Ugrás a tartalomra

Újragondolták Szegeden a Nyugat címlapját

A Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium 12. C osztályának tablója újragondolta a Nyugat folyóirat címlapját. A borító vázát megtartotta a tervező, a főszerkesztő helyére azonban az igazgató neve került, a szerkesztők helyén pedig az osztályfőnököket találjuk. Az évfolyam természetesen a XII., az évszámok mellett pedig azt is jelzi a Nyugat átértelmezett címlapja, hogy „humán orientációjú” osztályról van szó. A tablón, amelyet a Kárász utca egy kávézójának ablakában helyeztek el, a Beck Ö. Fülöp által készített Mikes-emlékérmébe nyomtatták a diákok névsorát.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.