Útmutatók a labirintusban

Ács Margit, a sorozat szerkesztője így konferálta fel a frissen megjelent köteteket: sokkal szebbek lettek, mint arra eredetileg, a korábbi „Arcok és vallomások” sorozat alapján számított. A kivitelezés az MMA dokumentációs osztályát dicséri; Ács Margit külön megköszönte Pécsi Györgyi, az osztály vezetője, Cseresznyés Márk és Nagy Rita szerkesztők, valamint Bornemissza Ádám tervező munkáját. A csütörtöki esten bemutatott művek mellett már számos újabb is készül, megjelenésük a közeljövőben várható. E kötetek legfőbb erénye, hogy tanárok, diákok számára megközelíthetővé válik majd egy-egy mai életmű – olyanoké, aki már teljes pályát tudhatnak maguk mögött, de eddig mégsem született róluk összefoglaló mű – ajánlotta a könyveket a sorozatszerkesztő.

Ács Margit sorozatszerkesztő

Az esten Rátóti Zoltán olvasott fel

Rátóti Zoltán színművész, az MMA Színházművészeti Tagozatának vezetője Marsall László Magyarnak lenni – Xéniák, minden magyarul beszélőnek című versével nyitotta az elhangzó művek sorát. A másfél éve elhunyt költő életművét Sturm László dolgozta fel, akit a költő egykori kritikusaként kértek fel a monográfia megírására. Nehezen állt kötélnek – vallotta meg Sturm Ács Margit kérdésére –, Marsall életműve ugyanis nehezen bevehető bástyák összessége. Weöres-tanítványként hatott rá a természettudós Boér László, a filozófus Hamvas Béla, de merített a matematikából és a filozófiából is. A korszellemmel mint divattal szembe ment – tette hozzá Ács Margit, Sturm szerint pedig Marsall megteremtette a hagyomány és a modernség ötvözetét.Mindketten hangsúlyozták a jelentőségét a költő baráti-gondolkodói körének, amelyben a legváltozatosabb szakterületek képviselői voltak jelen. Akkoriban még természetes volt, hogy mindenki olvasott filozófiát, művészettörténetet, és ez a sokoldalúság köszön vissza a Marsall-életműből is – összegezte a monográfia tanulságait Sturm László. 

"Mindig személyességre törekszik" - jellemezte Sturm László Marsall költészetét

A Közelképek írókrók sorozat gazdag fotóanyagot is felvonultat

Albert Gábor novellái közül a Meghal az élő, újra születik a holt címűt hallgathattuk meg. Némi dosztojevszkiji kicsengéssel a végén – jegyezte meg a szerző immár a pódiumasztalnál, Gáspár Györggyel szemben –, a nagy orosz klasszikusnak ugyanis van egy novellája, ahol valakinek le kell vetkőznie, és szégyelli szakadt öltözékét. Albert Gábor hőse egy rendőrségi vizsgálat alkalmával kénytelen felfedni apjától örökölt, kinyúlt trikóját. Az író derűsebb hangnemre váltva azt javasolta közönségének: tegyék félre a monográfiát, és inkább a műveit olvassák. Azért kedvet csináltak a Gáspár György jegyezte tanulmánykötethez is, amely eligazítja az olvasót a „labirintusban” – először Határ Győző nevezte így az Albert-életművet. Pontosabban ő az ’útvesztő’ szót használta, de Albert Gábor kitartott amellett: neki rokonszenvesebb a’labirintus’. Mint elmondta, legutóbbi kötete címlapján egy állabirintus van, az a fajta, amelyben az ember kívülről indul, csak egy útvonal van, ami elvezet a középpontig. Szerinte ilyen a jó irodalom, vagy még inkább olyan, ahogy Kafka fogalmazott: „A labirintus én vagyok”. 

Albert Gábor és Gáspár György

„Ez még a / holt regék világa, / hatalmas, mint a / nagy folyó, / hét ló dobol / s egyetlen álmot / álmodhat / minden álmodó” – szólt Kiss Anna távoli időkbe repítő, mágikus ritmusban lüktető versének – Ez még a holt regék világa – kezdősora, Rátóti Zoltán előadásában. Cs. Nagy Ibolya, a költőnőről született monográfia szerzője betegség miatt nem tudott jelen lenni, de elküldte ajánló sorait, melyeket szintén Rátóti Zoltán olvasott fel. Az irodalomtörténész szerint háromféle múlt tárul fel Kiss Anna verseiben: az univerzális térben-időben játszódó mítoszverseké, a gyermekkor ideje vagy az antikváriumi fotók köré szőtt múlt, valamint a „homorú térben mozizunk” verssorának metaforája: a hiányt jelző homorú felszín. „A világ nem akar jobb lenni – válaszolta a szerző Ács Margit kérdésére, miért a múltban érzi leginkább otthon magát –, ezért a kietlenségben kell megtalálnom az otthonosságot. A múlt számomra egyszerűbb.” „Tehát örökbe fogadsz múltakat, népeket, kultúrákat” – jellemezte frappánsan a kritikus Kiss Anna költészetét; s a szerző búcsúzóul emlékeztetettarra, milyen roppant keveset tudunk magunkról, a Szent István előtti múltunkról, de az őseink ott élnek bennünk, csak elő kell hívni őket. 

