verseskötetére utalt vissza válaszában, itt vonultak fel ugyanis először a Néró-történetek, de akkor még nem hitte volna, hogy milyen hamar – két-három éven belül – aktuálissá válnak azok a víziók, amelyeket a versek megcsillantottak. 

Ízelítőképp Lázár Balázs keltette életre a versek Néróját, olyan szuggesztíven, hogy színházi élmény kerekedett belőle. A Távirat a népnek Antiumból, a Levél Senecához, vagy A római parton sorai egy félelmetes és egyben esendő birodalmat és uralkodóját varázsolták elénk. Szőcs Géza irodalomtörténeti vonatkozásaira tért ki a Néró-metaforának, mely az elmúlt száz évben különös akusztikára tett szert, elég csak Kosztolányira vagy Kavafisz Barbárokra várva című kötetére gondolni; de éppen most mutatták be a miskolci színpadon Dürrenmatt A nagy Romolusát is. „Korunk érzékenyebb lett a római birodalom végnapjaira – fogalmazott a költő-szerkesztő –, de ne essünk abba a tévedésbe, hogy a versnek úgy általában valamilyen sorsmetaforát kell hordoznia.” Szőcs felolvasta a kötetből azt a művet, melyet a legkiválóbbnak tart (De amore), és szerinte Néró megnyalná a tíz ujját, ha valóban ilyen verset tudott volna írni. („Akténak teste e hosszú, mély titok / halak siklása néma, langy vizekben / halálos násztánc, s lelkem partjai / próbálják meg tartani keretbe.”) 

Erős Kinga zárásképp azt firtatta, vajon egy új hang jelent-e meg ezzel a kötettel Farkas Wellmann Endre költészetében, hiszen komoly férfikorba lépett, a szövegek is befelé figyelőbbek, érettebbek lettek – például a Rongyokban a lélek, amely Kinga kedvence. A költő válasza: időközben negyvenéves lett, a kerek évfordulók megrázzák az embert, önvizsgálatra késztetik. Ebben a kötetben, a római disznó metaforájával teljesedett ki nála az, amit a mai emberről el akart mondani. S csak utólag szembesült vele, hogy még mennyi játéklehetőséget kínál a „disznó” mint költői kép. A műsor végén azért még kaptunk ebből a sokféleségből ízelítőt a Lázár Balázs felolvasta verseknek köszönhetően.

Szöveg és fotók: Laik Eszter