A siker megfojthatja az embert – Bartis Attila estje Székelyudvarhelyen

Bartis Attila irodalmi estjével nyitotta meg kapuit a tíznapos, kulturális programokban gazdag G. Fesztivál Székelyudvarhelyen. Az íróval Murányi Sándor Olivér beszélgetett a G. Caféban irodalomról és sikerről, fényképészet és literatúra viszonyáról, valamint az egzotikus Indonéziáról, mint inspirációs forrásról.

A siker megfojthatja az embert

Bartis Attila estje Székelyudvarhelyen

A G. Caféban szépszámú közönség előtt beszélgetett Bartis Attilával, a nagy sikerű A nyugalom című regény szerzőjével Murányi Sándor Olivér, az estet megelőző délelőttön pedig az író rendhagyó, a diákok körében is nagyon népszerű irodalomórát tartott a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban.

A moderátor elsőként távol-keleti utazásairól, utazás és írói munka viszonyáról faggatta a meghívottat, Bartis ugyanis egy évig élt Indonéziában, Jáva szigetén. Erről kissé nehéz volt beszélnie, hiszen mindössze három hete érkezett haza, s mint mondta, „még egyszerre fut a két valóság”, a „itthoni” és az a másik, amelyet nemrég megtapasztalt.  Szükségét érezte, hogy eltávolodjék saját valóságától, és egy teljesen különböző kulturális, vallási közegben éljen, alakítson ki egyfajta teljesen hétköznapi életet, amely által egy másik, napi szinten megélt valóságból tudja látni a saját kultúrkörét – vélte az író. Nem mindegy, hogy két hétre megyünk el üdülni, vagy egy évig élünk egy ilyen egzotikus helyen. Indonéziában egyébként egy évig lehet élni annyi pénzből, amennyiből Budapesten három-négy hónapig.

Amikor kiment, még nem sejtette, hogy szakmailag is inspirálni fogja Indonézia; az elmúlt egy év alatt többet dolgozott, mint az előző tizenötben itthon. A tervek szerint karácsonyra a boltokba kerülhet új könyve a Magvető gondozásában. Erről egyelőre nem sokat árult el, de azt sikerült megtudnunk, hogy ha A nyugalom anyaregény volt, az új kötet aparegény lesz. Nem önéletrajzi ihletésű írás, mint ahogy az eddigi legismertebb műve sem az, mégis beleszövi saját apaképét.

Murányi Murakami Haruki futás-írás párhuzamából kiindulva arra volt kíváncsi, hogy Bartis regényeinek megalkotását rövid- vagy hosszútávfutásnak érzi-e. „Regénye válogatja” – vélte az író.  A nyugalom megírása csupán január másodikától húsvét vasárnapjáig tartott, a mostani kötetén 2002 óta dolgozik. Ez a könyv azonban nemcsak hosszútávfutás számára, hanem akadályverseny is, hiszen az aparegény írása közben elhunyt az édesapja, ez pedig átértékelt benne mindent.

Murányi arról is kérdezte a meghívottat, befolyásolta-e pályaválasztását az, hogy felmenői között több irodalmár van: édesapja, a gyergyószárhegyi születésű Bartis Ferenc író, költő volt. „Ugyannak a dolognak kettős nyitása van, az irodalom épp annyira vonzhatja, mint amennyire taszíthatja az embert. Az alkotás, különösen nálunk, ebben a kultúrkörben eléggé kézen fogva jár hosszú ideje a makacs, nyakas individualizmussal.” Az ember a saját hangját, a saját formáit akarja megtalálni. Nagyon tudatos felismerés volt viszonylag korán, tizenéves korában, hogy egyáltalán nem jó, ha apjának mutatja meg az írásait. Nem azért, mert félt a véleménykülönbségtől vagy kritikától, hanem mert úgy érezte, abban a helyzetben nem kapna hiteles véleményt édesapjától. Később sikerült rendezniük ezt a viszonyt, és nagyon jó egyensúly alakult ki közöttük.

Az est további részében a Bartis család Marosvásárhelyről Budapestre való kitelepüléséről kérdezte Murányi a meghívottat.  Az író elmondta, hogy 1984-ben, körülbelül tizenhat évesen hagyta el otthonát, Budapestet pedig csak 1990-ben, első gyermeke születésekor kezdte otthonnak érezni.  „Nem lehet egy életet úgy leélni, hogy az ember nincs otthon. Ha valakinek több otthona van, az egy nagy bűvészmutatvány” – fogalmazott.

Idegennyelv-tudására a tragikus jelzőt használta; a román nyelvvel érthető módon elég ambivalens a viszonya, hiszen a régi rendszerben kényszerűségből mindenütt azt kellett használni, a kényszer pedig a meglévő tudást is képes lerombolni. 2006-ban Berlinben megismerkedett Filip Florian prózaíróval, ahol együtt voltak ösztöndíjasok. Nagyon mély barátság alakult ki közöttük, naponta beszélnek, gyakran leveleznek. Valamiféle csoda történt a román nyelvvel való barátkozást illetően is. „2006-tól errefele a román nyelv egy más szerepet töltött be az életemben, mint annak idején.” Azóta kezdett el újra beszélni románul, de román irodalmat nehezen olvas, nagyon sokat kínlódik, míg átrágja magát egy szövegen.

A bensőséges történet után A Lázár-apokrifekből olvasott föl az író, majd beavatott a kötetcím történetébe. Azóta már megnősült ferences barátja egy kolostorban, „egy nagyon hosszú Tarkovszkij-film és néhány pohár bor után” ferences szerzetessé „szentelte” – ő lett Lázár testvér.

S ha már különleges barátságról volt szó, a „barátok” sorából nem hagyhatta ki a szinte már hozzánőtt fényképezőgépet, amelyet olykor hosszú ideig nem vesz elő, aztán hirtelen megszállja valami, és megörökíti a pillanatot.  Az író képzőművészetet tanult, úgy érzi, szüksége van egy vizuális nyelvre. A fotográfia valamilyen szinten az örökkévalóságról szól, pontosabban az örökkévalóság igényéről, az egészen más, hogy nem történik meg. A kapcsolat irodalom és fotó között kiszámíthatatlan, nem tudatosan átgondolt.

A beszélgetés másik fontos témája A nyugalom sikere volt. A meghívott úgy véli, a ’siker’ szóval vigyázni kell, viszonylagos dolog. „Amikor valaki megéli valaminek a sikerét, nehezen tudja elképzelni, hogy ugyanazt nem éli meg az egész világ.” Saját regénye sikerét izolált, majdnem csak szakmai vagy azon nagyon picit áttörő sikernek érzi annak ellenére, hogy megjelent huszonvalahány fordítása. „Egetverő példányszámokat, a popularitásnak azt a szintjét, amit nagyon hajlamosak vagyunk társítani a sikerrel, sehol nem érte el. Biztos megvan ennek az oka, fogalmam nincs arról, hogy mi, de ezeket érdemes tiszteletben tartani. A siker miatt panaszkodni több, mint kínos.”

Van, akinek el kell távolodnia a sikertől, őt például nem inspirálja, de el tudja képzelni, hogy valakit ez ösztönöz írásra, ám ugyanúgy az ellenkezőjét is, akár öngyilkosságba is kergetheti. Nagyon személyes dolog a siker, megfojthatja az embert.

Végezetül A nyugalomból isfölolvasott az író, a végén pedig a közönségé volt  a tér, dedikálás, személyes beszélgetések, barátkozások zárták az estet. Az író megígérte, hogy új könyvét is elhozza majd Székelyudvarhelyre.

Bálint Kinga-Katalin

Fotók: Szabó Károly