Kiss Anna eddigi életművét Cs. Nagy Ibolya dolgozta fel

Kiss Benedekkel folytatódott a könyvbemutató, aki csak nevében (és lélekben) rokona Kiss Annának. Nagy Lászlónak viszont unokája, tudtuk meg Ködöböcz Gábortól, a monográfia szerzőjétől, akivel a kötet szerkesztője, Nagy Rékabeszélgetett. A Szomorúan és boldogan, valamint az Isten csavargója című versek által kaptunk egy kis ízelítőt ebből a „lét- és fényszerelmes” költészetből, ahogy a tizenöt éve jó barát-kolléga Ködöböcz jellemezte Kiss Benedek verseit. „Ő ’43-ban, én ’59-ben születtem, de mégis szinte teljesen azonos az értékrendünk” – mesélte az irodalmár barátságuk gyökereiről, többek között a paraszti kultúra azonos megítéléséről. „Hétköznapi realitások plasztikus poézise” a Kiss Benedeké, s a tanulmánykötet igyekezett a szakszerűséget az élményszerűséggel ötvözni; Ködöböcz Gábor megvallotta, nem híve a száraz tudományosságnak. Feltárja az intertextuális összefüggéseket is, például a Kilencek csoport többi tagjának lírájával. Egy bejátszás segítségével magát a költőt is megszólaltatták, melyben „Kiss Bence”, ahogy barátai hívják, szülőhelyéről, apja és anyja költészethez való viszonyáról beszélt, valamint barátaival tett bulgáriai útjáról, ahol Nagy László inspirációi nyomán kortárs bolgár költőket fordítottak magyar nyelvre. 

Nagy Réka és Ködöböcz Gábor

Egy fiatalkori kép a költőről a címlapon

Az est végére maradtak a műsor legderűsebb pillanatai, és ezt Temesi Ferencbölcs humorának köszönhettük. Rátóti Zoltán Az önazonosság muzsikája című Temesi-írást olvasta fel, amely a Muzsikás együttes laudációja, de több is annál: hitvallás a zene, a magyarság és a magyar zene mellett. A monográfia szerzője,Vasy Géza helyett, aki szintén nem tudott jelen lenni, Pécsi Györgyi, a kötet szerkesztője faggatta az írót, például arról: nem furcsa-e, hogy egy nála konzervatívabb irodalmár jegyzi a róla szóló monográfiát. „Nem tudom, van-e értelme ennek a megkülönböztetésnek – fogalmazott Temesi –; aki író, mind hagyományt őriz.” Az ő tradíciói azonban sokféle forrásból táplálkoznak: az avantgárd, az egykori Fölöspéldány Csoport, a beat és az „utolsó szögedi”, Bálint Sándor mind rajta hagyták kézjegyüket prózáján. Pécsi Györgyi, aki a kötet képanyagát is válogatta, megjegyezte: mintha az időben előrehaladva elmaradoznának a barátok a fotókról. Páskándi, Gion, Lázár mind idősebb barátok voltak nála, már eltávoztak – felelte Temesi –, de még a síron túlról is segítenek. Az MMA-tagságot például Lázár Ervinnek köszönheti. „És ez, hogy most megjelenik egy olyan könyv, ahol az ember neve a cím…” – fejezte ki ámulatát Temesi, aki bevallása szerint arra készült, hatvanéves koráig fog élni. „A mi időnkben csak halottakról írtak ilyen könyvet, én meg még tele vagyok tervekkel” – tette hozzá, ahogy azt is: „Akiről ilyen könyvet írnak, már ne nagyon vegyen tartós tejet”. Végül mentora, Ilia Mihály sziporkázóan szellemes, találó megjegyzését idézte: „Az élő író nem jó, mindig elmozdul”. Hogy melyik a kedvenc időszaka, kötete a pályájáról? „Minden könyvem a saját gyerekem” – felelte az író, aki éppúgy szereti közülük a „kicsiket és butákat is”.

Pécsi Györgyi és Temesi Ferenc

Szöveg és fotók: Laik Eszter